13 év alatt félmilliónál is több tíz évnél idősebb használt autót vontak ki a román utakról

Folyik tovább a roncsautóprogram.

Az értelmiségnek kutya kötelessége előre vinni a társadalmat – interjú Péter László szociológussal

Kiknek kedvezett az alkotmánymódosításról szóló népszavazás?

A tolerancia fontosságát hangsúlyozta Johannis államfő a romániai holokauszt-emléknapon

A tolerancia fontosságát hangsúlyozta, és a társadalmi béke helyreállítását, a gyűlöletbeszéd beszüntetését sürgette Klaus Iohannis román államfő kedden, a holokauszt romániai emléknapján.

Romániának fontos az EU nyugat-balkáni bővítése

Románia jövő évi soros EU elnöksége egyik fontos feladatának nevezte Teodor Melescanu román külügyminiszter az Európai Unió nyugat-balkáni bővítését, kiemelten a Szerbiával folytatott csatlakozási tárgyalások felgyorsítását, valamint Macedónia meghívását az EU-ba.

Befejeződött a romániai népszavazás, valószínűleg érvénytelen a referendum

Romániában befejeződött férfi és nő házasságán alapuló család fogalmának alkotmányba iktatásáról kiírt kétnapos népszavazás vasárnap, helyi idő szerint 21 órakor.

Romániai népszavazás – üresen konganak a szavazókörök

Két bukaresti szavazókörben a névjegyzékben szereplő csaknem ötezer választópolgár egyike sem voksolt a kétnapos alkotmánymódosító népszavazáson – közölte vasárnap a Mediafax hírügynökség.

Továbbra sincs nagy kedv a népszavazásra a magyar többségű megyékben Romániában

Növekedett valamelyest a részvételi kedv a férfi és nő házasságán alapuló család fogalmának alaptörvénybe iktatásáról tartott romániai népszavazás második napján, vasárnap.

Nem nagyon hatja meg Romániát, hogy népszavazás van

Növekedett valamelyest a részvételi kedv a férfi és nő házasságán alapuló család fogalmának alaptörvénybe iktatásáról tartott romániai népszavazás második napján, vasárnap.

Magasról tesznek a népszavazásra Romániában, különösen a magyar nemzetiségűek

Alacsony választói részvétel jellemezte a kétnapos romániai alkotmánymódosító népszavazás első napját, amelyen a férfi és nő házasságán alapuló család fogalmának alaptörvénybe iktatásáról dönthet Románia csaknem 19 millió választópolgára, rendellenességekről csak elvétve érkeztek jelentések.

Az RMDSZ is arra kéri a lakosokat, hogy vegyenek részt a családról szóló népszavazáson

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) arra kéri szavazóit, hogy vegyenek részt a hétvégén megrendezendő, a hagyományos család alkotmányos meghatározásáról szóló népszavazáson, ugyanakkor ne engedjenek az uszításnak.

Hivatalos: Viorica Dancila román kormányfő nem hazaáruló

Bűncselekmény hiányában lezárta a Viorica Dancila román szociáldemokrata miniszterelnök és Liviu Dragnea szociáldemokrata pártelnök ellen a hazaárulás, valamint államtitoksértés gyanújával kezdett vizsgálatot a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) – közölte a vádhatóság pénteken.

Brassó megye prefektusa regionális medveügyi munkacsoport felállítását kezdeményezte

Marian Rasaliu, Brassó megye prefektusa egy kedd délután tartott brassói fórumon regionális munkacsoport megalakítását kezdeményezte, "mely javaslatokat tesz a medve és az ember együttélésének a rendezésére".

Elakadt autók, hóviharban eltévedt turisták – Erdélyben már beindult a tél

Keddre virradóra a Déli-Kárpátokban több helyen esett hó, volt ahonnan turistákat kellett lemenekíteni. Éjjel is hóviharok lehetnek.

Az erdélyi magyarok többsége szerint az azonos nemű párok nem alkothatnak családot – most szavazhatnak róla

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) arra buzdítja szimpatizánsait, hogy vegyenek részt a család alkotmányos meghatározásának a módosításáról október 6-7-én tartandó romániai népszavazáson, és szavazzanak a lelkiismeretük szerint.

Nacionalista politikust neveztek ki a Székeyföld egy részét magába foglaló Maros megye élére

A nacionalista nézeteiről ismert Mircea Dusa korábbi védelmi minisztert nevezte ki csütörtöki ülésén a román kormány a Székelyföld egy részét is magába foglaló Maros megye prefektusának.

Alaptörvénybe ütközőnek nyilvánítottak egy büntetés-végrehajtási törvényt Romániában

Az alaptörvénybe ütközőnek nyilvánította a román alkotmánybíróság kedden az alternatív büntetés-végrehajtási formákról elfogadott törvényt, amelyet Klaus Iohannis államfő támadott meg a testületnél.

Román politikus: az Orbán-veszély "perverz kitaláció"

Egy lengyel konzervatív lap újságírója és a román néppárti politikus Traian Ungureanu ment szembe a Sargentini-jelentéssel.

Az egyik erdélyi magyar párt is a keresztényi családmodell mellett voksol

A házasság és a család alkotmányos megerősítésére buzdított vasárnapi állásfoglalásában a Magyar Polgári Párt (MPP) azon a népszavazáson, amelyet polgári kezdeményezésre október 7-én tartanak Romániában.

Rábólintott a román szenátus a konzervatív családfogalomra

Alkotmánymódosító törvényjavaslattal előzték meg, hogy törvényt hozzanak Romániában az azonos neműek házasságáról.

Az új román korrupcióellenes főügyészjelölt neve is szerepel egy bűnvádi vizsgálati anyagban

A román korrupcióellenes ügyészség (DNA) élére jelölt Adina Florea ügyész neve is szerepel a vádhatóság egyik ismeretlen tettes ellen indított bűnvádi vizsgálatában – erősítette meg a Mediafax hírügynökségnek a DNA.

Az első nyolc hónapban 4 százalékkal több járművet gyártott a Dacia Romániában

A francia Renault tulajdonában levő Dacia 211 ezer 962 járművet gyártott az első nyolc hónapban dél-romániai üzemében, 4 százalékkal többet az egy évvel korábbinál - közölte a román autógyártók egyesülete (ACAROM) szerdán.

Mérséklődött a román államháztartás hiánya

Az első fél évi GDP-arányos 1,61 százalékról 1,26 százalékra mérséklődött az első hét hónapban a román államháztartás hiánya – közölte csütörtökön a román pénzügyminisztérium.

Belföldi gyorsvasúthálózatot hoznának létre – Romániában

Belföldi gyorsvasúthálózat megépítéséről döntött csütörtökön a román kormány, a hálózat az ország fontosabb városait kötné össze egymással, illetve Bukaresttel.

Párton belül sem szeretik a román PSD elnökét, nyílt levelet írtak leváltására

Liviu Dragnea pártelnök lemondását és az általa háttérből irányított Viorica Dancila miniszterelnök leváltását szorgalmazta kedden Ecaterina Andronescu szociáldemokrata szenátor, volt oktatási miniszter, a Szociáldemokrata Párt (PSD) tagjaihoz címzett nyílt levelében.

Szakadékba zuhant egy román olajszállító vonat öt vagonja

Leszakadt egy javítás alatt levő vasúti híd, és szakadékba zuhant a dél-romániai Craiova közelében vasárnap reggel egy biodízelolajat szállító tehervonat öt vagonja. A balesetben senki nem sebesült meg.

Szakértő: nem volt szervezője a romániai tüntetéseknek

Nem volt szervezője a pénteken kezdődött romániai tüntetéseknek, az összegyűlteknek semmilyen engedélyük nem volt, azért senkit nem lehetne felelősségre vonni – mondta Pászkán Zsolt, Románia szakértő vasárnap az M1 aktuális csatornán.

A tegnapi oszlatások után ma este is folytatódnak a tüntetések Bukarestben

Ismét a szociálliberális kormány távozását követelő ellenzéki tüntetők gyűltek össze szombaton a bukaresti kormány székhaza előtti Victoria téren, ezúttal az ellen is tiltakozva, hogy a román diaszpóra előző napi kormányellenes megmozdulását – a tömegben elvegyülő rendbontók sorozatos provokációira hivatkozva – a...

Több tízezren tüntettek Bukarestben a kormány ellen, könnygázzal oszlattak a rendőrök

Több ízben dulakodás alakult ki pénteken Bukarestben a román diaszpóra nagyszabású demonstrációján a szociálliberális kormány leváltását követelő tüntetők és a kormány székházát védő csendőrség között, ezek nyomán több mint kétszázhúsz ember, köztük három csendőr orvosi ellátásra szorult.

Több mint egymilliárd dollárt költ idén Románia a hadserege fegyverzetének fejlesztésére

Románia több mint egymilliárd dollárt költ idén különböző fegyverek, hadi felszerelések és katonai járművek beszerzésére, annak a tíz évre kiterjedő haderő-fejlesztési programnak a keretében, amelyet egy éve hagyott jóvá a Legfelsőbb Védelmi Tanács.