Magyar Péter volt az ATV Heti Napló című műsorának vendége, ahol Sváby András kérdezte őt, többek között arról, tudott-e a kegyelmi ügyről a botrány kirobbanása előtt.

Varga Judit nem volt tisztában a kegyelmi ügy jelentőségével

Fotó: Facebook/Varga Judit

Sváby a műsor előtt jelezte, hogy rengeteg kérdés érkezett Magyar Péternek, ha mindegyiket feltennék, öt napon át tartana a műsor.

Arra a kérdésre, hogy Magyar tudott-e az elnöki kegyelemről, még mielőtt botrány kerekedett volna belőle,

Magyar Péter kijelentette, hogy semmit sem tudott róla, még egykori felesége, Varga Judit sem volt tisztában a kegyelmi ügy jelentőségével. Hozzátette, hogy akkor már nem is éltek együtt

- idézi a szeretlekmagyarorszag.hu.

Magyar Péter véleménye szerint az ő politikai szereplése nem vonta el a figyelmet a kegyelmi ügyről, hanem inkább felerősítette a témát a közbeszédben. Példaként említette, hogy tüntetéseket szervezett, hogy felelősségre vonják az ügy összes érintettjét.

32 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Nyírfa
Most csak Vargáról: ha egy igazságügyminiszter nincsen tisztában az elé kerülő üggyel, egy olyan üggyel ráadásul, amelynek az erkölcsi hozadéka mélyen érinti a gyermektársadalmat, ennek ellenére ellenjegyzi, kijelenthetjük, hogy mind morálisan , mind szakmailag abszolút mértékben alkalmatlan a betöltött pozícióra.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Giovanni Alba
@namihami: tegnap, 22:22
Legyél már egy kicsit optimistább, volt már példa a történelemben pálfordulásra, amikor Saulusból Paulus lett.
Esetünkben nem a damaszkuszi út lett a sorsdöntő, hanem Brüsszel. A sokat szidott liberális Brüsszel.
namihami
@Giovanni Alba: 11.22: Próféciád váljon valóvá! (vagyunk jópáran, akik nem ugranánk el előle)
Egyébiránt neked is azt mondom, amit Horizontnak!
Bár (és ez mindkettőtöknek és még sokaknak szól), a mostani gazdasági és politikai helyzetben, pláne ettől a Fidesztől, igencsak kockázatos lenne átvenni a hatalmat. Egyrészt a lepusztult ország, másrészt a felheccelt fidesztagok miatt! Nem hiszem, hogy nagyot tévednék egy akár a Kmalac által uszított polgárháború lehetőségében!
Váltani kellene, de a fentiek miatt kockázatos. Minden nappal nekünk lesz nehezebb.
Giovanni Alba
@namihami: ma, 14:30
Jól meggondolva teljesen igazad van, ki az a mazochista, elhivatott altruista, aki önként és dalolva a nyakába venné ezt a csődtömeget?
Volt egyszer egy Bajnai, de ez már más történet.
Viszont ha a gazdaság jól működik, prosperál, akkor meg ki az a bolond, aki önként és dalolva átadja?
Tehát ott tartunk, hogy a rabló gazemberek egy esetleges kormányváltás után röhögve rázzák le magukról a felelősséget, visszahúzódnak jól kiépített, megerősített állásaikba, és kivárják az alkalmatos pillanatot az újbóli színrelépésre. Addig meg jó kis áskálódás, a jobbító erőfeszítéseket gúnyoló, a gombákat hergelő megnyilatkozások, stb. ... Volt már ilyen.
Van megoldás, de nem nálam. Én csak azt tudom, hogy glasszékesztyűben nem lehet istállót takarítani.
Mellékszál, amikor Héraklész feladatul kapta Augeiász istállójának rendbetételét, nemes egyszerűséggel átvezette rajta a közeli folyó vizét.
"Árad a Tisza"
namihami
@Giovanni Alba: 15.35: Csak, mint már többhelyen leírtam, számomra ennek a Tiszának a vize is (én ettől félek) csak szennyet fog bevinni abba az istállóba. Ez is (és most kenik sz@rral---a pártalnökét) addig nem volt sáros, amíg alombéli volt. Most hirtelen az lett! És én(!!!) erősen politikaszagot érzek ebben a hirtelem megvilágosodásban!
Hogy jogosan? Meglássuk!?!?!
kakukkmadár
Nem volt tisztába, nem volt tisztába, na és? Most szépen tisztába tették, azóta sem került le róla a ner pelenka. Így legalább nem szaglik.
balos
@Nyírfa: Viszont jól baszik!Állítólag!Remélem a kalapáccsal is jól dolgozik?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.