Pályázatra érkezhetett a kormányablakos vers

Hétfőn derült ki , hogy mórahalmi óvodásoknak kellett versben éltetni a kormányablakot egy olyan rendezvényen, ahol egy államtitkár-helyettes is jelen volt.

Ezért éltették óvodások a kormányablakot

A magyar közigazgatás az elmúlt százötven év legnagyobb átalakítását éli meg, amelynek következtében 2015 késő őszére csaknem kétszáz járás 278, óvodások által éltetett kormányablakában legalább háromszáz ügyet tudnak elintézni a választópolgárok – hangoztatta a Miniszterelnökséget vezető miniszter kedden, amikor...

Ovisoknak kellett versben éltetni a kormányablakot

Óvodásokat tanítottak be Mórahalmon arra, hogy dicsőítő verset mondjanak a kormányablakról, ezt pedig be is mutatta a helyi tévé – tudta meg az Origo .

Itt a tavasz, nyílnak a kormányablakok

Huszonhat új kormányablak nyílik a hétvégén, így összesen száz lesz az országban – közölte a Miniszterelnökség csütörtökön.

MÁV állomásokon is nyílnak kormányablakok

A kormány elképzelései szerint a jelenlegi 71-el szemben 260 kormányablak működne a jövőben – jelentette ki a területi közigazgatásért felelős államtitkár szerdán Budapesten, a Napi Gazdaság és a Századvég közös, az önkormányzatiság jövőjéről Budapesten megrendezett szerdai konferenciáján.

Lázár: folytatni kell a közigazgatás modernizációját

Lázár János szerint a közigazgatás átalakítása sikeres volt, de további modernizáció kezdődik 2015-től. A Miniszterelnökséget vezető miniszter erről a kecskeméti központú Gong Rádiónak adott interjújában beszélt pénteken.

Családi pótlék, Taj-kártya, anyakönyvi kivonat ügyintézési változások 2014-től

Egyszerűsödik a családi pótlék, Taj-kártya, anyakönyvi kivonat ügyintézése. Rövidülnek az ügyintézési idők és bizonyos elvesztett okmányok pótlása is ingyenessé válik.

2013’ Járások és kormányablakok

Konferencia a területi közigazgatás reformjáról

miskolci hírforrás: Megalakult a megyei intézményfenntartó

Megalakult január 1-jével a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Intézményfenntartó Központ (MIK). A központ megalakulásának és működésének részleteiről tartott sajtótájékoztatót pénteken délben Demeter Ervin kormánymegbízott, és Nagy András a központ vezetője.

Még lehet jelentkezni kormányablak ügyintézőnek!

Szeptember 15-éig meghosszabbították a jelentkezési határidőt, így még mindig él a lehetőség minden közszolgálatban dolgozó számára, hogy részt vegyen a Nemzeti Közszolgálati Egyetem megyeszékhelyeken ősszel induló képzésén.

Négyszázezredik ügyfél a kormányablaknál

A négyszázezredik olyan ügyfelet köszöntötték Békéscsabán, aki a kormányablaknál intézte valamilyen ügyes-bajos dolgát.

10 ezredik ügyfél a kormányablaknál

2011. január harmadikán nyitották meg az ország valamennyi megyeszékhelyén és a megyei jogú városokban, összesen 29 helyszínen a kormányablakokat.

Kibővült a kormányablak

Erdős Norbert kormánymegbízott szerdai sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy 31 ügykörrel bővült a megyei kormányablak, így most már hatvanegyféle hivatalos ügyet intézhetnek el az állampolgárok, az eddigi harminccal szemben.

Újabb 31 ügykör a kormányablakoknál

2011. október 17-től újabb 31 ügykörrel bővült a Kormányablakban intézhető ügyek köre, így már 63 féle ügy elintézésére van lehetőség a Sz-Sz-B megyei Kormányhivatalnál.

Próbavásárlás a kormányablakban: minden kezdet nehéz

Ügyfélként is felkerestük kedden az új kormányablakokat.

Jönnek a kormányablakok 2011. január 3-tól

Bővülnek az emberek ügyintézési lehetőségei 2011. január 3-tól, az államigazgatási szervek már működő ügyfélszolgálati irodái mellett ugyanis megnyílnak a fővárosban és a megyei jogú városokban a kormányhivatalok ügyfélszolgálati irodái, az úgynevezett kormányablakok, ahol egyszerre több ügy is intézhető lesz.