Fél óra múlva, a tervek szerint 15 órakor mond beszédet Orbán Viktor a Margitszigeten, a 10. Békemeneten, ami a jobboldal erődemonstrációja a választások előtt. A miniszterelnök már pénteken a Békemenet kapcsán kifejtette, az a legfontosabb kérdés, hogy „van-e mögöttünk egy ország, egységes-e Magyarország a béke ügyében, kiállunk-e a béke mellett, és ki merjük-e azt mondani, hogy mi nem vagyunk hajlandóak meghalni Ukrajnáért”.

A háború és a béke között egyensúlyozunk, ki kell mondani, hogy érzékeljük a veszélyt”– hangsúlyozta tegnap Orbán Viktor az állami rádióban a Békemenet jelentőségéről. Mint írtunk már róla, ez a menet immáron a tizedik a sorban, a mottója pedig az:

Békemenet 24 – Magyarország maradjon a béke szigete.

Orbán Viktor: Nem vagyunk hajlandóak meghalni Ukrajnáért

Békemenet vezetői        Fotó: Facebook/Deutsch Tamás 

A menet a Civil Összefogás Fórum (CÖF) és a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) szervezte tömegrendezvény, a menet már egy órája elindult a Lánchíd pesti hídfőjétől, az első sorban többek között Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, Deutsch Tamás, a Fidesz-KDNP EP-listavezetője, Gál Kinga EP-képviselő, Bayer Zsolt, Bencsik András és Stefka István publicisták, Fásy Ádám előadó, valamint ifjabb Lomnici Zoltán jogász, a szervezet szóvivő.

Elemzők szerint a Békemenet a kormánypártok erődemonstrációja a választások előtt. Tegnap már Orbán Viktor a Kossuth Rádióban azt mondta, hogy a Békemenet emlékeztethet bennünket arra, hogy mégiscsak az Európai Uniót alapító atyáknak volt igazuk: ők arra az egy mondatra álltak rá, ott vetették meg a lábukat, ami úgy szólt: Európa nem bír ki még egy háborút.

Deutsch Tamás posztolt az eseményről azzal címmel:

Csak a béke, csak a Fidesz! Ennyi.

Forrás: Facebook
Fotó: Facebbok

58 hozzászólásarrow_drop_down_circle

division
Amit most a Békemenet művel, az már lelki terror, pláne a gyerekek számára. Nem maradt már nekik más, a félelem attól, hogy elvesztik a választást lassan az őrületbe kergeti őket. Háborút vizionálnak egyedül ők Európában. Elmebetegek.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
rücsü41
Nem vagyunk hajlandóak meghalni Ukrajnáért, de érted sem Viktor Viktorovics Orbán!
Clavigo
Húzd le magad a klotyón,te sertés..! Te is Sz@Őrnagy: - om
sokanvagyunk
@Őrnagy: ..na, ezért nem leszel soha alezredes. :)
viccesvigságok
mit is kezdenél te a fronton? propagandát terjeszthetnél MAXXXX
TASzSz
@nejlontacskó: Itt nincs megengedő vagy!!! Sőt kizáró sem!
Ukrajna kössön békét az oroszokkal! Nyilván ennek feltételei vannak! Már folynak tárgyalások ez ügyben! Persze a leköszönt elnök - mert ugye nincs újraválasztva Zelenszkij, hisz a mandátuma már lejárt - nem tekinthető partnernek! Ő jelenleg színész, rendező, rúdtáncos, pöcs-zongorista, zenebohóc, stb.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.