Pálinkafőző Rézüst

Ázsiai állapotok magyar üzemekben?

Olyan munkaügyi problémákat tárt fel egy civilek által végzett kutatás hazai elektronikai gyárakban, amilyenek általában Ázsiában szoktak jellemzőek lenni.

Fapados országnak fapados reptér

A címben szereplő állítás egy hozzászólásban hangzott el az [origo] csütörtöki cikkéhez, amelyből kiderült, ezentúl sátorban fagyoskodva kell a beszállásra várni a Budapestről induló fapados repülőjáratokra.

Hová tűnt Orbán Viktor?

A kormányfő helyett jobb keze magyarázta el, kit terhel felelősség az államadósságért.

Európában Budapesten a legdrágább a BKV-jegy

Akár megvalósul a Főváros által tervezett jegyáremelés, akár nem, a budapesti buszjegy már így is Európa legdrágábbja a nettó átlagbérhez képest.

A kérdések, melyeket senki nem tesz fel?

Mit tapasztalok ma Magyarországon?

Cáfol az IMF: nem javasoltak megszorításokat Orbánéknak

A Nemzetközi Valutaalap azt szeretné, ha Magyarország „kiegyensúlyozottabb” gazdaságpolitikával javítaná az ország növekedési kilátásait, de – a korábban a Magyar Nemzet által kiszivárogtatott „listával” szemben – nem javasol újabb megszorításokat a recesszióba süllyedt országunk számára.

Ingyen munkaerőre cseréli alkalmazottait Hódmezővásárhely

Ingyen munkaerőre vált Hódmezővásárhely.

Porig alázták az olimpia magyar sikeredzőjét

Még csak kitüntetésre sem jelölték Széles Sándort, az olimpiai bajnok Gyurta Dániel és Risztov Éva edzőjét, aki üres kézzel távozott kedden a Parlamentből.

„A válaszokat nem biztos, hogy tudni kell, de a kérdéseket igen”

Szépe György a magyarországi nyelvtudomány egyik legjelentősebb alakja volt: nyelvészként és tanárként is fontosat és maradandót alkotott. Az alábbi összeállítással rá emlékezünk.

Duplájára bővíti magyar gyárát a Haribo

Nyolcszáz millió forintos vissza nem térítendő állami támogatást kapott a Haribo Hungária Édességgyártó és Forgalmazó Kft., amely kétszeresére bővíti közel ötezer négyzetméteres nemesvámosi gyártócsarnokát - írta a Világgazdaság pénteken.

Napi: Orbán későn koccintott a Coca-Colával

Orbán Viktor kormányfő igyekszik békejobbot nyújtani a multiknak, írja a Napi Gazdaság. A miniszterelnök egy hónapja a Coca-Cola HBC Magyarország Kft. dunaharaszti gyárában tett gesztust: ő avatta fel hazánk legnagyobb kapacitású, fémdobozos üdítőitalokat előállító gyártósorát.

Júliustól nem kap táppénzt a veszélyeztetett terhes

Kérésre a munkába visszatérő kismamának kötelező részmunkaidős állást biztosítani, az elbocsátást viszont megkönnyíti azzal, hogy még a gyes általános időszakának hátralévő idejére sem védi a kismama munkahelyét, ha korábban visszamenne dolgozni - ezt mondja ki a júliustól hatályos új Munka Törvénykönyve.

Mellár Tamás: aki ma hisz Matolcsynak, az naiv vagy elkötelezett

„Aki ma Magyarországon közgazdászként hisz abban, hogy a Matolcsy-féle gazdaságpolitika előrevihet, az vagy nagyon naiv, vagy nagyon elköteleződött” – mondja Mellár Tamás a HVG-nek adott interjújában.

Rokkantügy: "a Parlament előtt leszünk öngyilkosok"

A rokkantsági ellátás jelenleg sokaknak mindösszesen nettó 23 ezer forint, és sajnos többünket nem tud a család támogatni.

Újabb kellemetlen ügy Budai Gyula körül

kisebb normál nagyobb

Nyugdíjasok nyöghetik a tízszeresére emelt adót

Több százezer háztartást hoz lehetetlen helyzetbe az a törvény, amely idén február elsejétől tízszeresére emeli a talajterhelési díjat.

Ebben a csatában vesztésre áll Magyarország

Több mint 18 ezerrel csökkent az alkalmazásban állók száma május végéig az előző év hasonló időszakához képest.

Kétmilliárd forintból vet véget a kormány a zsámbéki szerzetesháborúnak

A gázszámlán és a büfén is összeveszett az a két szerzetesrend, amelynek háborújától egy hatalmas ingatlan és közel nyolcszáz diák sorsa függött Zsámbékon.

Rendőrökre támadtak a siófoki korzón

Rendőrökre támadtak a siófoki Petőfi sétányon – állítja több szemtanú.

Hát így lesz egymillió munkahely! Orbán duplájára emeli emberei számát

Idén 164-en, jövőre 275-en intézik ügyeit.

„Nincsen józan eszünk” – Cserhalmi György interjú

A megosztottság onnan fakad, hogy mindenki másként keresi ugyanazt a boldogságot? Például erről is lehet vitatkozni. Cserhalmi György azért sem jár vitákra már régóta, mert mindegyik ugyanúgy végződik.

Orbánnak dácsa épül Hatvanpusztán?

Alcsútdoboz-Hatvanpusztán Orbán Viktor dácsájává alakulhat az az egykori József főhercegi műemléki major, amelyet tavaly vásárolt meg a miniszterelnök édesapjának ingatlanforgalmazó cége – tudta meg az Átlátszó.hu.

Csányi téliszalámijába is kerülhetett a német mirelithúsból

Orbán Viktor is tudhatott a magyar húsipar „sötét titkáról”: Németországban szavatosságát veszíteni készülő fagyasztott sertéshús került hungarikumokba.

A VOSZ is beállt a parasztvakítók sorába

Mire alapozom?

Csúnyán belebukott a Fidesz egy adóba

Az új adóból kevés bevétel származna, viszont óriási adminisztrációval jár, az érintettek köre pedig azt sem tudja, alanya-e az új adónak vagy sem, magyarázta már régóta az ellenzék a katasztrófavédelmi hozzájárulás kapcsán.

Áder kirúgta a rendszert kirtizáló bírót

Tavaly súlyos kritikával illette a bírói szervezetet egy Csongrád megyei bíró, ezért a bíróság fegyelmi eljárást indított ellene, és felmentését kezdeményezte.

Milliókkal emelte Matolcsy saját és kollégái fizetését

Ki és mennyit kapott pluszban?

Új földesúr Göbölpusztán: “Itt minden Mészáros Lőrincé”

“De hát itt most már mindent föl kell számoljunk, itt már nem tudunk fönnmaradni, teljes mértékben körbe lettünk kerítve, kijárónk sincs” – tárja szét karját a juhász, aki 9 éves korától dolgozott az állatok körül, de a közelmúltban kényszerűen megvált 200 birkájától, miután megérkezett az új tulajdonos.

Soha nem látott pénztömeghez jut a magyar foci

Az MTVA és a Sport TV-t működtető CCE közös pályázatot nyújtott be, amit az MLSZ elnöksége kedden elfogadott.

A megadóztatott multikkal szponzoráltatná Orbán dicséretét a Századvég

A kormány kétéves tevékenységét értékelő konferenciát rendez a Századvég Alapítvány május végén, melynek megszervezéséhez azoktól a nagyvállalatoktól kér szponzorációs támogatást, melyeket az elmúlt két évben a különadók sújtottak, ezt követően pedig az új adók is őket terhelnék.