JAJMÁR

Egyesületet alapítottak az Orbán-ellenes civilek

Az Új Magyar Köztársaság alapítója Fullajtár Andrea színész és a budaörsi Wittinghoff Tamás is

Lenne itt egy konzervatív meló

Kerék-Bárczy Szabolcs az Antall- és az első Orbán-kormány idején is apparátusi szerepet vállalt; a ma is fiatal politikus egy ideje már nem a mai jobboldalon keresi a konzervatív értékeket.

Tényleg ki akarja nyírni az aprófalvakat a Fidesz?

A közmunka visszásságaitól kiborult gyöngyfai polgármester után újabb kistelepülési vezető mondott le a napokban: ezúttal Hoffmann Antal, Bezedek társadalmi megbízatású polgármestere döntött úgy, hogy lemond mandátumáról.

Elég a félrebeszélésből, Viktor!

Orbán szerint az állam mindent megtehet, oda pottyant egy utat, ahová csak akar. Ennek szellemében oda nem épít, ahová nem akar. Akkor sem, ha korábban már többször is megígérte.2013. áprilisában az Ormánságban, Kémesen ülésezett a kormány, ahol a Dunántúli Napló…

Mi az, hogy illiberális?

Orbán 2002 óta folytonosan, 2010 óta pedig már kormányon is úgy cselekszik, mint aki megveti, saját céljaival és a nemzet feltételezett érdekével ellentétesnek tartja a liberális (hozzáteszek még egy jelzőt: képviseleti) demokrácia nyugati, másképpen euroatlanti szabványát. „A haza nem lehet ellenzékben” jelszavától a...

Jászberényi Sándor: Kicsit rosszul vagyok

Okádnom kell az egyenruhás náciktól, az új magyar nyilas párttól, aki tüntetéseket szervez a palesztinok mellett, holott én is tudom, ők is tudják, sőt minden épeszű ember tudja, hogy magasról tesznek ezek a férgek a meghalt palesztin civilekre, nem érdeklik őket a halálba bombázott gyerekek, ezek csak zsidózni akarnak és semmi...

A Stockholm-szindrómás ország

A Stockholm-szindróma egy stockholmi túszdrámáról kapta a nevét.

Te jó Isten! Micsoda kenyér !

:alicetheslut :

Párhuzamos életrajzok

A fiatalember „jókor volt, jó helyen”, pompásan kihasználta a nép igényét. A bíróságok megpróbálták valahogy tetten érni, de éveken át nem találtak rajta fogást.

Tóta W.: Nem sokaság, hanem lélek

„Nem akarunk olyan Európát, ahol gyámság alá helyeznek, a szabadságot korlátozzák és nem kiteljesítik... ahol a nagyobb visszaél az erejével, és a többség visszaél a hatalmával... ahol kettős mércét használnak, és ahol csak a kisebbnek kell tisztelni a nagyobbat.”

Ez még nem diktatúra!

Forgács József szociálpszichológus 1969-ben emigrált Magyarországról. Később Oxfordban doktorált. Jelenleg a sydney-i New South Walesi Egyetem professzora. Tagja az ausztráliai és az itthoni tudományos akadémiának. Tavaly Ausztrália-renddel tüntették ki.

Egymillió forintot kaszáltak Simicskáék az állami párválasztó bulival

A budapesti rendezvény reklámozására a Mahir Cityposter Kft.-vel szerződtek körülbelül egymillió forint értékben - tudtuk meg.

Bevezetik, az új KRESZ-t, mindenkinek vizsgázni kell?

A Fidesz politikusai szerint, akinek van jogsija, mindenkinek újra kell vizsgázni.A Fidesz szakpolitikusai azt akarják bevezetni, hogy az Uniós normákat mindenkinek be kell tartani.

Milyenek a magyarok?

:+! Egy tisztességes pártnak (mint amilyen mi vagyunk:) nem árt összeraknia, mit is gondol arról, miért tart ott az ország, ahol tart.

Hát így néz ki egy agresszív családapa?

Amikor már azt hittük, a mémmé vált vak komondor és az instant klasszikus interjú után nem jöhet bizarrabb fordulat Balogh én is iszogattam, Terike is iszogatott József, és a koponyaalapi törés történetében, egyszer csak minden megvilágosodott és a helyére került a sztori...