Az MLSZ-nek megjött az esze?
A Újpest-, majd a Ferencváros elleni mérkőzés után is azért büntették meg a házigazda Lokit, mert a vendégszurkolók gyújtogattak.
Százezerre emelnék a helyszíni bírságok felső határát
Jövő januártól várhatóan húszezerről százezer forintra emelkedik a helyszíni bírságok felső határa.
A Tesco visszavág!
Mint arról már beszámoltunk, milliókra bünteti a Tescót az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség a munkaidőre és a pihenőidőre vonatkozó jogszabályok megsértése miatt.
El akarta bliccelni a börtönbüntetését
Szökésben volt, elkapták!
A zsarukhoz kerültek a meccs felvételei
Az újpesti drukkerek botrányt okoztak a DVSC-Újpest meccsen, ám ezért a Loki kapott büntit.
Jimmy Jump részeg fradistával barátkozott a cellában
A katalán Jimmy Jump a focimeccsek megzavarásáról híres, feltűnt többek között a vb-döntőn is.
Elszakadt vontatókötél, súlyos baleset a 4-esen
Elszakadt a vontatókötél és ezért áttért az út túloldalára egy vontatott gépkocsi a 4-es főúton.
Indulhat a Loki az Európa Liga csoportkörében!
Ma délelőtt döntött az UEFA: nem zárja ki a DVSC-TEVA együttesét az Európa Ligából, de Máté Péter jogosulatlan szerepeltetése miatt 15 ezer euróra bünteti a klubot
Félmillióra büntették a színesbőrűekre pikkelő pesti sörözőt
Elmarasztalta az Egyenlő Bánásmód Hatóság a pesti Akácfa söröző üzemeltetőjét, mivel rendszeresen előfordult, hogy nem szolgáltak ki színesbőrű vendégeket.
130 helyett 217 kilométer/órával közlekedett az M7-esen!
Négy gyorshajtásért összesen több mint nyolcszázezer forintnyi közigazgatási bírságot szabott ki a rendőrség májusban, a járművekkel csaknem mindegyik esetben 100 kilométer/órával lépték túl az adott szakaszon megengedett legnagyobb sebességet - közölte a rendőrség csütörtökön a honlapján.
Bója tévesztette meg a traffipaxot? - Üresbe kapcsolt váltóval elérhette a 140 km/órát
Tévedhet-e a traffipax, elég-e a lehetségest vélelmezni vagy ennél pontosabb bizonyíték szükséges a büntetés kiszabásához?
Három a magyar igazság? Az erőszakos visszaesőknek a legsúlyosabb büntetés járna
Az új kormány első beterjesztendő törvényei közé bekerül a három csapás néven ismert büntető törvénykönyvi szigorítás.
Kunyerálunk, de nem mindegy, hogyan
Néhány éve egy vállalkozó már elsütötte azt a poént Debrecenben (a frászt hozva mindenkire), hogy a parkolási büntetéses mikuláscsomaghoz hasonlító reklámprospektusát szabályosan parkoló autókra helyezte.
Súlyosbították a hamis tanúzásért elmarasztalt ügyvéd büntetését
Büntetőügyben készített hamis okirattal elkövetett hamis tanúzás miatt egy év börtön, felfüggesztve.
Célkeresztben a húsvéti sonka
Március 16-tól április 4-ig, húsvétig tart az az időszak, amikor az egyébként folyamatos élelmiszerbiztonsági ellenőrzésekre még gyakrabban kerít sort a hatóság, és hangsúlyosabban a húsvéthoz kötődő élelmiszerek körét vizsgálják.
Az ítélet 8 és fél év a Zuschlag perben
Zuschlag Jánost első fokon nyolc év hat hónap börtönbüntetésre ítélte a Bács-Kiskun Megyei Bíróság szerdán Kecskeméten.
Ó, hogy az a... - Ha káromkodik a gyerek
A gyanútlan szülő rémülten kapja fel a fejét, amikor a gyereke egy társaságban egyszer csak elereszt egy cifra mondatot.
Megbüntették Sarkozyt a franciák
A francia sajtó Nicolas Sarkozy államfő megbüntetéseként értékelte tegnap a regionális választások eredményét, amely annak ellenére hatalmas vereség a kormányzó jobbközépnek, hogy a baloldal nem tudott minden régióban győzni.
Könnyen megsebesülnek a biciklisek
A közlekedésen belüli autós túlerővel szemben mind nagyobb szerepet kapnak az alternatív megoldások.
Fűre lépni tilos!
Lopásért és természetkárosításért is felelnie kell, ha elfogják annak a sofőrnek, aki falopás közben védett növényeket taposott le Kunpeszér közelében.
Börtönbe vonult Lil Wayne
Megkezdte börtönbüntetését Lil Wayne Grammy-díjas amerikai rapper, akit lőfegyver birtoklásáért ítéltek el egy évre.
Tiltják, mégis virul az illegális letöltés
Gyakorlatilag reménytelen az illegális szoftver-kereskedelem felszámolására indított küzdelem.
Iszonyat! Megölte 14 éves húgát, mert gyanúsan sokat mobilozott
Halálról tíz év szabadságvesztésre enyhítették egy 21 éves jordániai férfi büntetését, aki megölte a húgát, amiért túl sokat beszélt mobiltelefonon - közölték hétfőn bírósági források.
Ha tilosban állunk, felesleges győzködni a PDA-val fényképező járőrt
Ragadós a rossz példa is, ezt nap mint nap tapasztalják azok a rendőrök, akik szabálytalan helyen álló gépjárművekről készítenek drága felvételeket.
220 karton cigi - 1,7 millió forintos bírság
A Zalaegerszegi Vám- és Pénzügyőri Hivatal munkatársai csütörtökön, a 86-os számú főúton ellenőriztek egy moldáv autószállító tehergépjárművet.
Semmibe veszi a Vodafone a GVH-t
Még 3 hónapja sincs, hogy a GVH megbüntette a Pannon-t és Vodafone-t, a Vodafone máris ugyanúgy jogtalanul jár el saját ügyfeleivel szemben, pedig az előző büntetést még jóformán ki sem fizették.
Wii Hungary!: Sokba fog ez kerülni!
James Burt, egy 24 éves ausztráliai polgár óriási pácban van, hisz egy héttel a hivatalos megjelenés előtt lemásolta és feltöltötte az internetre a Super Mario Bros Wii-t.
"Rohadjon ki a szívetek" - Az év legjobb számlaátutalás melletti megjegyzése
Hazudtak a centrumosok, kettőt is, nem is kicsit, de szerencsére nem kerülhették el a Homár büntető ollóit.
A harci kutya is az utcán végzi?!
Nagyon sok a kóbor kutya.
Magyar virtus: mikuláscsomag az önkéntes mentőknek
Nem éppen emberbaráti cselekedetről tettek tanúbizonyságot azok a somogyi parkolóőrök, akik a lángoló kaposvári SZÜV-székháznál dolgozó önkéntes életmentők autóin hagytak mikuláscsomagot, miközben azok munkájukat végezték.