Bájgúnár pakolt ki egy trafikot Szegeden

Piperkőc külsejű és – a képek alapján – hasonló fellépésű férfit keres a rendőrség, miután készpénzt nyúlt le egy szegedi dohányboltból.

Fidelitasos aktivista zavarta meg a Momentum rendezvényét

Kisebb incidens történt a Momentum mozgalom pénteki fóruma alatt. A szegedi rendezvényen szót kért egy fiatalember, aki képmutatóknak nevezte a mozgalom tagjait, és a már sokak által ismert, Mécs János nevéhez fűződő szatirikus írásból idézett. Mécs János, aki az SZDSZ-es Mécs Imre fia, a Momentum elnökségi tagja.

Fidelitas-aktivista rendezett jelenetet a Momentum szegedi fórumán. Belebukott.

Civil „felszólalóként” próbált feltüntetni egy Fidelitas-tagot az állami hírügynökség a Szegedma.hu híradása nyomán.

Béna trükkel próbáltak laptopot lopni Szegeden

Egy lengyeltóti nő és társa az egyik szegedi áruházban azt a trükköt eszelte ki, hogy egy videójáték vonalkódját ragasztják rá a laptopra – hátha fáradt már a pénztáros, és nem tűnik fel neki a gyanúsan alacsony rá. Persze nem így lett.

Elszabadult a Horthy a jeges árban

Elsodorta a tiszai jeges ár a Horthy úszóházat Szegeden, amely egy úszó lakóháznak ütközött. A két építmény tulajdonosa egy és ugyanaz – olvasható a delmagyar.hu cikkében.

Persze, ha Orbán Viktor makói lenne...

Nem visz majd Hódmezővásárhelytől Szegeden át Makóig a vonat-villamos öszvér, holott lenne értelme. A helyette kiagyalt pótmegoldás aligha hozza lázba az utasokat.

A szegedi gyorsvonattal próbált meglépni a rendőrök elől a számlahamisító

Egy fiktív számlákkal üzletelő bűnszervezet tíz tagját állították elő a NAV dél-alföldi pénzügyi nyomozói és járőrei.

Halálra gázoltak egy kerékpárost Szeged mellett

Meghalt egy kerékpáros férfi, akit elsodort egy autó az 5-ös főúton Szeged határában hétfő délután – tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t.

Botka László a szmogriadó ellenére is autóval közlekedik?

A szegedma.hu azt állítja, sikerült lebuktatniuk Szeged polgármesterét. Botka Lászlót azzal gyanúsítják, hogy:

„Annyira emlékszem az előadásból, hogy ha veszélyes misszióra megyek, akkor milliomos leszek”

Előtte 2-3 órával szóltak az egyik végzős osztálynak, hogy elmarad a magyar óra.

Szmogriadó: Szegeden ingyenes lett a tömegközlekedés, Budapesten nem – a fővárosi közgyűlésnek kellene dönteni

Budapest mellett Szegeden, Miskolcon, Debrecenben, Salgótarjánban és Nyíregyházán rendeltek el a helyi önkormányzatok a szmog miatt riasztási fokozatot az elmúlt napokban. 

A szmogriadó alatt ingyenes a tömegközlekedés Szegeden

Szegeden olyan rossz minőségű a levegő, hogy Botka László polgármester elrendelte a szmogriadó riasztási fokozatát. A városban péntekig ingyenes a tömegközlekedés.

Kezdődik! A szegedi KDNP máris beleszállt Botka Lászlóba

Az MSZP országos elnöksége szerdán közölte , hogy egyhangúlag támogatja Botka László miniszterelnök-jelöltségét. A szegedi polgármestert máris betámadta a kisebbik kormánypárt.

Botka Lászlót lemondásra szólították fel

Nem örülnek Szegeden a polgármester miniszterelnök-jelölti ambícióinak, a lapunk által megkérdezettek szerint ennek a város látja majd kárát.

Méregdrága kaméleont loptak Szegeden

Hetvenezer forintot ér Zeusz, az a párduckaméleon, amelynek a szegedi Trópus állatkereskedésből veszett nyoma – írja a szegedma.hu .

Gyerekek is megsérültek a szegedi robbanásban

Öten megsérültek, köztük egy ember életveszélyesen, amikor felrobbant egy turistagázpalack vasárnap egy szeged-gyálaréti házban – adta hírül az MTI .

A Dunát és a Tiszát is beterítette a jégzajlás

Király András kollégánktól kaptuk a képeket a reggeli Dunáról, amin egyre csak szaporodnak a jégtáblák.Közben a jégzajlás miatt a BKK közölte, hogy vasárnaptól nem közlekedik a Kossuth tér és Batthyány tér között járó D2-es hajójárat, hétfőtől pedig az Újpest, Árpád út és a Haller utca között járó D11-es járat sem.

Szegedi lány zuhant a halálba szilveszterkor

Tragikus balesetben hunyt el szilveszter éjszakáján az a lány, aki egy szegedi szórakozóhely emeletéről zuhant ki – tudta meg a Délmagyar . A 27 éves fiatalt több százan gyászolják.

9 kiló füvet próbált behozni a szerb csempész

A bíróság – ügyészi indítványra – elrendelte az előzetes letartóztatását annak a szerb férfinak, aki kilenc kilogramm marihuánát próbált Magyarországra csempészni.

Tízmilliárdot kap a szegedi püspökség stadionra

10 milliárd forintot kapott a kormányól idén a Szegedi Ifjúsági Centrum, amiről hivatalosan nem is lehet tudni, hogy micsoda – írja a Délmagyar.hu . Az önkormányzaton sosem hallottak még róla, de a lap úgy tudja, a püspökség kapta ezt a pénzt stadionra.

Ingyen viszi haza a gyerekeket a kórházból szenteste a szegedi taxis

Berinszki Zoltán azokon a családokon segítene, akik szenteste nem tudják a klinikáról hazavinni a gyermeküket – írja a delmagyar.hu .

Közpénzből temetik el a balástyai rémet

Sem olyan rokona, sem ismerőse nincs az öngyilkosságot elkövetett sorozatgyilkosnak, aki eltemetné. Így a szegedi önkormányzat kénytelen elhantolni a balástyai rémet – írja a Borsonline.

Horror Szegeden: albérlőtársát kínozta három fiatal

A gyanú szerint válogatott módszerekkel kínozta a vele közös szegedi albérletben lakó fiút – két társával – egy fiatalkorú lány. A bíróság elrendelte előzetes letartóztatását – tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője hétfőn az MTI-t.

Végigturnézza az országot Boban Markovic

Ünnepi magyarországi turnéra indul a Boban Markovic Orkestar. A balkáni zene egyik legjelentősebb csapatának tíz helyszínt érintő koncertsorozata december 2-án Szegeden kezdődik és 2017. január 6-án Miskolcon zárul.

Felszámolták a macskafalkát a szegedi zsinagóga környékén

Összesen 85 macska és 10 kutya ivartalanításával befejeződött a Szegedi Cicamentők Állatvédő Egyesülete ivartalanítási programja, amelyet egy svájci alapítványi támogatás elnyerése tett lehetővé – közölte honlapján a szervezet.

A szír menekültek kirablói balhéztak a szegedi bíróságon

Tavaly nyáron illegálisan Magyarországra érkezett szír állampolgárok kirablóit ítélték el azon a csütörtöki tárgyaláson, amelyen történtek miatt a Szegedi Járásbíróság hatósági eljárás csoportosan elkövetett megzavarása bűntettének gyanújával feljelentést tett.

Balhé a bíróságon: eljárás indult

Eljárás indult a Szegedi Járásbíróságon egy fegyveres rablás ügyében tartott per csütörtöki ítélethirdetésén történt rendzavarás miatt – ismertette a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője pénteken.

Kitört a balhé egy szegedi ítélethirdetésen

Rendzavarás történt egy fegyveres rablás ügyében tartott per ítélethirdetésén csütörtökön a Szegedi Járásbíróságon.

A Szeged megverte a Veszprémet

A MOL-Pick Szeged nagy csatában 26-23-ra legyőzte vendégét, a címvédő Telekom Veszprém csapatát a férfi kézilabda NB I szombati rangadóján.

Migránsoknak nézték a diákokat, rájuk hívták a rendőröket

Erasmusos külföldi diákoknak szervezett túrát a határon a MigSzol Szeged csoport, hogy végigjárják a 2015-ös menekültválság helyszíneit. Nagyon élethű lett a kirándulás – írja a Délmagyar .