Nem tetszhetett Gáspár Győzőnek, ahogyan a magyar sajtó egyik része írt a tihanyi Tranzit fesztiválon való részvételéről.

Gáspár Győző megfenyegette a Blikket
Fotó: Facebook/Gáspár Győző

Mint arról mi is beszámoltunk, Győzike Orbán Viktorral is fotózkodott egyet a fideszes dzsemborin, ami minden bizonnyal már annak a jele lehet, hogy – mint írja a Facebookon – elkezdett közügyekkel, társadalmi kérdésekkel is foglalkozni.

Győzike elismeri, folyamatosan tanulja azt, hogy hogyan is működik az ország, a közigazgatás, a közpolitika és mindazok a közös dolgok, amelyek meghatározzák az életünket.

Majd azt állítja, ez egy értékrend, egy világnézet felvállalása is, amihez joga van, és ezért előre vissza kell utasítania minden "rossz szándékú híradást és médiamegjelenést, amelynek csakis az a célja, hogy engem és a felvállalt politikai közösségemet járassa le". 

A Blikk fontos szereplője a hazai médiapiacnak. De ahogyan én változni próbálok, ugyanúgy törekedhetnének ők is arra, hogy némi felelősséget felvállalva változzanak ők is, és a korábbiaknál hitelesebbek legyenek, azaz, nem jelentetnek meg olyan tartalmat, amely valótlan, vagy amelyhez én magam nem járultam hozzá, megszegve a legalapvetőbb média-etikai elvárásokat is

- írja Győzike, és azzal fenyegeti a lapot, hogy amennyiben nem úgy ír róla, ahogy az neki tetszik, akár perre is viszi az ügyet.

Forrás: Facebook

24 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Péter2
Fenyegetőzik a többgenerációs bevándorló roma család sarja ! Téged nem kell lejáratni , mert már régen megtetted, és a pártod is ! Az volna a jó , ha nem is írnának rólad semmit , mert egy súlytalan bohóc vagy , semmi más !
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
jáger laszló
Drága G.GY akkor miről is van itt nagybaszó, mert arról 1 árva szó nem hangzott L
Azt gondolom,hogy te itt nem vagy fontos,csak azt gondolod magadról!!
Te mondhatni 1 jelentéktelen epizód vagy
Javaslom,ne told magadat az előtérbe,mert senkit nem érdekelsz!!
csak ennyi
barátilag
J.L.
NKF
A végén még Kossut-díjas lesz a majom!
Sakk Matt
"Győzike elismeri, folyamatosan tanulja azt, hogy hogyan is működik az ország, a közigazgatás, a közpolitika és mindazok a közös dolgok, amelyek meghatározzák az életünket"

Na, akkor ma is tanultál valamit zebraroma: közszereplőként többet kell tűrnöd :P
rücsü41
Győzike úgy gondolta, hogy ha már az énekesi pályája leáldozóban van, akkor egy másik jövedelmező pályán folytatja életútját, politikusnak áll.Ha ugyanazt mondja amit Orbán akkor nem politikus lesz belőle , csak egy papagáj.Az hogy mennyire lesz hiteles az már nem csak tőle , hanem az em,berektől is függ.
jesz
de nagy lett az arca ennek a ...híres énekes-műsorvezető-celebnek...vajon mire föl?
Lepényleső
"Zsák a foltját megleli!" vagy "Madarat tolláról,embert barátjáról lehet megismerni!" e fotót mely közmondás illeti?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.