Nagy Feró szerint egy kicsit fideszes szemüveggel nézi a dolgokat.

Nagy Feró szerint „vannak megalkuvásai” de ő csak egy kicsit fideszes

Nagy Feró egy kiállítás kapcsán mondott dolgokat. Fotó: ZSHOW Time

A Magyar Zene Házában nyílt zenei témájú kiállítás kapcsán adott interjút Nagy Feró a Spirit FM Aktuál című műsorának, ugyanis róla is szó esik a kiállításon.

Az interjúban a Fidesz által Kossuth-díjjal is megszórt zenész elmondta, hogy eleinte „a marginális értelmiségnek” zenéltek, de ebből nehéz volt megélni, így az embernek „vannak megalkuvásai”,

de úgy érzi, volt közük ahhoz, hogy az emberek ízlésvilága, a rendszerhez való hozzáállása megváltozott -írja a Népszava.

Nagy Feró szerint a nagy koncertek ideje lejárt, ezért romkocsmákba menne zenélni. Sajnos azonban „van erről egy tanácstalanság a zenekarban”. Nem szeretnek ilyen helyen játszani, ennek ellenére szerinte el kell menni, erről győzködi most a többieket.

Nagy a politikai hovatartozásáról azt mondta, szerinte ma nem lehet megúszni, hogy az ember ne blokkokon, ellentétes politikai erőkön keresztül nézze a korszakot.

Én egy kicsit fideszes szemüveggel nézem, na de álljunk már meg, ami jó, az jó

- jelentette ki.

Bródy Jánost Nagy Feró „erőteljesen kormányellenesnek” nevezte, de elmondása szerint igyekszik őt „megvédeni”. De elmondása szerint azért ő sem ért egyet mindenben a Fidesszel. Úgy véli, most aránylag kettős világ van, az Orbán-kormány még nem vette át teljes egészében a hatalmat a kultúrpolitikában.

Forrás: Spirit FM, Népszava
Fotó: ZSHOW Time

16 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
drrotf
Nagy Feró szerint az embereknek vannak politikai szemüvegei, és most ő éppen a fideszes szemüvegen keresztül nézi a világot.Lehet hogy egyszer, úgy mint Ó.Viktor szemüveget vált!Ép olyan meggyőződéses fideszes mint a példaképe Ó.Viktor, akinek már viszont nem csak két , hanem a politika minden szemüvege megvolt!
jáger laszló
A csótányunk azt vallotta,hogy ő csak 1 kicsit nyal,nem tövig ,mert már minek? A Kossuth díj megvan és már több nem lesz!!
Csak ennyi
barátilag
J.L.
jesz
Feró és Győzike is szórakoztató celeb...mindkettő próbál megélni...Feró valamit rosszul csinál, mert olyan jól nem fog élni, mint a fideszes Győzike...mégis Feró a feketeseggű?
Alfa
feró egy nagy gerinctelen kommunista geci
Alfa
"ezek a megalkuvások"...ő is ugyan olyan III/III-as besúgó volt mint a többi...akik most Kossuth dijra hajtanak/vagy kaptak...
Másként az országos rendezőiroda nem alkalmazta volna őket
neverland
HALJÁL MÁR MEG, TE VÉN GECI !!!
Emlékezni sem akarok rád !!!
neverland
Elmegyek érted és lefejellek - ennyi a te életed szar története, te buta primitív faszparaszt.
neverland
Tisztelni ezt a geci vérparasztot?
Már 15 évesen sem tudtam !!!

Nem bírom a parasztokat - talán az iskolázottságomnál fogva nem.
neverland
Nem vagyok okosabb, csak súlyosabb.
Nem én választottam ezt - így alakult.
Milyen így?
Minden lehet!
Határ a csillagos ég!
jáger laszló
A csótány mint köztudott a 1 undorító büdös bogár!!
csak ennyi
barátilag
J.L.
Maccska
Nem lehet mindenki függetlenobjektív kálmánolga!
izéke
Feró nézd meg közvetlen közelről a bábolnai fedezőmén hátsó lábán lévő patkót külön külön mindkét szemeddel,hogy szimmetrikus legyen a lenyomat
amortizáltok
CSAK A POFÁD nagy MEG A NEVED meg ne faggyál
amortizáltok
kettős világ = köpönyegforgatás ugye?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.