Meghalt három hegymászó a Magas-Tátrában

Lengyelek voltak, a szlovákiai oldalon próbáltak feljutni a Gerlachfalvi-csúcsra, amely a Magas-Tátra és a Kárpátok legmagasabb orma.

Gyász: sikeres volt a múlt heti életmentés, hétfőre mégis elhunyt a budapesti gimnázium diákja

A Könyves Kálmán Gimnázium tanulója 11.-es volt.

Budapesten és Alsózsolcán is halálos lakástűz volt advent első vasárnapján

A fővárosban egy VI. kerületi társasház egyik lakásában keletkezett tűz.

Lakástűzben meghalt egy ember Alsózsolcán

Még vizsgálják a tűz okát.

Blikk: oltástagadó család kapta el a koronavírust Budapesten, az apa belehalt a fertőzésbe

Az anya is súlyos állapotban van a lap információi szerint, de a két gyereküknek is lélegeztetőgépre volt szüksége. A védettségi igazolványaik hamisak voltak.

Családon belüli erőszak Somogyban: egy nő életét vesztette

A rendőrség a hivatalos oldalán tette közzé a hírt.

Tűz volt a Lehel téri metróaluljáróban, egy ember elhunyt

Egy műszaki kiszolgáló egységben csaptak fel a lángok, a tűzoltók az oltás után találtak rá a holttestre.

Halálra gázoltak egy kerékpárost Tasson

Egy személyautó és egy kerékpáros ütközött össze – adta hírül a police.hu.

Abszurd haláleset: mustba fulladt egy férfi Zala megyében

Mustba fulladt egy férfi Garaboncon, az ügyben eljárást indított a rendőrség – adta hírül az MTI.

Elhunyt Olescher Tamás Munkácsy-díjas festőművész

Életének 67. évében elhunyt Olescher Tamás Munkácsy-díjas festőművész, díszlettervező, perforemer – tudatta a család a hírt az MTI-vel.

Legénybúcsút ünnepelt a fiatal, akit a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus busza halálra gázolt

A borsonline.hu szerint a fiatal szlovák fiú egy legénybúcsú miatt érkezett Magyarországra. A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus most felajánlotta segítségét a családnak.

Holttestet találtak a Tiszában – a rendőrség a lakosság segítségét kéri

Holttestet találtak a Tiszában Tiszabecsnél még július 2-án, a rendőrség a lakosság segítségét kéri az ismeretlen személyazonosságú nő azonosításához.

M7-es buszbaleset: egy hétig küzdöttek az életéért, végül meghalt az egyik sérült

Meghalt a szabadbattyáni buszbaleset egyik súlyos sérültje. A hírt Székesfehérvár polgármestere közösségi oldalán tette közzé hétfőn.

Szörnyethalt egy magyar túrázónő az Alpokban – A helikopter már csak a holttestet szállította el

A hírek szerint a nő 200 métert zuhant a mélybe – írja a borsonline.hu.

Megszólalt a Balatonba fulladt testvérpár apja: "Együtt mentünk be a vízbe, én a húgukkal vízipisztolyoztam"

A hétvégén tragédia történt a Balatonnál, Alsóbélatelepen: egy kiskorú testvárpár fulladt bele a vízbe. Most az édesapjuk is megszólalt az ügyben.

Elhunyt egy DK-s önkormányzati képviselő, aki előválasztási jelöltje volt pártjának

Dr. Hajba Csaba korábban ügyvédként és Csopak jegyzőjeként is tevékenykedett, Balatonfüreden volt önkormányzati képviselő.

Tragédia Röszkénél: egy férfi belehalt a hőségben való többórás várakozásba

A Pannon RTV adta hírül, hogy a Röszke-Horgos autópálya-határátkelőn elhunyt egy férfi, miután szervezete nem bírta el a hőséget.

Tragédia Hajdú-Biharban: vízbe fulladt egy 9 éves kisfiú

A tragédia vasárnap délelőtt történt Hajdú-Bihar megyében – adta hírül az MTI a haon.hu-tól kapott információi alapján.

Négytagú család hunyt el szén-monoxid-mérgezés miatt Budapesten

Két kisgyerek is az áldozatok között van lapértesülések szerint.

Belefulladt egy fiatal SUP-ozó a Balatonba – Sokkoló felvételek a fiatalról, ami a mentőmellény fontosságát is kiemeli

Bagyó Sándor, a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának elnöke mesélt az esetről a telex.hu-nak.

Végre! Most először haláleset nélkül telt el 24 óra Angliában

A brit egészségügyi minisztérium keddi beszámolója szerint az elmúlt 24 órában nem volt halálos áldozata az Egyesült Királyságban a koronavírus-járványnak.

Holtan találtak egy magyar újságírót, fegyvert tartott a kezében

Szemesi Zsolt, a Balatoni Hírmondó, a Somogyi Hírmondó és a Siófoki Hírhét volt főszerkesztője vasárnap hunyt el – írja a Media1.hu.

Gyászol az Országos Mentőszolgálat: váratlan hirtelenséggel hunyt el a fiatal bajtársuk

Az Országos Mentőszolgálat egy Facebook-poszttal is megemlékezett Polenyik Tamásról.

Egy jelentés szerint Maradona a halála előtt hiányos és gondatlan ellátásban részesült

A jelentés szerint a focista világsztárra orvosai nem figyeltek kellő mértékben.

Holttestet találtak egy leégett sátorban a XI. kerületben

A rendőrség szerint idegenkezűségre utaló körülmény nem merült fel, közigazgatási eljárás keretében vizsgálják az esetet.

Olaszországban is felfüggesztették az AstraZeneca oltás használatát - Hárman meghaltak

Elhunyt három olasz katona az AstraZeneca oltás beadása után.

Döbbenet! Holtan találták az NFL-sztárt a szállodai szobájában

Holtan találták rá a floridai szállodai szobájában a profi amerikaifutball-liga (NFL) korábbi sztárjátékosára, a mindössze 38 éves Vincent Jacksonra.

24.hu: Holttestet találtak Óbudán egy padon

A lap értesülései szerint az idős férfi rosszul lett és a mentősök már nem tudták megmenteni az életét.

Három holttestet találtak a zalaszentmihályi horgásztónál

Három férfiholttestet találtak vasárnap a Zalaszentmihály melletti horgásztónál, a rendőrség közigazgatási eljárás keretében indított vizsgálatot – tájékoztatta Takács Tivadar, a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője hétfőn az MTI-t.