Vádat emeltek Oszter Sándor ellen, akár 8 évet is kaphat
Több hónapos nyomozás, lehallgatás és házkutatás után emeltek vádat ellene, egy súlyos bűncselekményben való részvétel miatt – írja a hvg.hu .
Ligeti: ha Magyarország egy jól működő jogállam lenne, akkor ezzel a tervezettel egyet lehetne érteni
Nem szokatlan jogállami megoldás Európában, hogy sajátos jogvitákra, különleges szaktudást igénylő perekre különleges bíróságokat hoz létre a kormány, ugyanakkor az egyáltalán nincs rendben, hogy a kormány ezt titokban tervezte meg.
Jogerősen felmentette a bíróság Gaudi-Nagy Tamást
Bűncselekmény hiányában jogerősen felmentette a bíróság Gaudi-Nagy Tamást pénteken Pásztor István leköpése ügyében, a másodfokon eljáró Fővárosi Törvényszék helybenhagyta a Pesti Központi Kerületi Bíróság tavaly szeptemberi elsőfokú ítéletét.
Csődeljárást rendelt el a bíróság a Palócnál
Elrendelte a csődeljárást a salgótarjáni székhelyű Palóc Nagykereskedelmi Kft.-nél a Balassagyarmati Törvényszék, a közzétételt tartalmazó végzés pénteken jelent meg a Cégközlöny honlapján.
Etnikai érvekkel akadályozzák a nyíregyházi lövöldöző kiadását Magyarországnak
Etnikai érvekre hivatkozva próbálta rávenni a román legfelső bíróságot Magyarország kiadatási kérelmének elutasítására pénteken a nyíregyházi lövöldözéssel gyanúsított román orvos ügyvédje.
Személyit kérnek majd a wifihez a kocsmákban?
Nem tehető felelőssé a felhasználók által elkövetett szerzői jogi jogsértésekért az a boltvezető, aki ingyenes wifit biztosít a nyilvánosság számára, de kötelezhető arra, hogy jelszóval védje hálózatát – döntött csütörtökön az Európai Unió Bírósága.
A bíróságon derült ki, hogy titkosították a kormány milliárdos kincsvásárlását
Hiába közpénz az a 15 millió euró, vagyis körülbelül négy és fél milliárd forint, amennyiért Magyarország visszavásárolta a Seuso-kincsek hét darabját, évtizedekig nem nyilvánosak az ügylet részletei – írja a Magyar Nemzet .
Az Iszlám Államhoz csatlakoztak volna, a gyakorikerdesek.hu-n tartották a kapcsolatot
Terrorcselekmény előkészülete bűntett gyanúja miatt előzetes letartóztatásba helyezett két férfit pénteken a Székesfehérvári Járásbíróság – közölte a Székesfehérvári Törvényszék sajtóosztálya az MTI-vel.
Kimondható, hogy a Jobbik a Dunába és gázkamrába küldené a politikai ellenfeleit
A Jobbik pert indított Arató Gergely, a DK foglalkoztatáspolitikusa ellen, mert azt mondta egy interjúban, hogy a szélsőjobboldali párt „a politikai ellenfeleit a Dunába és gázkamrába akarja küldeni”. A bíróság a felülvizsgálati eljárásban a DK-nak adott igazat – olvasható a DK közleményében.
Nevetséges indok miatt nem tudhatjuk meg, kik kolbászolnak a parlamentben
Még 2015. elején derült ki, hogy Habony Árpádnak állandó belépője van a Parlamentbe, de a magyarázat szerint ez nem jelenti azt, hogy szerződésben lenne a Miniszterelnökséggel.
Bíróság elé állhat Nicolas Sarkozy
Nicolas Sarkozy volt francia államfőt is bíróság elé állítaná a párizsi ügyészség 2012-es elnökválasztási kampányának törvénytelen finanszírozása miatt, mert ő és a pártja többet költött el a megengedettnél a kampányban – közölte hétfőn a vádhatóság.
Sem a Jobbik, sem az LMP nem támogatja a fideszes különbíróságot
Sem a Jobbik, sem az LMP nem tartja elfogadhatónak a "közigazgatási bíróságokról" szóló törvénytervezetet.
Trócsányi tagadja, hogy fideszes pártbíróságot hoznának létre
Visszautasítja az igazságügy-miniszter, hogy politikai célokat szolgálna a közigazgatási felsőbíróság felállítása – erről Trócsányi László a Népszabadságnak adott, pénteken megjelent interjújában beszélt.
Kitört a balhé Budaházy Györgyék ítélethirdetésén: vérbíró, gyilkosok
Rendbontás zajlik a terrorcselekménnyel vádolt Budaházy György és társai első fokú perének ítélethirdetésén kedden a Fővárosi Törvényszéken – jelentette az MTI tudósítója.
Előzetesbe került a magára fegyvert fogó afgán férfi
Egy hónapra elrendelte a Szegedi Járásbíróság annak az afgán férfinak az előzetes letartóztatását, aki rátámadt az őt kísérő rendőrökre, és egyikük fegyverét is megszerezte – tájékoztatta a Szegedi Törvényszék szóvivője kedden az MTI-t
Holokauszttagadó oldalakat lőttek le Magyarországon
A bíróság csaknem húsz olyan weboldal ideiglenes eltávolítását rendelte el, amelyeken egy holokauszttagadó könyv volt beszerezhető – közölte a fővárosi főügyész hétfőn. Ibolya Tibor szerint a Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség azért kezdeményezte az oldalak eltávolítását, mert azokon egy svéd szerző magyar...
Kedden elítélhetik Budaházy Györgyöt
Kedden várhatóan első fokon ítéletet hirdetnek Budaházy György ügyében a Fővárosi Törvényszéken. A vád szerint az általa létrehozott terrorszervezet 2007 és 2009 között erőszakos eszközökkel próbálta megváltoztatni a kormánypártok politikáját.
Lesz egy új, Fidesz-bérenc bíróság a gázos ügyekre?
Megbontanák az eddig egységes, és a többi hatalmi ághoz képest relatív független bírósági rendszert, és a politika számára fontos ügyek egy részét új szervezethez rendelnék – írja a 444.hu .
Mészáros perel, soha többé nem akar Orbán strómanja lenni
Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester elégtételt venne, amiért Orbán Viktor strómanjának nevezik. Korábban nem zavarta ez – írja a NOL.hu .
Döntött az ügyészség, már Rogán mentelmi joga a tét
A Központi Nyomozó Főügyészség hétfőn ugyan meghozta döntését arról, indít-e nyomozást hivatali vesztegetés gyanúja miatt abban az ügyben, amely kapcsán várhatóan Rogán Antal miniszter érintettségét kellene vizsgálniuk, egyelőre nem közölték, hogy határoztak – írja a Magyar Nemzet .
Most mellényúlt a Fidesz, mert a Vizoviczki mindent tud
A magyar állam a mai napig nem tudja eldönteni, mit csináljon Vizoviczki Lászlóval. Lecsukni kockázatos, hiszen túl sokat tud, felmenteni viszont nagy égés lenne.
Éjszakába nyúlt a Quaestor-ügy büntetőperének tárgyalása - Összefoglaló
Tarsoly Csaba bocsánatot kért, azonban ez kevés volt a bírónak, aki fenntartotta az előzetes letartóztatását, felesége házi őrizetét, valamint a harmadrendű vádlott előzetes letartóztatását a csütörtöki, késő estébe nyúló tárgyaláson a Quaestor-ügy büntetőperében.
Döntött a Kúria: lehet fotózni a politikusokat bilincsben
Közéleti szereplőkről a hozzájárulásuk nélkül is készíthető fényképfelvétel az ellenük közéleti tevékenységükkel összefüggésben indult büntetőeljárás bármely szakaszában – írja a NOL.hu .
Két napig tartott a Quaestor vádirat ismertetése az évtized perében
Befejeződött a vádirat ismertetése a sok tízmilliárdos csalás, sikkasztás és más bűncselekmények miatt indult Quaestor-ügy büntetőperében a Fővárosi Törvényszéken szerdán.
Kapja az ívet Tarsoly Csaba a bíróságon: "gondolj a családodra"
Az ügyész szerint Tarsoly Csaba az általa létrehozott és irányított bűnszervezet határozott fellépésű, ellentmondást nem tűrő vezetője volt, aki a cégcsoport valamennyi cégének vagyonát saját vagyonának tartotta és a legnagyobb természetességgel akként is kezelte. A Questor-ügy keddi, első tárgyalásán a vádhatóság...
Szakács a Quaestor-ügyről: kövessék a pénz útját!
Az MSZP parlamenti frakcióvezető-helyettese abban bízik, hogy a törvény teljes szigorával és a nyilvánosság legnagyobb bevonása mellett jár el a bíróság a Quaestor-ügyben. Szakács László kedden azt javasolta, hallgassák meg az összes sértettet, terjesszék ki a vádat és "kövessék a pénz útját".
Elbukott Kína a hágai nemzetközi bíróság előtt
Kínának nincs történelmi joga a dél-kínai-tengeri területekhez, és így ahhoz sem, hogy igényt tartson az ott található nyersanyagok kitermelésére – mondta ki ítéletében az Állandó Választottbíróság kedden.
Székkel dobálta a bírót, mert félreértette az ítéletet
Dührohamot egy csepeli férfi a bíróságon, mert azt hitte, letöltendő büntetést kapott. Az ítélet hat hónap felfüggesztettről szólt, amit egy iskolás fiú bántalmazása miatt róttak ki rá, de a vádlott ezt úgy értelmezte, börtönbe kell vonulnia.
Vizoviczki László 250 millióért kerülhet ki az előzetesből
Rekordösszegű óvadék ellenében szűnhet meg a költségvetési csalással, illetve egy másik ügyben vesztegetéssel vádolt Vizoviczki László előzetes letartóztatása – derült ki a Fővárosi Törvényszék csütörtöki sajtótájékoztatóján.
Kezdődik a Quaestor-ügy tárgyalása a bíróságon
A Fővárosi Törvényszék július 12-13-14-re kitűzte az első tárgyalási napokat a Quaestor-ügyben, a végzés alapján a jövő héten megkezdődhet az eljárás büntetőbíróság előtti tárgyalási szakasza – közölte a fővárosi főügyész szerda reggel az MTI-vel.