Most jött a hír: rendkívüli kormányinfót tartanak péntek reggel, erről lesz szó
Rendkívüli kormányinfót fognak tartani péntek reggel.
Gulyás Gergely okulására Szijjártó megmondta neki, hogy mi legyen a véleménye
Egymástól tanulnak a fiúk, remek!
Orbán Viktor keményen megmondta a véleményét Magyar Péterről: "Csak az ő legendája, hogy a belső körökhöz tartozott"
Orbán Viktor az Indexnek adott interjút, amelyben többek között Magyar Péterről is kifejtette a véleményét.
Gulyás Gergely jövő héten meglátogatja Karsai Dánielt – A nagybeteg alkotmányjogász már előre elnézést kért
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter jövő héten meglátogatja Karsai Dánielt. Az ALS-betegséggel küzdő alkotmányjogász elnézést kért Facebook-posztjában, mert a találkozóról hamarabb tájékoztatták a nyilvánosságot, miközben másban egyeztek meg.
Erről a kormánytagról is lehet felvétele Magyar Péternek? – Van, aki szerint másnak is akadhat félnivalója
Toroczkai László, a Mi Hazánk Mozgalom elnöke úgy véli, Magyar Péter nemcsak volt feleségét, Varga Juditot, hanem Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter szavait is rögzíthette. A politikus szerint, ha ezeket nem hozza nyilvánosságra, akkor az egy piaci alku lehet.
Gulyás Gergely rózsaszín arccal hadovál
A csütörtöki kormányinfó egyik sarkalatos témája volt, természetesen, a külügyi hekker-botrány.
Mi történik? – Váratlanul előre hozták a kormányinfót
A megszokott délelőtt 11 óra helyett ma kivételesen korábbra, 9:30-ra hozták előre a kormányinfót, melyen a friss intézkedéseket, döntéseket jelentik be.
Gulyás Gergely megfenyegette Karácsony Gergelyt
A kormányszóvivő a főpolgármester zsebében turkál, szerinte el kell számolnia a pénzével.
Gulyás Gergely egyenesen az Európai Unió felbomlásáról beszélt
A kormányszóvivő szerint Brüsszel nem azon dolgozik, hogy a tagállamokat összefogja, hanem hogy az egységet szétverje.
Annyira gránitszilárdságú az alaptörvény, hogy tizenharmadszorra módosítják azt: Törvény szabályozza a katonai műveleteket és a kegyelmet a jövőben
Egyszerre három alaptörvény-módosítást nyújtottak be a kormánytöbbség nevében Kósa Lajos, Tessey Zoltán és Vejkey Imre képviselők.
Olyan dolgot intézett el Szijjártó, amire 20 éve nem volt példa Magyarországon
A látogatást Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter jelentette be a mai Kormányinfón.
“Mert a Gergő név is elhangzott a felvételen…” – Gulyás Gergely szerint ezért hallgatták ki a Schadl-Völner-ügyben tanúkét
A mai kormányinfó után Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter is megerősítette, hogy tanúként hallgatták meg a Schadl-Völner ügy kapcsán. Azt is elárulta a sajtónak, hogy mi okból.
Gulyás Gergely nagyon cselesen tért ki a kínos kérdés elől a Völner-Schadl-ügyben: "Varga Judit azért mondta, amit mondott, hogy a férje minél előbb hagyja békén"
Válasz helyett ugyanazt mantrázta: Varga Juditot kérdezzék.
Durvul a helyzet: A SPAR kijelentette, hogy marad, Gulyás Gergely megígérte, hogy pert indítanak
Magyar Péter-jelenség pedig kedvezően hat a kormánypártokra – állítja.
Gulyás Gergely megfenyegette a benzinkutasokat: Baj lesz, ha nem viszik le az árakat
Ne lehessen nyerészkedni a háború miatt, vigyék le az üzemanyag árát a környező országok átlagéra
Itt az újabb kormányzati atombomba – Gulyás Gergely berlini nagykövetté bukna?
Magyar Péter úgy tudja, Orbán Viktor elégedetlen a miniszterével.
Gulyás Gergely házassági tanácsadást tartott a katolikus egyház nevében: "A különélés indokolt, ezt mindkét félnek megmondtam"
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter elismerte, hogy tudott Varga Judit és Magyar Péter rossz házasságáról.
Szabad a gazda! Gulyás Gergely olyan végszót rittyentett, hogy díjat érdemel, aki megfejti!
Azt már megszokhattuk, hogy kínos kérdésekben a kormány – és úgy általában a politikusok – szeretnek semmitmondó válaszokat adni, ám Gulyás Gergely a mai kormányinfón éteri magaslatokba emelte a semmitmondást.
Gulyás Gergely magyarázkodik
Gulyás Gergely 2 hónap után alaposan felkeverte az amúgy sem álló vizet. Azzal igyekezett érdekessé tenni szereplését, hogy a kormányinfón egy sokfélekép értelmezhető kijelentést eresztett el.
Gulyás Gergely bevallotta, hogy nagy a baj, ez gazdaságilag taccsra tehet minket
A kormányszóvivő szerint nagyon veszélyes pillanatban vagyunk.
Gulyás Gergely jobb, mint új korában? Támaszkodva ugyan, de áll és "agyat oszt"!
Emlékeznek, ahogy egyik percről a másikra nyoma veszett Gulyás Gergelynek, amiről a mindig startra kész „rossz nyelvek” azonnal elkezdtek spekulálni: szóba került Magyar Péter feltűnése és más finomságok, ám „kiderült” operáción esett át a miniszterelnökséget vezető miniszter és kormányinfó-szpíker és hosszasan lábadozik.
Visszatért, mint a Terminátor – Mindenkit meglepett Gulyás Gergely
A Miniszterelnökséget vezető miniszter, aki nemrég műtéten esett át, közösségi oldalán jelentette be, hogy visszatért a munkába.
Gulyás: gerincműtéten estem át, újra kellett tanulnom járni
A találgatások kora lejárt, aki hiányolta Gulyás Gergelyt, most megnyugodhat: nem tűnt el, csak gerincműtétje volt. (Kéretik kellő komolysággal állni a betegségének „műfajához”!) „Február végén a gerincklinikán egy gerincműtéten estem át, amely az előző tíz nap rendkívüli fájdalmától eltekintve előzmény nélküli...
Sorsdöntő bizonyíték látott napvilágot Magyar Péter és Varga Judit ügyében
Egy korábbi Facebook-bejegyzésében Magyar Péter felidézte, hogy volt feleségével, Varga Judittal baráti vacsorán vettek részt Gulyás Gergelynél 2020. december 28-án.
Kivel beszélt Varga Judit? - Magyar Péter ízelítőt adott bizonyítékaiból
Magyar Péter az eddigi megnyilvánulásai alapján profi közszereplő, csak néhány alkalommal „öntötte el az agyát a végtermék”. A keddi napra beígért bizonyíték-borítás előtt Hadházy Ákos posztja alá kommentelt pár morzsát.
Na, mit hoz a húsvéti nyúl? Hát, Gulyás Gergelyt!
A Miniszterelnökséget vezető miniszter még lábadozik, csak húsvét után vállal közszereplést.
Minden forintot megért: 4,3 millióból kísérték el Balogék Novákot az ausztrál turnéjára
4 388 372 forintot (18 639 ausztrál dollár) fizetett ki a magyar állam Balog Zoltán és egy másik egyházi személy tavaly októberi útja kapcsán.
Gulyás Gergely nyilvánosan felvállalta Balog Zoltánról
A Kormányinfón Gulyás Gergely megnyilvánult Balog Zoltánnal kapcsolatban.
Majdnem vitázott Gulyás Gergely, de végül -beparázott, ki tudja?- nem
Gulyás Gergelyt, a Miniszterelnökséget vezető miniszter nem ment el egy csütörtöki esti előre egyeztetett vitafórumra, felültetve ezzel a rá váró Schiffer Andrást, az eseményről tudósítani akaró újságírókat, a jelenlévő közönséget és Önt is, ha rákészült, hogy megtudja fent nevezett véleményét.
Gulyás Gergely valótlanságokat közölt az ügynökaktákról
Videóban reagált és pontosította Ungváry Krisztián történész azokat az állításokat, amelyeket a tegnapi kormányinfón valótlanul állított Gulyás Gegely.