A Fidesz petícióját több mint kétezerszer töltötte ki kamu adatokkal a Nerbot – Az egykori fideszes videós szerint "ez még a nemzeti konzultációénál is trágyább"

Youtube csatornáján több élő közvetítést is elindított Tomanovics Gergely csütörtök este, arról, hogy az általa írt algoritmus hogyan tölti ki tömegesen a Fidesz STOP Gyurcsány! STOP Márki-Zay! petícióját – írja a 444.hu .

Hollik bejelentette: már online is kitölthető a "Stop, Gyurcsány! Stop, Márki-Zay!" petíció

Mostantól online is kitölthető a "Stop, Gyurcsány! Stop, Márki-Zay!" petíció – hívta fel a figyelmet Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója csütörtökön az MTI-hez eljuttatott videonyilatkozatában.

Deutsch azt hitte humorherold, de elismerés helyett valóságos cunamit zúdított a fejére az internet népe!

Néha van az úgy, hogy egy politikus azt gondolja, feltalálta a csőben a lyukat, posztol egyet a közösségi oldalára új agymenéséről, de követői nincsenek elájulva, sőt!

Házmesterország újratöltve: feljelentések miatt törölték az Anyáim története című film vetítését - Helyzetjelentés 2021 Magyarországáról!

Soha nem fogom megérteni és elfogadni, hogy miért jó butaságban, tájékozatlanságban, elemis szinten leélni egy életet, mint tisztában lenni a világ dolgaival, történéseivel és eldönteni, hogy mit akarok be- és elfogadni, mitől lesz libabőrörös a hátam, vagy mit utasítok el lényegének ismeretében.

Hollik István szerint már több mint 400 ezren írták alá a Gyurcsány és Karácsonyt megállítani akaró petíciót

A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint az ellenzék az előválasztáson egy hónap alatt csak 160 ezer aláírást tudott begyűjteni.

Zalatnay Sarolta is aláírta a Fidesz petícióját, nem is akárhol

Stop Gyurcsány! Stop Karácsony! az érdi Stop Shopnál.

Félmeztelen fideszes aktivista – ez lenne az új csodafegyver? (fotó)

Egyre több hír érkezik arról, hogy hiába minden, egész egyszerűen nem mennek oda az emberek a fideszes standokhoz, és nem írják alá a Stop Gyurcsány! Stop Karácsony! petíciót.

Gábor György: Brechtnek igaza van: az ellenzék, s vele a nép eljátszotta a hatalmon lévők bizalmát, az ellenzéket és vele az őt követő népet le kell váltani!

Mindez azért jutott az eszembe, mert emlékeztetném kedves olvasóimat, hogy olyan országban élünk, ahol mostantól a hatalom aláírásokat gyűjt az ellenzékkel szemben.

Október 23-ig gyűjti az aláírásokat a Fidesz Gyurcsány és Karácsony ellen

Kocsis Máté szerint a Fidesz petíciója erős üzenet lesz a baloldalnak.

Kocsis Máté petícióban gyűjt aláírást, mert nem akarja, hogy "Gyurcsányék újra hazudjanak reggel, éjjel meg este"

Az ország minden választókerületében, minden forgalmas ponton, október 23-ig gyűjtik az aláírásokat a Stop, Gyurcsány!, Stop, Karácsony! petícióhoz a Fidesz aktivistái – mondta a Magyar Nemzetnek adott interjúban Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője.

Szüntesse meg a kormány az oltatlanok megkülönböztetését!

Szüntesse meg a kormány az oltatlanok megkülönböztetését az egészségügyi ellátásban. Vonják vissza a 469/2021kormanyrendeletet. A járulékfizetés legyen a nem sürgőssegi ellátás egyetlen feltétele.

Miért utálják ennyire Jeff Bezost, és hogyan tört világuralomra?

Már több mint 80 ezer aláírással büszkélkedhetnek azok a petíciók, melyekben azt követelik, hogy az Amazon alapítója, a világ leggazdagabb embere, Jeff Bezos ha az űrbe repül – nos, maradjon is ott.

Egy szolgáltatásiágazat ami márc 22 után végleg eltűnhet- összefogással a szépségipar temetése ellen

A közbeszéd leinkább a vendéglátás, és a turisztikai ipar végétől retteg, pedig legalább olyan ha nem sötétebb jövő várhat egy másik fontos szolgáltató szektorra a szépségiparra is, és ők még annyi támogatásra sem jogosultak mint az előbbiek.

A francia jegybankot bitcoin vásárlásra és tartásra felhatalmazó indítványt nyújtottak be

A napokban már írtunk róla, hogy a Banque de France egy XRP alapú CBDC bevezetéséről tárgyal.

Az MSZP ingyenes koronavírusztet akarna, a DK petíciót indít a szabad vakcinaválasztásért

Az MSZP az osztrák példa után azt ajavasolja a kormánynak, hogy havonta öt koronavírusteszt legyen ingyenes mindenki számára. A Demokratikus Koalíció petíciót indított a szabad vakcinaválasztás kapcsán.

" Az idei évben nem szabad érettségit tartani!" - petíció és környéke

Egy diák petíciót indított az idei érettségivizsgák ellen.

Az XRP hívei a Fehér Háztól kérnének segítséget a Ripple ügyében

Az XRP leelvakultabb rajongói a Fehér Háztól próbálnak segítséget kérni a SEC Ripple-lel szemben indított eljárása miatt.

Hamarosan sikkerre juthat a Székely Nemzeti Tanács petíciója

Már csak két ország aláírásai hiányoznak.

Kunetz Zsombor petíciója a kormánynak, hogy ne kelljen temetői bejárásokat szervezni

Ha a halálos áldozatok számának növekedése mellett a kormány lazítani fog a korlátozásokon, temetőbejárással kezdődőik a jövő év, hiszen már most is bergamóiak a haza állapotok – állítja Kunetz Zsombor sürgősségi szakorvos, egészségügyi szakértő.

Több mint 18 ezren írták alá az egészségügyi szakdolgozók tiltakozó petícióját

A petíciót aláírók azt szeretnék elérni, hogy a szolgálati jogviszonyról szóló törvény ne vonatkozzon a szakdolgozókra.

Tarr Béla: egy szűk, szupergazdag réteg irányítja a világot, a politikusokat is —  Nem volt ez olyan nagy dolog

Ne térjünk vissza a „normalitásba” a koronavírus-járvány után, a világnak változnia kell!

A járvány után ne tűzijátékon égessük el az adófizetők pénzét! - Írd alá te is a petíciót!

A kormány szerint minden eddiginél grandiózusabb tűzijáték lesz Budapesten.

Magyar György: így "küzdünk" mi a koronavírus ellen

Nagyjából tucatnyi Németországban dolgozó munkavállaló tért együtt vissza pár napja, és a határon valamennyien megkapták a piros cédulát, s utasításba kapták, hogy azonnal menjenek haza, és a karanténra figyelmeztető jelzést ragasszák ki az ajtóra.

Bánj felelősségteljesen a személyes adataiddal!

Az utóbbi hetekben a digitalizálódott oktatás és munkavégzés miatt egyre fontosabb kérdéssé vált az, hogy hogyan bánunk a személyes adatainkkal. Mivel a kormány sem biztosít egy megfelelő platformot az oktatáshoz, rengetegen használnak olyan alkalmazásokat, melyek könnyen ellophatják adatainkat. Három diák létrehozott egy...

Zárják be iskolákat, petíció a gyerekekért

A Városi Kurír a koronavírus-járvány miatt az egész országra kihirdetett veszélyhelyzet előtt néhány órával vetette fel, hogy Magyarországon az egyetemi oktatást és a közoktatás egyaránt függesszék fel.

Több mint 350 ezren akarják betiltani a világ legnagyobb pornóoldalát – Ez az oka

Állításuk szerint az oldal nem működik elég hatékonyan, és etikátlan tartalmakból nyer profitit.

Urambátyámék beindultak a kórházért a semmi közepén – CÖF és CÖKA meg a molyrágta nyilatkozat

A Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány – ki hitte volna néhány hete – kéréssel fordult Karácsony Gergelyhez.

Színészek a zászlóégetés ellen - petíció az Auróránál történtek okán

Mint arról beszámoltunk, október 23-án gyújtott fel egy szélsőjobboldali csoport egy zászlót az Auróra előtt. A színészek és a rendezők petícióban válaszoltak. Egyértelmű NEM!