Amikor a sorozatban alakított karatert lecsukták és eltűnt a képernyőről, akkor az egyik börtön elítéltjei Rékasit keresték meg, hogy árulja el, kit kell "megkeresniük" ahhoz, hogy Bartha Zsolt karaktere újra visszatérjen a sorozatba.

A Blikknek mesélte el Rékasi Károly, hogy egyszer, mikor a Barátok közt-ben alakított karaktere, Bartha Zsolt börtönbe került (és emiatt eltűnt a képernyőről), nem várt helyről kapott megkeresést. 

Rabok követelték, hogy Rékasi Károly térjen vissza a Barátok közt-be

Nemcsák Károly Konrád és Rékasi Károly Henrik szerepében a Gyertyák csonkig égnek című színdarab fotóspróbáján a budapesti József Attila Színház Stúdiójában 2018. október 9-én.

Fotó, címlapkép: MTI/Mónus Márton

Az egyik büntetés-végrehajtási intézet lakóitól kaptam egy üzenetet, hogy bár eddig örömmel vették, hogy valaki őket is képviseli a képernyőn, most, hogy Zsolt már nem szerepel, kicsit úgy érzik, hogy cserben lettek hagyva. Megkérdezték tőlem, ki a felelős azért, hogy Bartha Zsolt visszatérhessen a sorozatba és képviselje továbbra is őket, mert akkor ők bentről intézkednének és megkerestetik az illetőt

- mondta el a lapnak Rékasi, aki természetesen nem adott meg sem nevet, sem címet, vagy telefonszámot sem a raboknak, de megkereste a sorozat akkori producerét, Kalamár Tamást, hogy elmesélje neki, mi is történt.

Én voltam a legjobban megdöbbenve, hogy Kalamár Tamás mennyire megijedt, de persze gyorsan megnyugtattam, hogy sem a nevét, sem a telefonszámát nem mondtam meg senkinek. Később persze már csak nevettünk a történteken

- tette hozzá. 

Rékasi még azt is elárulta, hogy a telefonhívás után nem sokkal Bartha Zsolt karaktere csodálatos módon visszatért a sorozatba.

Nyilván nem ez volt a valódi oka, ám a börtön lakói úgy érezhették, hogy közbenjártam az érdekükben, mert nem sokkal később Zsolt már újra felkavarhatta az állóvizet a sorozatban. Mivel utána nem érkezett semmiféle visszajelzés, gondolom megnyugodva vették tudomásul, hogy a kérésük nyitott fülekre talált.

A Blikk megkereste Kalamár Tamást is, aki a következőt mondta el nekik: 

A sorozat akkoriban a társadalom nagyon széles rétegét elérte és egy ország viselte a szívén a szereplők sorsát. Sajnos, ennek már vége, amit nagyon sajnálok.

Forrás: blikk.hu

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.