Mesterházy kapta az X-et.”Ebből kell majd sok jövőre”- mondta Bajnai Gordon

Olyan ellenzékünk lesz, amilyen Gyurcsány Ferencnek volt- mondta Mesterházy Attila Szárszón.- Minél rosszabb, annál jobb elvén működő ellenzék, amely minden belső fusztrációját ki fogja vetíteni a társadalomra.

Kettősben a “number one”

Főként a kormányváltásról és a baloldali ellenzéki összefogásról szóltak a XII. Szárszói találkozó előadói vasárnap Balatonszárszón. Az eseményt csaknem négyszáz vendég – írók, színészek, politikusok, elemzők – részvételével rendezték meg.

A polipot le kell vágni

A mai napon megkezdődött az a tárgyalás sorozat, amely a FIDESZ rezsim leváltásához fog vezetni- nyitotta meg Bajnai Gordon az első egyeztetés után a sajtótájékoztatót. A következő időszakban egy olyan összefogást hoznak létre, amely lépcsőzetesen haladva győzelemre vezet, Magyarországon egy új politikai korszak kezdődik.

Bajnai szerint kamerák lesznek a szavazófülkékben?

Viviane Reding igazságügyi biztos, az Európai Bizottság alelnöke június 6. és 9. között az angliai Herfordshire-ben, zárt ajtók mögött megrendezett Bilderberg-konferencián a Magyarországról szóló negyedórás megbeszélésen egyebek mellett arról biztosította az egybegyűlteket, hogy mindent megtesz a jövő évi országos...

A magyarság ma egy jó emberrel lett kevesebb

Életének 81. évében, hosszan tartó, súlyos betegség után elhunyt Horn Gyula, Magyarország egykori miniszterelnöke Horn Gyula. A pártok részvétüket fejezték ki Horn Gyula családjának

Együtt a Kétbalkezes Pótpárt

Bajnai Gordon láthatóan nekiment a falnak a párt névválasztásával, amiben azért az évszám már korábban sem volt túl érthető.

Együtt - kapjátok be

Vannak pillanatok az életben mikor nem hiszel a szemednek.

Koncepció a Bajnaibűnözésről

Egyszervolt országban az állítja egy vélt bűnös, hogy ellenük koncepciós eljárás zajlik .

Nem Mesterházy, vagy Bajnai, hanem normális demokrácia kell

Egy évvel a következő választások előtt végre mindenki számára világossá vált, hogy Mesterházy Attila miniszterelnök akar lenni, ahogyan Bajnai Gordon is, így aztán nyilván csak napok kérdése és jól összefognak, hogy a másiknak ne sikerüljön.

Bajnais hülyeségek

MTI-s anyag, ezért van ok a gyanakvásra, mégis: ha a "hírügynökség" közleményében nem minden hazugság, akkor van ok az elképedésre: Bajnai szerint "azt nem lehet mondani, hogy (a mai magyar kormánynak) bármi köze lenne a rasszizmushoz, vagy az antiszemitizmushoz".

Selmeczi szólt az erkölcsről

Bajnai Gordon azt merészelte mondani, hogy a leendő választáson, 2014-ben, el fogják a választók zavarni azt a kormányt, melyet „csak a dohány érdekel”. Kihúzva ezzel a gyufát a Fidesz nevében megszólaló Selmeczi Gabriellánál, aki szerint Bajnai Gordon egyenlő a zéró erkölccsel, no meg a zéró hozzáértéssel.

Bajnai Gordon a három feltételről: leválthatják Orbánt

Annak kell miniszterelnök-jelöltnek lenni, aki legalább három kritériumnak megfelel: képes összefogni egy nagyon széles választói csoportot, kihívója lehet Orbán Viktornak, és garanciát jelent a jó kormányzásra - mondta a Népszavának adott interjúban Bajnai Gordon.

Vasárnapi libázás Fidesz-módra

A Fidesz éppen aktuálisan szolgálatba helyezett szóvivője, Zsigó Róbert elővette az egyszer már sikerrel megjátszott libamintás kártyát Bajnai Gordon lejáratására.

MSZP: igazságosabb rezsicsökkentés a cél

Az MSZP a kezdettől fogva támogatta a rezsicsökkentést, meg is szavazták a parlamentben, az ellenzéki párt ugyanakkor a nagyobb, igazságosabb és munkahelyteremtést eredményező rezsicsökkentés híve – reagált Török Zsolt Nyitrai Zsolt keddi sajtótájékoztatójára.

Bajnai nyilatkozott- elvállalnám a miniszterelnök-jelöltséget

Ha az ellenzéki szövetség felkérné rá, elvállalná a miniszterelnök-jelöltséget Bajnai Gordon.

Városligeti majális

A munka ünnepén tele volt a város programokkal, a Városligetben az MSZP, Haza és Haladás, Demokratikus Koalíció sátraival, programjaival találkozhatott az idelátogató.

Mesterházy:- Az Orbán-rendszer leváltása nemzeti érdek

2013. május 1-én délelőtt Mesterházy Attila miniszterelnök jelölt beszédet mondott a Népligetben. A beszéd szó szerinti leiratát olvashatják.

Rossz üzenet

Hát megegyezett a két "nagy": közösen állítanak egyéni képviselőjelölteket, és öt hét múlva programegyeztetésbe kezdenek.

Egyszer már együtt sikerült!

Egyszer már közös erőfeszítéssel – személyesen és közös erőfeszítéssel kivezettük Magyarországot az akkori, addigi történetének egyik legsúlyosabb gazdasági válságából.

Bővebben az MSZP-Együtt 2014 megállípodásról!

Megállapodott az MSZP választmánya Bajnai Gordonnal, az Együtt 2014-Párbeszéd Magyarországért választási szövetség vezetőjével arról, hogy a jövő évi választáson választókerületenként egy közös jelöltnek kell indulnia a Fidesszel szemben.

Közös egyénijelölt-állításról állapodott meg az MSZP Bajnaival

Bajnai Gordon, az Együtt 2014-Párbeszéd Magyarországért választási szövetség vezetője és Mesterházy Attila, a Magyar Szocialista Párt elnöke, miután a volt miniszterelnök részt vett az MSZP országos választmányának zárt ülésén a párt székházában 2013. április 27-én.

A Dilibogyók visszatér!

Húsz év után nálunk forgatják a nagysikerű Dumb és Dumber (Dilibogyók) című film folytatását, amelynek főszerepeit legnagyobb meglepetésünkre Jim Carrey és Jeff Daniels helyett Bajnai Gordon és Mesterházy Attilia alakítja majd.

A Lendvay utca légiója

Kérem, úgy néz ki, baj van: kedvenc kormányzó pártunk súlyos fogalmi zavarokkal küszködik.

Bajnai: Magyarországon házi gyártású válság jött létre

A kizárólag egy szűk réteg zsákmányszerzéséről szóló gazdaságpolitika és a dilettantizmus révén az elmúlt években házi gyártású gazdasági, politikai és társadalmi válság jött létre Magyarországon – jelentette ki Bajnai Gordon volt miniszterelnök vasárnap Gyöngyösön.

Mitől véres a tejjel-mézzel

Megjött végre! Már kezdtünk aggódni, hogy késik, mert mindig a hónap elején szokott érkezni. Rémeket láttunk. Lassan kezdtünk lemondani róla. Aztán tegnap megjött. De véres volt a lába.

Bajnai Gordon gazdagadóval váltaná le a kontár kormányt

Az Együtt 2014 kétkulcsos adót és visszahozott adójóváírást tervez - derült ki a párt hétfőn ismertetett gazdasági programjából.

Bajnai, az árnyékbokszoló

Eljött a várva várt pillanat.

Bajnaiék felszólítják Orbánt, haggyjon fel az alkotmányosság elleni ámokfutásával

„Hiába tiltakoztak egyetemisták ezrei a röghöz kötés ellen - a kormánypártok az Alaptörvénybe írják annak szabályait.

Szombathely polgármestere a Gyurcsányos gyűlöletkampányból kért, a Matolcsysból nem

2013. január 30-án érkezett Dr. Puskás Tivadar (Fidesz) szombathelyi polgármester sajtóközleménye, melyben azt írja, nem kér a gyűlöletkampányból.

Bajnai fórumára toboroz a debreceni Fidesz

Az első mondat enyhén zavaros, és a pontosság kedvéért annyi kiegészítésre szorul a szösszenet, hogy a volt miniszterelnök 16.30-tól sajtótájékoztatót tart, a lakossági fórumra pedig 17 órától kerül sor az Aranybikában.