Egyre öregebb kocsikat lopnak el

A Genertel online biztosító saját adatai alapján 2010-ben még 3,9 év volt az ellopott autók átlagos életkora, ez 2011-ben 4,7 évre, tavaly pedig már 5,4 évre emelkedett - közölte a biztosító kedden.

Budit lopni veszélyes

Elloptak egy jászjákóhalmai budit, amire még nem volt nyilvánosságra került példa Magyarországon. Az, már előfordult, hogy Nógrád megyében élő honfitársunk felrobbantotta magát, de hogy lopják is, azt nem tudta.

Oláh Gergőt letartoztatták kábellopásért?

Sokkoló hír járta be tegnap az internetes médiákat:

Plágiumbotrány az Inform Média napilapjánál

„De jó lenne nyomtatásban látni valamelyik cikkem!” – vallottam be magamnak nemrégiben.

Vége a webes anyagok lopásának, másolásának!

Felfedi a plagizálást a Copyfinder.

Véletlenül gyereket is lopott az autóval

Véletlenül csecsemőt is lopott egy autóval együtt egy férfi New Yorkban, amitől annyira megijedt, hogy inkább letett a kocsiról, és telefonált a rendőrségnek, hogy tudassa, hol találják a járművet kislányostul.

Trükkös lopások Szentendre környékén

A Szentendrei Rendőrkapitányság felhívja a figyelmet, hogy Szentendre illetékességi területén az elmúlt időszakban új módszerrel elkövetett trükkös lopásról érkeztek bejelentések.

Egy egész család szedte más földjéről a dinnyét

Félérett dinnyéket pakolt egy utánfutóra egy férfi és négy gyermeke kedden délután Újkígyós határában.

Erőspaprika buktatta le a drogos férfit

A 39 éves brit férfi egy hangszerbolti lopást követően még egy élelmiszerüzletbe is betért zsákmányolni, de igen rosszul végződött.

Lába között lopta ki a tv-t egy nő!

Őrizetbe vettek a norvég rendőrök egy nőt, aki egy 42 colos (kb. 107 cm-es) képátmérőjű tévét próbált kicsempészni egy boltból a szoknyája alatt – írja a Velvet.

Ellopták Sidi Péter felszerelését Londonban

Sidi Péter úgy végzett a hatodik helyen a kisöbű szabadpuska 3x40 lövéses összetett számában, hogy vasárnap vagy szombaton ellopták a felszerelésének egy részét.

Nyilvánosan felvállalta enyveskezű módszerét a Közgép

Talán freudi elszólás, talán egy kirúgott rendszergazda bosszúja, hogy a Fidesz kedvenc vállalkozása, a KÖZGÉP Építő- és Fémszerkezetgyártó Zrt. honlapjának angol nyelvű oldalán ez áll:

Lopás a csabai strandon - elfogták a gyanúsítottat

A Békéscsabai Rendőrkapitányság csütörtökön őrizetbe vett egy 18 éves békéscsabai fiatalembert, aki ellen lopás vétség megalapozott gyanúja miatt indult eljárás - tájékoztatott Vargáné Szombati Andrea, a megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.

Nagyszabású betöréssorozatot derített fel a rendőrség Vas megyében

Vas megyében szinte minden mutató jobb az országos átlagnál, ha a közbiztonságot nézzük.

170 ezres lopás a csabai strandon

Lopásról érkezett bejelentés a Békéscsabai Rendőrkapitányságra.

"Saját" Rajkó Zenekara lesz a kormánynak: a régiek perelnek

Orbán már a tezsvíreket is meglopja!

Feszülnek az idegek: a tolvajok irritálják leginkább a pózvaiakat

"Nyolc nap alatt háromszor próbáltak meglopni, ez már tarthatatlan!"

Aratott a piszkos tizenkettő

Ötszázezer kiló ruha mosásához elegendő hamis mosószert és öblítőt találtak a „Piszkos Tizenkettő” akcióban a pénzügyőrök és a revizorok Békés megyében.

Hipnotizálták, majd kirabolták az idős asszonyt a nyílt utcán

Egy bostoni asszony állítása szerint, hipnotizőrök vették rá arra, hogy átadjon nekik 160 ezer dollárt és az útlevelét.

Pár órán belül elfogták a rablót a gyulai zsaruk

Órákon belül elfogták a Gyulai Rendőrkapitányság munkatársai azt a két embert, akik egy gyulai férfit raboltak ki a napokban.

Kihasználták - Magatehetetlen férfitől loptak a fiatalok

Ittas állapota miatt magatehetetlenül üldögélő férfi kezéből vett ki 12.000 forintot három fiatal csütörtökön este a zalaegerszegi autóbusz-pályaudvaron.

Részegen loptak egy pingvint, másnap nem tudták honnan van...

Két brit turista, aki úgy keltek reggel, hogy a hotelszájukban egy pingvinnel több volt.

Sikeres rendőri akciók - Zsarolók, tolvajok, rongálók őrizetben

Sikeres rendőri akciókról tartott sajtótájékoztatót a zalaegerszegi rendőrség csütörtökön.

Elesett a temető elől ellopott motorral

Nem jutott sokáig az a tolvaj, aki az egerszegi temető elől vitt el egy motort.

Dr. Csernus a gyerekkori lopásról

Dr. Csernus elmagyarázza, hogy miért fordulnak elő a gyerekkori lopások.

Pörkölt lett a lopott nyulakból

Két nyulat loptak el a minap egy Becsehely melletti hegyről.

Látványos lopás - Feldarabolták és el akarták vinni a szalagkorlátot

Állampolgári bejelentésnek köszönhetően sikerült a rendőröknek tetten érniük két pölöskei férfit, akik pénteken délután a 75-ös főút Pacsa és Keszthely közötti szakaszán korábbi balesetben megrongálódott szalagkorlátot akarták ellopni.

Gyulán rakták le a lopott kocsit

Autót lopott két fiatal Békéscsabáról.

Dzseff szagot fogott - Hús tolvajokat leplezett le a rendőrkutya

Hús tolvajokat leplezett le Dzseff, a Keszthelyi Rendőrkapitányságon szolgálatot teljesítő nyomozókutya.

Videó: Elképesztő trükkös lopás

A férfi úgy csempészett ki egy hatalmas LCD televíziót az üzletből, hogy azt senki észre sem vette.