Premier a Vaskakasban! 1000 + 1 éjszaka meséi

Új bemutatóra kerül sor a Vaskakas Bábszínházban 2011. február 06-án.

Benkóczy Zoltán hite nem eladó

Az embernek alázattal, becsülettel kell végeznie a munkáját, sodorja bárhová is az élet - vallja Benkóczy Zoltán, a Budapesti Operettszínház művésze.

Heath Ledger színház Perth-ben!

A 3 éve elhunyt színész szülővárosában, Perth-ben egy színházat nyitottak emlékére.

Áramkimaradás Zalaegerszegen: félbeszakadt a Primadonnák című darab

Zalaegerszegen többek között a Kosztolányi utca környékét érintő áramszünet következtében félbeszakadt a Primadonnák című vígjáték szombati előadása.

90 decibel - akadálymentesen a színházakban is

Együttműködést kötött a 90 dB Projekt és a Centrál Színház: a tervek szerint havonta egy alkalommal jelnyelvi tolmács segíti a siketeket és nagyothallókat az előadások megértésében.

A geg

Boldog születésnapot Tahi Tóth László

A régi nyár - Komáromi Jókai Színház vendégjátéka - Siófok

A KOMÁROMI JÓKAI SZÍNHÁZ operett előadása

West Side Story Musical

A ma már kultmusicalnek számító, elnyűhetetlen színpadi produkciót Leonard Bernstein, Arthur Laurents és Stephen Sondheim zseniális szerzőhármasának köszönheti a világ színházrajongó közönsége.

Megszűnik a Mikroszkóp Színpad?

Hivatalosan még nem érősítették meg, hogy Verebes lemond, de mindenki erről beszél.

Keménykalapját talán egyenesen Chaplintől kapta

Összezavarja az embert.

Ki a hülye?

Félek, remegek, ha adaptációt kell nézni.

Arthur, Part One - The Legend Begins

A MERLiN Színház és a Madhouse Company mutatja be

Küldj már le még egy kis almalevet!

Emlékeznek a Nincsak ki beszél?

Vámpírok bálja

A cselekmény a 19. század végén játszódik a vadregényes, havas Erdélyben.

A lóvá tett színház

Az egyik ló-szereplő tekintetét figyelem most is a porondon: zavaros, agyonizgatott szempár riad rám vissza, az emberi fül fájdalomküszöbét túllépő, zenének vélt harsogásban.

Abigél musical - Szabó Magda híres műve alapján

Egy nagyszabású magyar musical a Budapesti Operettszínház repertoárján!

Aki nem lát, annak is jár a színház

Pénteken, a fehér bot világnapján egy színházi előadással lepik meg azokat, akik alig vagy csak gyengén látnak.

Tudod, hogy nincs bocsánat...

Ismerek (összesen) két embert, akik annak ellenére látták be esendőségüket, pótalhatóságukat, hogy férfiak.

Elisabeth Musical Sopronban!

Igazi kultusz-előadás, amit mindenkinek látnia kell!

Dolcsaja Vita | Keserűjáték Csákányi Eszterrel

Csákányi Eszter tökéletesen adja az újkori ’szép fegyvermesternét’ (Villon), aki valamikor látványosság volt, de most már csak látvány.

Sakk - musical a Pesti Magyar Színházban

A SAKK ismét elindult világhódító útjára, egy időben a magyar bemutatóval, augusztusban turné indul Angliában, Skóciában, Írországban és 2011-ben tervezik a musicalt ismét a West End-en bemutatni.

Csodás vagy, Júlia

Bemutató előadás 2010. október 8-án este 7 órakor

Padlás a Vígszínházban

Ezen a Padláson "Ég és Föld között" minden megtörténhet, akárcsak a mesékben.

Budapesti Őszi Fesztivál 2010

A Budapesti Őszi Fesztivál egyike Európa legrangosabb kortársművészeti fesztiváljainak.

Jézus Krisztus Szupersztár - Rockopera

A zenés színház történetének egyik legjelentősebb darabja tér vissza csaknem huszonöt év után a budapesti közönség elé.

Nem tudok élni nélküled - Musical

Új magyar musical a 40 éves APOSTOL EGYÜTTES slágereivel és közreműködésével

Giccs és színház

Mi pontosan tudjuk, hogy nem csak a kerti törpe a giccs.

Új musical Kecskeméten: Nyomorultak

A kecskeméti Katona József Színház szeptember 24-én mutatja be a Nyomorultak című musicalt.

Alföldi színpadra vinné a romagyilkosságokat

A Nemzeti Színház főigazgatója dokumentumdráma-pályázatot hirdetett.

Nem leszámolás volt, hanem játék?

Nem volt drogdíler a kecskeméti lövöldözésnél a színház mellett.