Magyar virtus: mikuláscsomag az önkéntes mentőknek

Nem éppen emberbaráti cselekedetről tettek tanúbizonyságot azok a somogyi parkolóőrök, akik a lángoló kaposvári SZÜV-székháznál dolgozó önkéntes életmentők autóin hagytak mikuláscsomagot, miközben azok munkájukat végezték.

Részleges köztéri cigielvonás - Akár 30 ezerbe is kerülhet az utcai bagó

Akár háromtól húszezer forintig terjedő helyszíni bírságot is fizethet, aki megszegi a Balaton-parti városban ez évtől hatályba lépett közterületi dohányzási tilalmat.

Termékdíj? - Sokan ma is rácsodálkoznak

Bár a türelmi időnek régen vége, a mulasztásért pedig szankció jár, még mindig akadnak olyan vállalkozások, amelyek rácsodálkoznak a termékdíjjal kapcsolatos hatályos jogszabályokra s kötelezettségekre.

A petárda 2009-ben is tiltólistán marad - Szilveszteri tűzijáték szabályzat

Kisebb változásokon estek át a polgári célú pirotechnikai eszközökre vonatkozó szabályok.

Magyar módi: szabályosan parkolt mégis megbüntették

Fizetőövezetben veszélyes, ha valaki megáll a saját garázsa előtt, és nincs parkolócédulája.

Hát itt már mindent szabad?!

Megismételt eljárásba sem büntette meg a környezetvédelmi felügyelőség a horgászokat a fenékpusztai medertisztítás miatt.

Gyorshajtás felsőfokon: 169-cel száguldott az Audi

A rendőrök egy Audi típusú személygépkocsi üzemben tartójára 90 ezer forintos bírságot szabtak ki, mivel 169 km/órás sebességgel közlekedett a megengedett 90 km/óra helyett a 7-es számú főúton.

Nincs kerékbilincs, de még lehet

November elsejétől, vasárnaptól lépett hatályba az igazságügyi tárca kerékbilincselést egységesítő rendelete.

Arányban állt a büntetés az elkövetett cselekedettel?

Gondolta, ha már megkérték, legalább megmutatja, hogy kell rendesen fogni a puskát.

Tudtad? - Mi legyen a drogosokkal?

Zárjuk őket börtönbe, vagy lőjük fejbe a dílereket?

2 büntetés, amit nem kell kifizetned

Tudtad, hogy több büntetés is alkotmámyellenes?

Próbaidős büntetésre ítélték Chris Brownt és eltiltották Rihannától

Próbaidős büntetést kapott és közmunkára ítélték Chris Brown rappert, aki még februárban bántalmazta barátnőjét, Rihanna barbadosi énekesnőt.

Ha foglalt az udvar, kifizetik a parkolást

Míg vért adott, Mikulás-csomag került autójára, pedig...

A Debrecen elhalasztaná a ZTE elleni bajnoki mérkőzését

A labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező utolsó fordulójára készülő Debrecen csapatának vezetői arra kérték a magyar szövetséget, hogy halassza el az augusztus 22-re kiírt, Zalaegerszeg elleni, idegenbeli bajnoki mérkőzésüket...

ZTE FC: Pályabezárás a büntetés!

Bekövetkezett, amitől a leginkább tartottak a ZTE FC-nél, ugyanis a Magyar Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottsága keddi ülésén egymérkőzéses pályabezárással büntette a zalai klubot, amiért a szombati találkozóján egy sörösdoboz landolt a játéktéren.

Ötvenezer, ha átmegyek a sárgán? - Pécs megbolondult

Hogy mi???

Vigyázz: húszezret is fizethetsz egy hívásért!

Súlyosabb bírságokra számíthatunk.

Traffipax kontra PhotoBlocker Spay

A szabályok szerint a gépjármű üzemben tartóját terheli a felelősség, ha egy szabálysértésnél nem tudja vagy nem akarja elárulni, ki vezette az autót. Azonban ha nem látszik a fényképen a rendszám, nehéz megállapítani, kinek a nevén van a jármű.

Kamu a 800 000-es bírság?

Úgy tűnik beijesztettek minket a 800 000 forintos megdöbbentő értékű bírsággal autós mobilozás, meg övnembekötés kapcsán.

Pedofilbotrány - Milliárdos kárt okoz Joshi Bharat?

Az RTL után a TV2-re is elsötétítés vár?

Ellenőrtől rettegő háziorvosok

Évtizeddel ezelőtti, már-már feledésbe merült kormányrendelet alapján vizsgálják -és büntetik Baranyában a házorvosokat.

A parlagfű irtás szerepe az allergia megelőzésében

Közeleg június 30-a, a földhasználók számára törvényben előírt határidő területük parlagfű-mentesítésére, melynek elmulasztása akár 2 millió forintos bírsággal is járhat.

Sebességmérő kamerák Európában

Elérkezett a nyaralások ideje, sokan ülnek autóba és indulnak távoli célok felé.

Falco-botrány: 100 ezer Lakatosnak, 200 ezer Englishnek

Százezer forint pénzbüntetést és kétmeccses eltiltást kapott Lakatos Péter, a Falco cserejátékosa, aki a szombati, Paks elleni kosárlabda elődöntő végjátékában ököllel arcul csapta a tolnaiak légiósát, Mike Englisht.

Megváltoztak a gyorshajtásért kiróható bírság szabályai

Május elsejével megváltoztak a közigazgatási bírság szabályai; mostantól nem a sebességtúllépés százalékos, hanem kilométer/órában megadott mértékétől függ, milyen összegű bírságra számíthat a járművezető.

Soros támadta az OTP-t - félmilliárdos bírságot kapott!

A piacbefolyásolás tilalmára vonatkozó jogszabályi előírások megsértése miatt a Soros György privát vagyonkezelőjét, a New Yorki Soros Fund Management LLC-t a PSZÁF 489 000 000 Ft felügyeleti bírság megfizetésére kötelezte.

Vigyázat! Wolff Károly meg fogja büntetni Budapest lakosságát! - 1924. augusztus

Wolff Károly kijelentette, hogy ha megint többséget kap a fővárosban, iszonyúan meg fogja büntetni Budapest lakosságát.

Gyorshajtás

Gyorshajtás másképp számolva....

Szétdrogozva a volán mögött: hét pont

A pontrendszer az, ami felkavar...

Cozma-gyilkosság: A szerb zsoldosok már Magyarországon vannak?

A STOP nevük elhallgatását kérő forrásokból úgy értesült, a veszprémi gyilkosság három gyanúsítottja közül kettő - köztük Sztojka Iván - nemrég hamarabb szabadult a börtönből, büntetésüket ugyanis jó magaviseletük miatt harmadolták.