Életét vesztette a férfi, aki vezetés közben kapott infarktust az autópályán

40 percig küzdöttek az életéért – írta meg az RTL.

Hídvámmal kedveskedik nekünk az Újévre Orbán meg a kormánya

Az Orbán-kormány egyelőre „csak” az M0-ás autóút három hídját teszi fizetőssé. Az még nem dőlt el, hogy „Brüsszel”, illetve „Soros” lesz érte a hibás, esetleg a „háborús szankciók”.

Jön a fizetős M0-s, és ez még nem minden – Ezeket jelentette be Lázár minisztériuma

Jövőre több úton kell majd fizetni, ráadásul többet, mint amiről eddig szó volt.

A közmédia volt riporterét gázolták el az M0-son

Autók között sétált egy férfi szeptember 10-én reggel az M0-son, majd egy szabályosan arra közlekedő elsodorta.

Vitézy Dávid: Nem növelné jelentősen a pesti forgalmat, ha fizetőssé tennék az M0-ást

A főváros szerint napi 6000 autót terel Budapest belseje felé, ha fizetőssé teszik az elkerülő M0-ást, de Vitézy máshogy gondolja.

Az M0-áson sétált egy férfi, elgázolták, majd futva próbált meglépni – Videó

Nem tudni, mit keresett az autópálya középső sávjában.

Karácsony Gergely lerántotta a leplet a kormány tervéről – A budapestiek nem fognak örülni

Nemcsak nagy összegeket vetnének ki az autósokra, de dugókat is okoznának. 

Karácsony Gergely türelmesen elmagyarázta a fideszeseknek, miért hülyeség fizetőssé tenni az M0-t

A kutyaszorítóban lévő fideszes kormány, amely sok száz milliárd forintért vette meg a Vodafone-t, most fizetőssé tenne számos, eddig ingyenes elkerülő útszakaszt, hogy ezzel számításaik szerint 150 milliárd forinttal növeljék az állampolgároktól beszedett pénzt.

Cigizgettek, miután elütöttek egy 92 éves férfit az M0-áson – Videón a kisbusz utasai

Forró nyomon halad a rendőrség.

Horror az M0-on: cirka 40 autós gázolta el és hagyta cserben az elütött turistát

Hihetetlen, ami 2023 Magyarországán megtörtént!

„Fél kilométer hosszan találtak emberi maradványokat” – Több tucat autó hajtott át az M0-son elgázolt gyalogoson

Valamiért senki nem állította le a forgalmat, így történhetett, hogy több autó is átment azon a 92 éves gyalogoson, akit az M0-ás autópályán gázoltak el. 

Vasárnapi forgalomkorlátozás: érdemes lesz elkerülni a hárosi Duna-híd M1-es felé vezető oldalát

Folytatódik az új hídsaruk beépítése a Deák Ferenc (hárosi) Duna-híd M1-es autópálya felé vezető bal pályáján, ezért forgalomkorlátozásra kell számítani vasárnap délután – közölte a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.az MTI-vel.

Szörnyű! Több kilométeres torlódás van hatalmas baleset miatt a Megyeri híd mellett

Összeütközött egy személyautó és egy kamion az M0-ás autóúton az M2-es csomópontnál a Megyeri híd felé vezető oldalon, ezért több kilométeres a torlódás mindkét irányban – tájékoztatta a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője kedd este az MTI-t.

Elképesztő videó! Nekiment a szalagkorlátnak egy nő az M0-son, majd sértetlenül kiszállt, és elkezdett sétálni a sötétben

A Magyar Közút Zrt. tett közzé egy videót egy február 12-ei balesetről, amiben ritkán látott dolgok történnek. 

Durva: Kemény balesetet szenvedett az M0-án a román karaván

Komoly ütközés.

Horror: Tömegbaleset az M0-ás autópályán, brutális sor áll

Három autó ütközött.

Szörnyű baleset az M0-s autópályán – több kilométeres dugó alakult ki

Komoly a helyzet.

Balhé az M0-s autópályán: kilométeres sorok állnak egy triviális probléma miatt

45 perccel is hosszabb lehet a menetidő.

Lángolt egy kamion az M0-s autópályán!

A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint egy pótkocsis teherautó égett az autóút M1-es autópálya felé vezető oldalán, a tűzoltóknak sikerült eloltani a lángoló gépkocsit.

Óriási torlódás az M0-s úton egy baleset miatt – itt lehet korlátozásokra számítani

Baleset miatt torlódás, több kilométeren állnak az autók.

Baleset és dugó az M0-on

Baleset miatt torlódik az M0-s autóút forgalma hétfő, három személygépkocsi és egy teherautó ütközött az M0-s autóút 59. kilométerszelvényében, Nagytarcsa területén.

Vasárnap megnyitják az M0-s autóút 6-os főúti felhajtóágát - autósajtó

Vasárnap végre megnyitják a közlekedők számára az M0-s autóút 6-os főúti felhajtóágát - közölte a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. pénteken az MTI-vel.    

10 kilométeres dugó van az M0-son egy baleset miatt, egy óra alatt sem lehet kijutni belőle

Baleset miatt mintegy tíz kilométeres a torlódás az M0-son – hangzott el az M1 aktuális csatorna Híradójában szombat délután.

Karambol után káosz az M0-on

Karambol miatt torlódik a forgalom az M0-s autóúton az M1-es autópálya felé, a 26-os kilométer közelében - tájékoztatott az Útinform hétfő délután a honlapján.

Horror hétfő: ekkora dugó még az M0-áson is ritjaság

Nyolc kilométeres torlódás alakult ki az M0-ás autóúton az M1-es autópálya felé karambol miatt – közölte az Útinform hétfő reggel.

Napi dugó

Hol itt, hol ott nehezítik a közeledést az arra hívatottak.

Halálos baleset az M0-ás autóúton

Kamionba rohant egy kisteherautó ma hajnalban az M0-ás autóút Megyeri híd felé vezető oldalán, a 34-es kilométernél, Gyál külterületén.

Rendőri kísérettel ment szülni az édesanya

Rendőri felvezetést kapott az az édesanya, akinek az M7-es autópályán szülési fájdalmai egyre erősödtek és tartani lehetett attól, hogy nem ér időben a kórházba.