Nem kérnek a kormány pénzéből a romák

A Roma Oktatási Alap úgy határozott, hogy a jelenlegi feltételek mellett nem kívánja elfogadni a részére múlt év novemberében megszavazott kormánytámogatást.

Az oktatási miniszter támogatja a kisebbségi oktatást

Bátorítom a nemzeti kisebbségek anyanyelven történő oktatását – jelentette ki tegnap Nagyszebenben Daniel Funeriu oktatási miniszter, aki a multikulturalitás hívének nevezte magát.

Elégedetlen pedagógusok

Elégedetlenséget váltott ki a pedagógusok körében az oktatási minisztérium döntése, melynek értelmében a címzetes tanárok az eddigi 100 eurós támogatás helyett idén csupán 130 lejt kapnak könyvvásárlásra.

Kedvezményhez jutnak a munkanélkülieket alkalmazó vállalkozások

A munkanélkülieket alkalmazó román vállalkozásoknak egy ideig nem kell fizetni az alkalmazottak társadalombiztosítását - jelentette be hétfőn Emil Boc. A miniszterelnök szerint az ezt illető kormányhatározat február végéig megjelenik a Hivatalos Közlönyben.

Rekordév volt: közel ezer szervezet mintegy 172 millió forintot kapott - A zalai adózók tavaly a Bogáncs egyesületet támogatták a legbőkezűbben

Állatvédelmi, egészségügyi, illetve oktatási célokra ajánlották fel tavaly a legtöbben adójuk egy százalékát Zalából.

Újabb 1 Millió dollár Haitinak

A 2010. január 12-én, Haitin történt katasztrofális földrengést követően 2010. január 18-án az AVON bejelentette, hogy az AVON Alapítvány a Nőkért 1 millió dollár adományt ajánl fel a földrengés áldozatainak támogatására.

Százmilliós támogatás Hévíznek és Zalakarosnak

Két tartaléklistás turisztikai szervezet jutott összesen 107 millió forintnyi támogatáshoz.

Kalandjaim azzal a bizonyos állami támogatással | HősNők

Kezdődött azzal, hogy a munkaügyi központ kiverte nálam a biztosítékot.

Tehetsz egy szívességet!

Napjainkban személyes és közösségi szinten is az önzetlen egymás felé fordulás a válasz a külvilág egyre feszítőbb kérdéseire.

Figyelem! December 16-ig lehet támogatást igényelni a vidéki turizmus támogatására

December 16-ig lehet igényelni támogatást az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a vidéki turizmus támogatására, a kapott összeg elérheti ügyfelenként akár a 200 ezer eurót, az erről szóló földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszteri rendelet a Magyar Közlönyben jelent meg.

Mi lesz, ha a a támogatás megszűnik ? - Ellehetetlenülhet a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatása

A kormány szeptembertől befagyasztotta a megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató cégek akkreditálását, 2010-ben pedig 15 milliárd forinttal csökkentené a szféra támogatását.

Sokan több támogatást kértek, mint amire jogosultak - Határon túli igények

Több mint 4 ezer területalapú támogatást kérő zalai gazdálkodó közül 1132-nek kell túligénylés miatt adategyeztetésben részt venni a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) felszólítására.

Nyolcszáz milliós támogatást nyert tizennyolc zalai cég

Csaknem 800 millió forintot fordítanak zalai vállalkozások telephelyeinek fejlesztésére, munkaerőinek megtartására és új munkahelyek teremtésére a Nyugat-dunántúli Regionális Operatív Program pályázata nyomán.

Kórházi milliók orvosok bérére, tartozások rendezésére

A napokban a zalai kórházak is megtudják, hány forintot kapnak a plusztámogatás első ütemét jelentő 4,5 milliárdból.

"Teljes mértékben elfogadhatatlan a támogatás megszüntetése!"

Megszűnhet a 2010/2011-es tanévtől a két tanítási nyelvű oktatás támogatása , ha marad a költségvetés mostani tervezete.

Támogatott forinthitel a fiataloknak és a többgyerekeseknek októbertől

Újra lesz támogatott forinthitel a fiataloknak és a többgyerekeseknek októbertől.

Megszűnik a Vakok Szövetsége? - MTV videótár

A Nap-kelte vendége Szőke László (a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének elnöke)

Elkopik a támogatás? - A gázárkompenzáció jövője

Jövőre várhatóan a jelenleginél sokkal kevesebben vehetnek igénybe gázártámogatást.

Újra HungaroConnections pályázati lehetőség

Az immár 8. alkalommal kiírt HungaroConnections program az Előadóművészi Jogvédő Iroda és a PANKKK közös kezdeményezése.

Iskolakezdési támogatás

Kinek adható iskolakezdési támogatás, és hogyan?

"Még Albánia is többet ad!"

Országosan nagy a háborgás a szemüveg-támogatás megvonása miatt.

Szentendre, a családbarát önkormányzat

A Nagycsaládosok Országos Egyesülete támogat minden olyan kezdeményezést, amely ösztönzi a gyermekvállalást és javítja a gyermeket nevelő nők és családok életfeltételeit.

Szüret után jön a fűrész?

A hónap utolsó napjáig igényelhetnek a gazdák szőlőjük kivágására uniós támogatást.

Hat dioptria alatt megszűnik a támogatás az új szemüvegeknél

A rászorulók többségének a jövőben már nem jár támogatás az új szemüveg árához

Gépesített tízmilliók

Traktor, tárcsa, vetőgép és nehézkultivátor.

Miért nem dől a lé?

Magyarország számára EU-tagságának köszönhetően nyitva áll egy akkora pénzes bödön, amekkorát eddig még soha nem látott.

Váratlanul jött 30 milliárd

Június közepétől váratlanul megnyílt a mezőgazdasági géptámogatás lehetősége.

Hamarosan megszűnik a támogatott lakáshitel

Októbertől újra lehet majd támogatott hitelt kérni, de már szigorított feltételekkel.

560 milliós segítség

Szálloda épülhet, iparipart fejlődhet, inkubátorház létesülhet - mindez több száz milliós tmogatásból.

TÁMOP: a remény programja a munkanélküliségben

" A munkanélküliség sok lemondással járt, elsősorban az ételen kellett spórolnunk, s mellette ott volt a folytonos idegeskedés is, hogy miből élek majd öregkoromban, ha nem kapok nyugdíjat."