Erős: Orbán szerint Karl Marxot éltetik az Európai Néppártban

Erős szavakat intézett Orbán az EPP-hez, szerinte mára a kommunista értékekre fókuszálnak a Néppártban.

Úgy néz ki, a kormány már a nemzeti konzultáció kezdete előtt eldöntötte annak eredményét

Varga Judit közölte, kezdeményezik az elítélteknek megítélt kártérítések fizetésének leállítását, pedig nemrég még úgy volt, hogy erről is kikérnék a lakosság véleményét.

Miniszter asszony, ideje lenne beszélnie a sajátjaival!

Varga Judit igazságügyi miniszter legutóbb látványosnak és emberinek szánt kisfilmben jelentette be, hogy milyen jogi lépéseket tesz, illetve milyen felülvizsgálatokat kezdeményez a nők és gyermekek kiemelt védelme érdekében.

Ujhelyi István: Nem veszek részt az újabb magyar vitában!

Igen, jól olvasták: nem fogok részt venni az Európai Parlament jövő heti strasbourgi plenáris ülésén a magyarországi jogállamiságról szóló vitában és nem fogok szavazni sem az ezzel kapcsolatos állásfoglalásról.

Hatalmi ágak szétválasztása? A miniszter és az alkotmánybíró együtt szidta az EU-t

Az Európai Unió (EU) válságban van, de ez utat nyithat valami újnak – mondta Varga Judit igazságügyi miniszter csütörtökön Budapesten, a Polgári Magyarországért Alapítvány által az emberi jogok napja alkalmából rendezett konferencián.

Juszt László: a legnehezebb dolog a világon, megjósolni a múltat

"...Pontosan tudni lehet, hogy a FIDESZ miért irtózik az ügynökakták megnyitásától. Miért szavazta le már két tucatszor a parlamentben. (...) Tudomásul kellene venni,

Varga Judit elmondta, mit kell csinálniuk a bíróságoknak

A bíróságok kötelesek lesznek a Kúria jogértelmezését követni az Igazságügyi Minisztérium törvényjavaslata értelmében, ugyanakkor ez nem sérti az ítélkező bírók, vagy az eljáró tanácsok személyes függetlenségét – mondta az igazságügy-miniszter szombaton Budapesten, a magyar ügyvédek napján tartott ünnepségen.

Ha már elveszik a bírók függetlenségét, legalább a fizetésüket emelik

A kormány három részletben emeli a bírák és az ügyészek illetményét: január 1-jétől a bírák átlagosan 32 százalékos, az ügyészek 21 százalékos illetményemelésben részesülnek, majd 2021-ben és 2022-ben 12, illetve 13 százalékos emelésben – jelentette be Varga Judit igazságügyi miniszter szerdán Budapesten,...

EU: fontos beszélni a jogállamról – Fidesz: nem fontos

A lengyelekkel együtt a magyar kormány sem értett egyet a finn uniós elnökség konklúzióival, Varga Judit már reggel kritizálta a jogállamisági mechanizmust.

Varga Judit: uniós ügyekben több pontban is egyetért Párizs és Budapest

Magyarország és Franciaország több fontos európai kérdésben egyetért – mondta az MTI-nek telefonon Varga Judit igazságügyi miniszter, aki kedden Párizsban folytatott magas szintű tárgyalásokat.

Nem tetszik a kormánynak a finnek költségvetési tervezete

Magyarország számára teljesen elfogadhatatlan az unió soros elnökségét betöltő Finnország kedden bemutatott költségvetési javaslata, az ugyanis tovább csökkenti a fejlesztési pénzeken belül a kohézióra szánt összeget is – mondta ki Varga Judit igazságügyi miniszter Luxembourgban az EU-tagországok általános uniós ügyekkel...

Varga Judit szerint a tagországok már unják a 7. cikk szerinti eljárást - a finnek másképp gondolják

Orbán Viktor azt mondja, nincs újdonság abban, hogy a jogállamisághoz kötik az uniós források kifizetését, ám az új mechanizmus sokkal súlyosabban érintheti Magyarországot, mint a mostani rendszer.

Így készült a brüsszeli magyarázkodásra az miniszterasszony

Azért jöttünk, hogy megvédjük Magyarországot – jelentette ki Varga Judit igazságügyi miniszter Brüsszelben az uniós miniszterek tanácskozására érkezve, amelyen a szakminiszterek a Magyarországgal szemben indított 7. cikk szerinti eljárásról folytatnak meghallgatást hétfőn.

Félti menekültellenes üzeneteit a kormány – megregulázná a Facebookot

Varga Judit igazságügyi miniszter vasárnap a Sziget fesztivál európai uniós pontján beszélt arról, hogy a techcégeket meg kell regulázni.

Varga Judit: bebizonyítjuk, hogy rendben működik az ország

A kettős mérce kizárásának és a tisztességes eljárásnak a fontosságáról beszélt a Magyarországgal szembeni jogállamisági eljárásban a Miniszterelnökség európai uniós kapcsolatokért felelős államtitkára a Helsinkiben folytatott hétfői tárgyalásairól beszámolva az MTI-nek.

Van értelme szóvá tenni a lopást – Varga Judit lakásbérlése

Az elmúlt években rengeteg közleményt adtunk ki a kormánypártok disznóságairól.

Varga Judit szinte szó szerint elküldte a francba Manfred Webert!

A Miniszterelnökség EU-kapcsolatokért felelős államtitkára ma egy Facebook posztban reagált a néppárti csúcsjelölt Manfred Weber tegnapi, athéni kampánybeszédére.

A kormány tovább hergel migránshordák tömegeivel

Brüsszel "bevándorláspárti többsége" el akarja tagadni a migrációs nyomás nyilvánvaló adatait az európai parlamenti választás közeledtével, a hetes cikk szerinti eljárással pedig politikai nyomást gyakorol Magyarországra a kormány migrációs politikája miatt – mondta csütörtökön Varga Judit.

Ki sértette vérig a magyar választókat?

Dr. Varga Judit a Miniszterelnökség európai uniós kapcsolatokért felelős államtitkára a facebookon fizetett hirdetésben osztja meg gondolatait. A 38 éves három gyermekkel rendelkező hölgy

Az államtitkár szerint Weber vérig sértette a magyar választókat

A Miniszterelnökség európai uniós kapcsolatokért felelős államtitkára is felfigyelt a ZDF interjújára Manfred Weberrel, amelyről nemrég írtunk. Ebben a néppárti csúcsjelölt úgy nyilatkozott, hogy ha csak a fideszes szavazatokkal lehetne az Európai Bizottság elnöke, akkor inkább nem vállalja, mert nem akarja, hogy a balos vagy a...

Varga Judit: még az EP-választások előtt meg akarják büntetni Magyarországot

Minderről Bukarestben beszélt az államtitkár.

Államtitkár egy '56-os megemlékezésen: a Nyugat koncepciós eljárásokat indít Magyarország ellen

Brüsszelben szerveztek megemlékezést az 1956-os forradalom és szabadságharc 62. évfordulója alkalmából.