Érthetetlen tragédia: öngyilkos lett Kustánszeg polgármester asszonya

A messze szálló harangszó Kustánszeg 48 éves polgármesterét búcsúztatta hétfőn délelőtt tíz óra tájt.

Bödeháza: háromból semmi, érvénytelenítették a polgármester választást

Ismét megsemmisítették a polgármester választás eredményét Bödeházán.

Bíróságra ment a szabadságáért a volt nagykanizsai polgármester

Nem akart szabadságra menni, de elküldte a közgyűlés a polgármestert, aki ennek jogellenességét kérte megállapítani a munkaügyi bíróságtól.

Csak rendes ez a kormánypárt: adómentes lesz a reálhozam

Zárószavazás előtti módosító javaslattal kerül be a magán-nyugdíjpénztári rendszer átalakításáról szóló törvénybe, hogy adómentes lesz a pozitív reálhozam.

Lemondott Felsőpáhok polgármestere

Miháld után Felsőpáhokon is időközi polgármester választás lesz, mivel a település nemrég megválasztott vezetője, Mocsári Attila lemondott.

Leminősítettek, na és?

A debreceni polgármester szerint a nemzetközi hitelminősítő cégek érdekeivel ellentétben nem az emberek sanyargatásával kell fellendíteni a gazdaságot.

Létjogosult bulihegyek

Lagzi Lajcsi után most a Tankcsapda szorult a Nagytemplom elé.

Egy golyót (is) küldtek a fideszes polgármesternek

Az életveszélyes fenyegetést úgy nyomatékosították, hogy még egy éles lőszert is tettek a borítékba.

A polgármesterség ötlete nem tőle származott - Visszatekintés Nógrádi Lászlóval

Tizenkét évig a térség országgyűlési képviselőjeként, s 2 cikluson át a város vezetőjeként vett részt a helyi közéletben, ám idén mindkét mandátuma lejárt, utóbbi pozícióért pedig nem is indult már az őszi választáson.

Lőszer és fenyegető sorok Hévíz fideszes polgármesterének

Életveszélyes fenyegetést tartalmazó levelet és benne egy éles lőszert kapott hétfőn Papp Gábor, Hévíz nemrég megválasztott fideszes polgármestere.

Kósa Lajos: Lionel Messi nem szerződne Magyarországra

A következő évtizedben mindent megteszünk azért, hogy az európai egészségipar fontos központja legyünk.

Másodszorra is Halmi Béla lett Letenye polgármestere

Már kora délután kiderült: jóval többen mentek el polgármestert választani a letenyei 4. számú szavazókörbe, mint október 3-án tették, ám az akkori - vitatott - eredményen ez sem változtatott.

Fogynak a polgármester-jelöltek Letenyén

Újabb két jelölt lépett vissza a város polgármesteri székéért vívott küzdelemtől, így október 30-án már csak Halmi Bélára, Kuprivecz Józsefre és Iván Róbert szavazhatnak a letenyeiek

Ismerje meg a keleti blokk első fekete polgármesterét!

Egy ghánai származású orvos személyében most először fekete bőrű polgármestere lesz egy szlovéniai városnak, Pirannak.

Így emlékezik az 56-os hősökre a polgármesteri hivatal

A polgármesteri hivatal az 1956-os forradalom és szabadságharc kezdetének 54., valamint a Magyar Köztársaság kikiáltásának 21. évfordulója tiszteletére szombaton megemlékezés-sorozatot rendez.

Lehet-e polgármester a tűzoltó?

Lehet-e polgármester, aki tűzoltó?

Már csak öt jelölt akar polgármester lenni

Két jelölt is visszalépett a jövő hét végére ismételten kiírt polgármester-választás küzdelmeitől - tájékoztatta lapunkat Baloghné Andel Zsuzsanna jegyző, a helyi választási iroda vezetője.

Félmillót kér Meggyes

Félmillió forint kártérítést kér személyiségi jogai megsértése miatt Meggyes Tamás, Esztergom volt polgármestere a Komárom-Eszter- gom Megyei Bíróságtól.

Hogy ne legyenek összeférhetetlenek

A hétfőn megalakult debreceni testület néhány új képviselővel, egy új alpolgármesterrel és sok régi taggal, pozícióval állt fel.

Milyen juttatásokra számíthatnak a búcsúzó vezetők?

A főállású polgármesterek háromhavi illetményüknek megfelelő végkielégítésben részesülnek, ha legalább két évig betöltötték tisztségüket, és megszűnt a jogviszonyuk.

Az elmúlt húsz év felemásra sikerült - Visszatekintés dr. Gyimesi Endrével

Dr. Gyimesi Endre 16 évig dolgozott Zalaegerszeg polgármestereként.

Kicsiben és nagyban

Aki érezni akar némi egészséges izgalmat egy-egy választás napján, költözzön ki falura.

Tóth József: elégtételt kaptam!

Csattanós választ adott Polgár lakossága a nemtelen politikai támadásokra – mondta Tóth József, a hajdú-bihari Polgár újraválasztott polgármestere vasárnap késő este az MTI-nek.

Búcsúzik Csabainé Nyíregyházán – 16 év után

A szomszéd várat elveszítette az MSZP.

Ahol valami megváltozott: vagy az ember, vagy a szín

Vannak meglepő maradók, de akadnak ismerős visszatérők is.

A régi az új: Kósára 36 ezer 62 debreceni szavazott

Kósa Lajos negyedik ciklusát kezdi polgármesterként Debrecenben.

Ők lettek a zalai polgármesterek

A rendszerváltás óta hatodszor járulhattak az urnák elé a szavazópolgárok vasárnap, hogy döntsenek az önkormányzatok személyi összetételéről.

Dr Kovács Ferenc nyert Nyíregyházán

Este 7 órakor befejeződött az önkormányzati és települési kisebbségi képviselők választása.

Művészek, sportolók indulnak a polgármesteri székért

Több művész, egykori sportoló, nem a politikából ismert személyiség is indul a vasárnapi önkormányzati választáson.

Kósa: az ellensúly nem más, mint káosz

Új egyezségre, gyökeres változásra van szükség az állam és az önkormányzatok viszonyában – erről Rácz Róbert és Kósa Lajos fideszes politikus beszélt a Városi Polgármesterek Randevúján.