AMORÁLISOK

Az „orbáni infláció” ellenszereként javaslatokat nyújt be az MSZP a parlamentnek
Na ezekről nem akart orbán hallani sem, le is fogják söpörni a napirendből nekik ebből egy kanyi peták sem adódik ami lenyulható. PEDIG a legradikálisabb csökkenést ez eredményezhetné!!! minden normálisan gondolkozó közgazdász szerint.
Az Orbán-kormányt bírálta Farkas Flórián
@CHEWBACCA: ŐK tudják,hogy a munka nemessé tesz mivel a szlogen az átkosba gyökeredzik, ők sem akarnak nemesek lenni, mert a helyes testtartásra is kell ügyelni, nemesekre meg nincs szükség.Akár az átkosban.
Íme az ország eddigi legdrágább stadionja
amig ezt a hobbit orbánnak megengeditek addig megérdemlitek, hogy éhezzetek, ázzatok, fázzatok mert ez a ti pénzetekből bár nem nektek építteti. és hozzá a szlogenje " nekünk Magyarország az első " a NÉP meg éhezik ugye.
Orbán Viktor olyan dolog miatt panaszkodott egy sort, amivel sokaknál kiveri a biztosítékot: A jövedéki adó emelése csak „púp a hátán”
a hazudás csimboraszója , Brüsszel ezzel nem is foglalkozott neked kőll a plusz pénz, mint a hulladékgazdálkodós mohó mol-nak . a fejlesztésre meg a bérekre NEM tellik?
"Elképesztő méltánytalanság" – A Mi Hazánk Mozgalom felszólította a Belügyminisztériumot
ez egy olajszőkitő pintért nem hat meg kintlévősége a cégeinek egy milliárdos ha nem tőbb örzővédő meg eüs létesítményeknél öröklödő takaritások ? igy kell lopás nélkül halmozni a vagyont. ki be elentgették az állományt is mert 22 év után kiderültek olyanok hogy TB re csak 2-3 év volt igazoltan, akkor itt ilyentől mit lehet várni azonnal meneszteném se nyugdij se semmi + teljes vagyon elkobzás, garázsok lakások termőföld aztán éljen nyomortanyán . majd 33 nál tőbb ingatlan a kimutatásai alapján ÉRDEKES ám .
Az Orbán-kormány milliárdokat csoportosítgatott ide-oda az éjjel
ma guk nak. igy volt náluk a bevett szokás lásd tokaj -szőlök családi vállalkozás ? majd ha látom őket kapálni kötözni meg szüretelni addig nekem mesélhetnek.
A gyalogosátkelőn áthajtva előzte a forgalmat egy autós Újpesten
és még a zsebébe van a jogsija NA itt a baj . Kresz oktatás számitógépen? jogszabály meg szövegértés sehol?ma is be merném vállalni a 100 pontos tesztlap kitöltését 90 en tán ma is hoznám bár oktatni gyakorlatira már nem ülnék vissza.fogalmak mint követési távolság NEM Létezik, a vezetők bedarálták és 2-5 méterre másznak az előttük haladóra? MIKOR ÉBRED fel a rendőrség mindez 100 km / óra felett???
drónokkal el vannak látva meg elfogó autókkal is. pedig ma is hat LÁSD a sok 2-3- vagy többes karambolok... ja menni mind tud!?? gyorsforgalmi úton a vagy az autópályákon
MEGÁLLNI is csak a halom lesz egyre nagyobb
Nyitrai Zsolt megnyugtatta a nyugdíjasokat: "Az idősek most és 2024-ben is számíthatnak Orbán Viktorra és Magyarország kormányára"
te vizfejű hazugsággyáros akkor miért a krétán IRTÁTOK meg a szülőknek hogy államkötvénybe tegyék a pénzüket ja 5-8 évig tudnátok használni . odább meg aki oda tette az moszkvát támogtja eszetlen értelmetlen lények vagytok ami nektek nagyon meg azt ugy hívják népbutitás
Íme Maruzsa Zoltán eltévedt levele, amelyből kiderül, hogy tudatosan hazudoznak
PÉNZÉRT mindent. A vasalódeszkás tornatanár is utjukban volt nekik meg salátalé lötyög az agyukban
majd ki ki lőttyen és ilyenek irányitanák a pedagógusokat ? szarra sem való PÁRTkatonák. HÁT KI KÉNE TAKARITANI, tudásalapon kéne átszervezni az országot pártmentesen.!!!
Az Orbán-kormányt bírálta Farkas Flórián
ugy kellett ez orbánnak mint üveges tótnak a hanyattesés.Látod vitya a saját pártfogoltad fog elárulni Judás is azt tette. Te meg az autódat adtad neki (aztán 3 nap multán itt rit hogy 17 ezerért aksit kőllötte venni? ) meg szabadkezet megvédted 77 x választásoknál meg a 100 millás székháznál fundamentum nélküli házak vásárlásánál meg 199 x poltnál, hogy nehogy ? most akkor mi lesz ?
Megkezdődött a tüntetés Budapesten, utcára vonultak a diákok és tanáraik
hát nézőpont meg politikai beállitottság ugye nem látszik itt? de pintyő bácsikától kaptak a pedagógúsok 5000 FT os könyvcsekket? ja az a mai könyvárakón olyan mint a havi 200 pengő fixxel az ember könnyen viccel 1,70 volt az 1960-70-es években egy ponyva pl. 5 kitünő tanulónak ezt úgy lehet megoldani ma pintéresen 500 oldalas a KÖNYV 100-100 oldalt kaphat 1-1 diák a tőbbéves jó munkája jutalmául BRUTÁLIS ösztönzés na erre kössetek csomót .kb 1000 nél is tőbb ilyen tanulóról szól a fáma eszetlen fejetlen politikai vezetés ?? AZ semmi más
Honvédelmi miniszter: Magyarország biztonságának az erős nemzeti haderő és egy erős NATO a garanciája
a fönököd meg packázik a SVÉDEKKEL ?? beszéltek ti egymással vagy csak némák süketelése? ja hogy a ló bátor azért meg neki a falnak. nagy fenéket VAK ezt játszotta 13 évig az unióval mire felébredtek ott is:
Orbán Viktor megint bepróbálkozott egy kézcsókkal – nézzék, mi sült ki belőle!
valamikor ilyen felfuvalkodotti beosztással járt egy + fő még a dajcs tompikát okitotta etikára illik nem illik dolgokra orbánt erre senki nem okitja ki vagy nem merik neki megmondani NEM az óvóvénijeit nyalogatja ! indig ilyen pofonokba fut bele semmi nem ragadt 13 év alatt rá etikából illemtanból. na mindegy lesz majd aki visszaszól.
Honvédelmi miniszter: Magyarország biztonságának az erős nemzeti haderő és egy erős NATO a garanciája
meg a hende bende előd süketelős dumája ?AKI a távcsőről a védőkupakot sem veszi le úgy szemlélődik? Meg közben mint a kisnyúl aki a tuskón a körmeit pucolja és közben hülyeségeket beszél," lassan utólérjük az Osztrákokat 30 év múlva sem, tán? ha megállnának akkor sem.
Orbán Viktor migránsvagonozós beszólása miatt hatalmas botrány van kibontakozóban
volt ám sörpuccs is az elődnél a példakép mesternél szinkeverős programokkal, meg hosszúkések éjszakája is? és mi lett a vége? EZ nem az ám a tartsd szárazon a puskaport 1600 as évek, téma amire hivatkozol néha vitya!SOROS oskolába emberségre nem tanítottak max gyűlölködésre látszik is.
Szijjártó Péter: Ukrajnának még sok teendője van, ha csatlakozni akar az unióhoz
ha te nem aljaskodtál volna VELÜK régen taggá válhattak volna, a szemét te voltál és ma is csak vádaskodtok
ugye ??
Mint az általánosban: Felállva kell köszönteniük az orvosoknak egy kórház vezetőjét
Győri vagongyárban ment igy a későnjövőkkel csak visszatértünk oda? Horváth Ede kiszólt a titkárnőnek Pirike kérem vásároljon a három késön érkezőnek egy egy márkás karórát. Meg is kapták de a következő havi bérükből le is vonták de ugylátszik a kiskirályság is öröklődik 2023 ban vagy a nagyzási hatalmi hóbort.Én vezető beosztásban dolgoztam de a munkatársaim érdeme volt a közös munka és az eredményesség. Nem kiskirályi módszerekkel. tán 1-2 év és a későnjövőket tán le is lövik ? vagy merre halad itt a további? vagy terjeng a Kövér bajszos modszere 3-5 -7 havi bér elvonása ? álljunk már meg KI van KIÉRT a szentit neki.KÖZPÉNZBŐL a képviselő a politikát ne képviselje ! takarodjon kapálni nem az ellenzéket kell vádolni, a KÖZÉRT KELL dolgozni ( KÉNE ) oszlassák fel önmagukat és döntsön a NÉP.ez igy parancsuralmi felállás !
Orbán Viktor puccsot kiáltott és új alkirállyal riogat
még csak szerezzétek meg az utolsó Tokaji szöllőket is lesz mit rekvirálni a végén várd ki trámpli után soros lehetsz.
Orbán Viktor puccsot kiáltott és új alkirállyal riogat
orbán záptojással gondolkodik pénz elherdálta, UNIO nem ad már neki, akkor adja el hatvanöt pusztáját is abból tán tellik hadi költségvetésre.Katonája sem lesz nem úgy mint Kossuthnak. ábrándozik
Novák Katalin olyat üzent a pedagógusoknak, hogy azzal biztosan kiveri a biztosítékot
fingja nincs a témáról elitbe járnak a kölkei telik neki bőven extrákra is, a közpénz az tartós náluk nincs semmi inség vagy drágaság sem infláció bezzeg a slepp az akár éhezhet is nem látják.
Nemátalakító műtétek: Rétvári Bence kamuzhatott
ezt az elmebajost is csak krumpliosztásra kéne használni mert szellemi toprongy semmi egyéb gerinctelen jellem nélküli senk.
Megnyomták a gombot, érkezik a több mint 2,5 milliárd forint
azért mert jó drágaságot csináltak a kormányna? már is dijazzák a brutalitást? ennyit az inflácíóról most meg honorálások ?
Lázár János: Ha Márki-Zay Péter marad, a kormánytól semmi támogatásra nem számíthatnak
mért igy sem adtatok neki akkor lázadj jani ha adtatok az csak a fideszes településekre ért oda, erről nem hallani felétek a tőbbi ugye nem is ember és nem is Magyar ? hát ilyenek vagytok jellemileg selejtek csak ti és senki más .