Az autó az hidrogénnel megy, ugye?

Alternatív hajtások győri versenye

Győrben holtestet találtak

Egy ismeretlen holttestet találtak Győrben a Mosoni-Dunában a Széchenyi hídtól mintegy egy kilométerre, Vízivárosban.

Ide nekünk a Győrt!

Bajnoki döntőbe jutott a DVSC női kézilabdacsapata, miután fergeteges hangulatban hazai pályán is legyőzte a Vácot, és megnyerte a párharcot.

Pontosztozkodás a rangadón - ZTE FC-Győr 1-1 (0-1)

A győriek gyors gólja visszafogta az elején kissé tompán és fásultan mozgó hazaiakat, akik azonban a 20. perc után magukra találtak, és sorozatosan alakították ki helyzeteiket.

Sztrájk a baromfiüzemben

Felfüggesztették a munkát a győri Pannon Szárnyas dolgozói, mert a cég tartozik bérük egy részével és két hétre leállította a termelést.

MSZP válaszokat vár a kérdéseire

Az új kormánynak folytatni kell az európai uniós és hazai forrásokra épülő fejlesztéspolitikát.

Nyugat-dunántúli Regionális Innovációs és Találmányi Kiállítás Győrben

A győri Széchenyi István Egyetem laborépületében, az INNO-TÉR Innovációs Kampány keretében nyílt meg az első Nyugat-dunántúli Regionális Innovációs és Találmányi Kiállítás pénteken, ahol a térségben dolgozó feltalálókkal és fejlesztőkkel találkozhatnak az érdeklődők.

Jégeső, tornádókezdemények, zivatarok hazánkban

Hazánk időjárását egy sekély mediterrán ciklon határozta meg.

Papírforma szerint: verte a Győr a ZTE NKK-t

A női kosárlabda NB I. A csoportjában a ZTE NKK együttese megkezdte a rájátszást a négy közé jutásáért.

Futhatunk a pénzünk után: kivonul az Engel-csoport Győrből

A gazdasági válság miatt nehéz helyzetbe került tulajdonosok és a lakáspiaci túlkínálat miatt pénz nélkül maradt a Győrben több ezer lakásos fejlesztést jegyző Engel-csoport, amely ki is vonul, azaz nem építi meg a beígért épületeket.

Vas megyébe jön a Mediawave fesztivál

Akárhogy is, nagy durranás lehet az idei Mediawave-ből.

160-nal menekültek a győri bankautómata rablói

Elloptak egy bankjegykiadó automatát ismeretlenek keddre virradó éjszaka egy győri áruházból.

Zöld tudatosságát erősíti a Nyugat-Magyarországi Egyetem

Csaknem ötmilliárd forintos fejlesztésbe kezd a soproni központú Nyugat-Magyarországi Egyetem; a kétéves program egyik célja az intézmény környezettudatos jellegének erősítése.

Győri helyi busz menetrend - Kisalföld Volán buszmenetrend, Győr

Győr helyi autóbuszjáratainak menetrendje.

Győri győzelem Zalaegerszegen

Hiába tett meg mindent a siker érdekében, a ZTE NKK élvonalbeli női kosárlabdacsapata a vasárnap esti találkozóján hazai pályán kikapott a jóval esélyesebb Győrtől.

Kézilabda NB I: Kisfaludy Anett kölcsönbe igazolt a Békéscsabai Előre NKSE-be | Sport | Békés | beol.hu BEOL

erdán megegyeztek a két klub vezetői, így eldőlt, hogy Kisfaludy Anett, a bajnok Győri Audi ETO KC junior válogatott kézilabdázója kölcsönben az NB I-es Mondi-Békéscsabai Előre NKSE kézilabdacsapatában folytatja pályafutását.

Jó hír, hogy jól megy a győri ipari parknak

A hazai ipar és gazdaság döcögéséről érkező hírek közepette üdítő hír, hogy Győrben tovább bővül az ipari park, és ezzel 15-20 új telephely jöhet létre annak területén.

Elaluldt a sofőr, felborult a busz az M1-esen

Vélhetően elaludt annak a menetrend szerinti szerb autóbuszbusznak a vezetője, amely áttörte a szalagkorlátot és felborult Győr mellett az M1-es autópályán csütörtök hajnalban.

Autó csúszott a Rábába Győrben

Az első vizsgálatok szerint feltörték, majd a vízbe tolhatták azt a Fordot, amelyet a győri búvárok húztak partra vasárnap este a győri Petőfi híd lábánál.

Magyar ámokfutót üldöztek Ausztriától Győrig

Győrig üldöztek egy 27 éves magyar autóst az osztrák rendőrök kedden, aki menekülés közben elütött egy kerékpárost.

Magyar cégek, amelyek jól csinálják

A MaJáK Magyar Járműfejlesztési Klaszter és az ITD Hungary a közös K+F Beszállítói Klub rendezvénysorozat sorozat keretében szervezi meg október 9-én Győrben a „Hazai fejlesztésű járműipari termékek” bemutatkozó programját.

Ma az ETO otthonában lép pályára a ZTE FC

A labdarúgó NB I 8. fordulójában a ZTE FC ma 19 órakor a Győri ETO vendége lesz.

Szavazzanak a Szépek Szépe szépségverseny lányaira!

Több száz fotó, videók és hangulatképek a lányokról, no meg a nyereményekről.

Ellopták Görbicz Anita Audiját

Keddre virradóra ellopták Görbicz Anita, a Győri Audi-ETO válogatott kézilabdázójának Audiját.

Szépek Szépe - Szépségkirálynő-választás

Finiséhez érkezett a Szépek Szépe játék, ahol a szavazatok alapján a szuperdöntőbe jutott legszebb 14 lányt szeptemberben feladatok elé állítjuk.

Óvoda mellett, lakott területen: Lassíts 80-ra?

A korlátozás szerint 80 km/h -ra kellene "lassítani" Győr belterületén.

Ma este Győrben játszik a Zete

A labdarúgó Liga Kupában ma este 8 óra- kor Győrben ,az ETO vendégeként lép pályára a ZTE FC együttese.

Magyar-szlovák bőrfejű találkozó Győrben

Ha más nem, akkor majd a bőrfejűek elintézik, hogy a szlovák és a magyar nemzet békében éljen egymás mellett - állítják annak a nemzetközi rendezvénynek a szervezői és aktivistái, akik szombaton találkoznak Győrben a nacionalista zenekarok fesztiválján.

Turisztikai portál indult!

Éttermet vagy szállást keres Győr-Moson-Sopron megyében?

Megszólal a Vaskakas

A Rábaparti Ünnepi Játékokon egy zenés, táncos, óriásbábos produkciót láthat a közönség Győrben.