MICIMACKÓ ÉS A ZELEFÁNT

Eredeti cím: POOH’S HEFFALUMP MOVIEKiadó: WALT DISNEY – INTERCOMRendezte: Frank NissenFőszerepben: eredeti hangok: Jim Cummings, John Fiedler, Nikita Hopkins, Kath Soucie, Ken Sansom, Peter Cullen, Brenda Blethyn, Kyle StangerFilm: Nem titkoljuk, már készültünk, hogy mindenféle csúnyát írunk majd a Micimackó és a Zelefántról, hiszen a számolatlan és javarészt rögtön videón/DVD-n megjelenő Disney-folytatások általában vérlázítóak. Ezúttal azonban kellemesen csalódtunk: a Micimackó és a Zelefántot ugyan nem fogják minden idők legnagyszerűbb rajzfilmjei között emlegetni, de a mindössze egyórás produkció kivitelezésében igényesnek mondható (ez a folytatások esetében bizony nem evidens), és maga a történet sem káros csemetéink mentális fejlődésére. De térjünk is rá a történetre, amely új figurát hoz a Micimackó-animációkba: a Milne-nél csak szóban emlegetett, de testet sosem öltött zelefántot, amelytől a Százholdas Pagony minden lakója retteg. Noha látni még nem látta senki, amikor Micimackó, Malacka, Nyuszi, Tigris és a többiek nagy dübörgésre ébrednek, a fűben pedig hatalmas lábnyomokat találnak, a tudálékos Nyuszi megállapítja: csakis a zelefánt járhatott arra. Márpedig nem lehet, hogy az idegen lény veszélyeztesse életüket és tulajdonukat, ezért Micimackóék felkerekednek, hogy elkapják. Zsebibabát, mivel túl kicsi még, nem viszik magukkal, de ő egymaga is elindul, és még a többiek előtt összetalálkozik Ormival, a kis(z)elefánttal, akiről kiderül, hogy szelíd és barátságos lény, illetve hogy a többi zelefánttal együtt ő meg a Százholdas Pagony sosem látott lakóitól fél, mint a tűztől... Innen még vár ránk egy-két apróbb bonyodalom, néhány további dalocska meg persze az erkölcsi tanulság (meg kell ismerni a másikat, és kiderülhet, hogy ugyanolyan jó, mint mi magunk), de közben a gyerekek valószínűleg jól szórakoznak: Ormi aranyosra sikeredett, a történet jó tempóban halad előre, és olykor nevetni is lehet.