Turisztikai fejlesztések Kiskőrösön

A szoborpark bejáratánál kapott helyet egy versautomata, amelynek segítségével a legismertebb Petőfi-versek szavalatát hallgathatjuk meg négy nyelven - tette hozzá.

Közösségi teret alakított ki a vármegyei önkormányzat a szegedi Belvedere-palotában

A beruházás terveit a Priskin építész tervező iroda Kft. készítette, a kivitelező az orosházi Tokai és Társa Kft. volt.

Elkészült az új óvoda Bakonysárkányban

A támogatás segítségével az új óvodát a település központjában a művelődési ház mögötti üres területen építették fel. A komplex módon akadálymentesített épület harmonikusan illeszkedik a településközponthoz, és világos, szellős környezetet biztosít a gyerekeknek - tudatták.

Végéhez közeledik a debreceni Csokonai Színház régi épületének felújítása

Elmondta azt is, hogy a Csokonai Fórum két színháztermében a nyitás óta teltházas előadások vannak, érzékelhetően nagy igény van a Csokonai Színház régi épületének megnyitására, ahol a jövőben elsősorban operákat, operetteket, musicaleket, illetve nagyszínpadot igénylő prózai műveket mutatnak majd be.

Fejlesztik a simontornyai vár környezetét

Része a tervek szerint 2025-ben záruló projektnek egy tematikus útvonal létrehozása, amely a vár és a város történetét ismerteti meg információs táblákon, virtuális bemutatókon. Látható lesz a várról készült 3D-s rekonstrukció is.

Folytatódik az East Gate PRO Business Park fejlesztése – zajlanak a legújabb csarnok építési munkái

A WING közel 300.000 négyzetméteres teljes ipari portfóliója közel 100 százalékos bérbeadottság mellett működik.

Csaknem 3 milliárd forintos zöld technológiai fejlesztést valósít meg a Solar FM Komlón

A beruházás eredményeképpen javul a vállalat versenyképessége, valamit új, zöldgazdasághoz kapcsolódó munkahelyek jönnek létre a térségben. A projekt várhatóan a 2023 végén fejeződik be - közölték.

Fémbútorüzemet létesít a KAP Processing Kft. Mórahalmon

A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint a 2011-ben alapított magyar tulajdonú vállalkozás értékesítéséből származó nettó árbevétele 2021-ben mintegy 552 millió forint volt, csaknem négyszerese a 2020. évinek.

Megnyitotta kapuita Kunszállási Mosolyvár Bölcsőde

A fejlesztés eredményeként a település népesség- és munkaerő megtartó képessége nő. A beruházás hozzájárul a gyermeket nevelő szülők munkaerőpiacra történő visszatérésének megkönnyítéséhez, ezáltal a foglalkoztatás növeléséhez is.

Új üzemet létesített a Trenkwalder Gyöngyösön a Trenkwalder

A sajtótájékoztatón tájékoztattak a Trenkwalder friss Mobilitási Index kutatásának megállapításairól, amelyet 3200 beérkezett kérdőív válaszai alapján állítottak össze.

Bővítik a vállalkozói inkubátorházat a nyírbátori ipari parkban

Az 57 hektáros nyírbátori ipari parkban működik többek között a gyógyászati segédeszközöket előállító dán Coloplast, a német Diehl repülőgépalkatrész-gyára, a szintén német érdekeltségű, járműelektronikai alkatrészeket gyártó Rosenberger Magyarország Kft., illetve az olasz tulajdonú Serioplast és Farmol műanyag...

Bokrétaünnepség a XIII. kerület új bérházánál

A XIII.

Luxusmárkák és virágzó magyar techcégek érdeklődnek a modernizált, 130 éves klasszicista épület iránt

A Krausz Palota (Andrássy út 12, kiskereskedelmi funkcióval rendelkező irodaház) Budapest szívében, a világörökség részét képező Andrássy útra, valamint a Révay utcára és a Dobó utcára egyaránt néző telken helyezkedik el.

Kortárs retró hangulat a Deák Ferenc téren

Az állomás akadálymentesítését nagy kapacitású felvonó biztosítja.

ÉVOSZ: visszaeshet az építőipari termelés 2023-ban

Közölte, az építőipar 2022 első 11 hónapjában elért eredménye - a Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján 4,2 százalékos bővülése - alapján az ÉVOSZ a korábbi 3-5 százalék helyett már 5-6 százalékos termelési érték növekedéssel számol 2022-ben 2021-hez képest.

Közel 450 millió forintos fejlesztés a borsodsziráki Policell Kft.-nél

A projekt jelentős mértékben hozzájárult a hátrányos helyzetű edelényi járás munkahelymegtartó-képességének növeléséhez és a Policell Kft. 79 fős személyzetének megőrzéséhez - írták.

Új berendezésekkel, épületfelújítással korszerűsített a kecskeméti Steelflex Kft.

A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint a közel hetven munkavállalót foglalkoztató kecskeméti Steelflex Kft. nettó árbevétele 2021-ben 39,4 millió euró, egy évvel korábban 21,3 millió euró volt.

Ősszel adják át a Székely Nemzeti Múzeum felújított épületét

A Kós Károly tervezte Székely Nemzeti Múzeum felújításáról 2017-ben írtak alá finanszírozási szerződést.

Megújult a sportcsarnok Rákóczifalván

A felújítás idején a korábban a sportlétesítményben tartott testnevelés óráknak, edzéseknek és egyéb foglalkozásoknak a Varsány Közösségi Ház és egy helyi edzőterem adott otthont - tette hozzá a több mint 5300 lakosú város polgármestere.

Gémtech Kft.: Egymilliárd forintos beruázás - építési hírek

A Gémtech Kft. tavaly fejezte be egy másik, nagyobb összegű beruházását is; egy új üzemcsarnokot építettek fel a napkori telephelyen mintegy kétmilliárd forintból, amelyhez az állam 900 millió forint támogatást nyújtott.

Automata raktárral és kerékgyártó gépekkel bővül a Neuzer Kerékpár Kft.

A vállalat termékeinek több mint felét külföldön értékesíti, legnagyobb piacaik Belgium, Hollandia, Németország, Románia, Svédország, Szlovákia, és Szlovénia.

Csaknem egymilliárdos turisztikai fejlesztés Bács-Kiskunban

Szalkszentmárton önkormányzata 60 millió forintot fordíthat a Petőfi Sándor-emlékkiállítás fejlesztésére.

Korszerűsödnek az elmaradott településrészek, megújul a piactér Jászkiséren

A polgármester beszámolt arról is, hogy a piactér és környezete korszerűsítésére 300 millió forint támogatást nyert a helyi önkormányzat TOP Plusz pályázaton.

Befejeződött Abaújszántó fő utcájának részleges rekonstrukciója

3. 45 db ingyenesen használható parkolóhely került kialakításra, illetve 1.233 m2-en megújult a zöldfelület. Dísznövények telepítése, díszfák ültetése (80 db) is a projekt fontos fejezete volt. A beruházás keretében sor került járda felújítására és betonkő burkolattal való terítésére, zárt csapadékvíz - elvezető...

Bölcsőde épül Bátán és Sárszentlőrincen

Sárszentlőrincen 343 millió forintos támogatással építenek hét férőhelyes minibölcsődét, a projekt részeként felújítják a falu óvodáját is, ahová 45 kisgyermek jár - mondta Sátor Géza, a 970 fős község független polgármestere.

Egymilliárd forintból hajthatnak végre turisztikai fejlesztéseket Gyulán

Emellett interaktívvá teszik a teljes tárlatot, amely eddig nem látott helyiségekkel, konyhával, fürdőszobával és éléskamrával is bővül, valamint kialakítanak egy múzeumpedagógiai termet, amely kisebb rendezvényeknek adhat otthont.

Korszerű gumihulladék-feldolgozó üzemet alakít ki a szegedi Multigrade Kft.

A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint a magántulajdonban álló, hetven alkalmazottat foglalkoztató Multigrade Kft. értékesítésből származó nettó árbevételét tavaly - a 2020. évinek több mint duplájára - 3,587 milliárd forintra növelte.

Uniós támogatással korszerűsítik az ELTE és az SZTE gyakorlóiskoláit

Láng György, az ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium közölte, a projekt részeként az intézmény összes osztályteremében lecserélik az iskolabútorokat.

Az új stúdiók acélszerkezeteinek munkálatai zajlanak jelenleg a fóti filmbázison

Az NFI kiemelt jelentőségű fejlesztése a kormány Gazdaságvédelmi Akcióterve részeként valósul meg.