A gazdasági (és pénzügyi) világválság komoly dolog, amikor a legkevésbé sem érdekes, hogy mit gondolnak és éreznek a nők. Világválság idején tulajdonképpen nem is illik ilyesmit szóba hozni. Ilyenkor a gazdasági (és pénzügyi) szakemberek veszik át a stafétabotot, övék a nyilvános tér. Enyém a vár, tiéd a lekvár!
Nem mintha ez máskor másként lenne. Szemüveges, bajuszos és tojásképű férfiak szoktak nyilatkoznak arról, hogy a gazdaság dübörög vagy elnémul, a tőzsde szárnyal vagy hanyatlik, a forint árfolyam csúszik, vagy emelkedik. Nyolcvanéves tudós nőkkel készült interjúk bejátszása a legvégső pont, ameddig a szerkesztők képzelete eljut. Ők még tudhatják, melyek az igazán fontos dolgok egy ország életében. Hát a gazdaság! Másról beszélni sem érdemes. Hol válság van, ott válság van.
A gazdasági (és pénzügyi) válságnak van ideje. Van kezdete, amit nem is olyan könnyű észrevenni, de később majd annál inkább látszik. Az biztos, hogy hozzánk begyűrűzött, tehát nem mi kezdtük. Hazánkat támadás érte…
Azután van közepe. Amikor küzdünk, tiltakozunk, tűrünk, szenvedünk, várjuk a végét.
És valamikor lesz vége is, de még senki nem tudja, mikor. Még az a sok briliáns agyú férfi sem, aki minden nap erről nyilatkozik. A nők hallgatnak. Őket senki sem kérdezi. Pedig lenne miről mesélniük. Mert a nőkkel válság idején is mindenféle dolgok történnek, s ráadásul e dolgoknak van társadalmi relevanciája. Gyerekeik születnek, kirúgják őket az állásaikból, vagy a férjeiket rúgják ki, s akkor hirtelen családfenntartóvá és/vagy házi szociális munkássá lépnek elő, kiszorulnak a politikából és beszorulnak a négy fal közé, elszegényednek, de tovább élnek, mint a férfiak, vagy meggazdagodnak és híresek lesznek, de közben elfelejtik, hogy nőnek születtek. Annyi izgalmas, kutatásra váró kérdés egy szociológus számára! A szociális intézmények helyzetétől, a családpolitikán és a munkaerő piac alakulásán át a nyugdíjrendszerig nincs olyan terület, amely érdemben vizsgálható lenne úgy, hogy közben eltekintünk a nők élethelyzetének alakulásától. A válságot nem férfiakra hangolták. Arról nem is szólva, mennyi izgalmas és egyedi, meghökkentő és tanulságos történettel lennénk gazdagabbak e tudás birtokában. De hol válság van, ott éppenúgy elfelejtkeznek a nőkről, mint a virágzó gazdaságban, amikor valamennyi tekintet azokra a remek férfiakra összpontosul, akik megoldották a temérdek gondot, bajt, és kivezették az országot a romok alól.
Pár évvel ezelőtt sokan mondták, hogy a XXI. század a nők évszázada lesz. Akkor se nagyon hittem, de most már látom is, milyen messze vagyunk ettől. Nem mintha ragaszkodnék ahhoz, hogy bármelyik század az egyik vagy a másik nem tulajdona legyen, én éppen a kisajátítás ellen beszélek. De valahogy együtt nem lehetne?
(Lévai Katalin európai parlamenti képviselő, szociológus, író)
18 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Sem a mondaton belüli nyelvtani egyeztetés hiánya, sem a gazdasági szaktekintélyekkel kapcsolatos irreleváns megnyilvánulása nem viszi előrébb az ügyét.
Rendkívül hiteltelennek tartom az olyan politikusokat, mint amilyen Ön is, aki a munkahelyén csak 68%-os jelenléti arányt tud felmutatni, és pont választás előtt kezd szavazatvadászatba konkrét megoldási javaslatokat kényelmi okokból mellőző publicisztikákban.
Őszintén remélem, hogy Ön helyett inkább olyan személyek jutnak be, akiknek az üres beszédek helyett konkrét tervük van, és nem csak hébe-hóba járnak be dolgozni.
Új hozzászólás