Nagy Feró fia, Nagy Hunor Attila, a zenekar dobosa a csapat közösségi oldalán közölte, hogy 13 év után otthagyja a Beatricét.

Nagy Feró fia 13 év után otthagyja a Beatricét

Bár a rajongók próbálták kommentben megkérdezni tőle, mi áll a döntés hátterében, egyelőre nem tudni az okokat.

13 év után saját döntésből távozom a Beatricéből, tudatosan, barátsággal és tisztelettel! Nagyon sok hálával tartozom a zenekarnak, akik az elmúlt 13 /+12/ év során velem álltak a színpadon, a barátoknak, akiket ez alatt ismertem meg.

 – írta a Facebookon Nagy Hunor Attila.

Elmondta azt is, hogy nagyon sok hálával tartozik a közönségüknek, akik kitartottak mellettük minden helyzetben, akik között szintén rengeteg igaz barátot tisztelhet.

Rengeteg hálával tartozom az Édesapámnak, aki számomra örök példakép, aki segített elindulni azon az úton, amin szeretnék a továbbiakban is járni. Az okokról szeretnék nektek beszélni mélyebben, amint megtalálom a megfelelő módot és csatornát, hogy ezt kellőképpen át tudjam adni. Bízom a mielőbbi találkozásunkban!

- írta, majd a zenekar gitárosa, Kékkői Zalán is bejelentette a távozását.

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

jáger laszló
Semmi különleges,a tagcsere természetes
csak ennyi
barátilag
J.L.
puszt
Még a Kossuth-díjat sem várja meg?
Sakk Matt
A töketlen, seggnyaló buzeráns csótánynak van kölke?!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.