Akkor most itt van nekünk ez a háborús veszélyhelyzet és meg kell magyarázni, mert tegnap már a kisboltban és a kínainál is megkérdezték tőlem, hogy mivel jár ez. Hát, ha én erre válaszolni tudnék, nagyon okos volnék, de azt legalább meg tudom mondani, mivel nem. Első sorban nyugodjon meg mindenki:…

Feltöltő: RonaGyuri
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

RonaGyuri
(elme)háborús vészhelyzet

ne feledjük – az ő olvasatukban -: erre kaptak felhatalmazást

Szele „Extraprofit és veszélyhelyzet katonazenekarral” címmel elmélkedik a legfrissebb történések kapcsán.
Lényegében rögzíti, hogy: „ne feledjük, hogy ez az ország már hetedik éve folyamatosan veszélyhelyzetben él” és hozzáfűzi: „Szóval, ha azt vesszük, semmi különös nincs, az lenne a különös, ha egyszer valami miatt nem volna veszélyhelyzet”!!
Elmesélve „Orbán szerint akik ebben a háborús helyzetben extra haszonra tesznek szert, azoktól elvárják, hogy segítsék az embereket és járuljanak hozzá az ország védelmi költségeihez”, hozzáfűzve „képzelem, mi szabott volna ki, ha még háború is volna, nem csak ’veszélyhelyzet’.”!
Azonban az igazi bon mot: „ez nem hadiállapot. Csak fosztogatás.”!! =))
Qqberci
Nincs megszorítás, csak néhány új adót ötletelt a kolostor disznaja...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.