Pálinkafőző Rézüst

Portik szerint Pintér tette zsebre a legtöbb pénzt az olajozásból

Ismét a jelenlegi belügyminisztert, Pintér Sándort támadta Portik Tamás az Aranykéz utcai robbantás csütörtöki tárgyalásán.-írja a pestisrácok.hu.

Orbán: két napja találkoztam Finkelsteinnel

Rendszeresen kapcsolatban vannak, legutóbb két napja találkozott a kormányfő Arthur J. Finkelsteinnel, politikai stratégával.

Balog nem nyilatkozott a Hír TV-nek, mert Simicska megsértette bajtársát

alog Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) feje nem volt hajlandó nyilatkozni a HírTv-nek, ennek okát pedig meg is mondta a stábnak. A vallomást az ATV kamerája rögzítette.

Házi őrizetbe helyezték Csíkszereda polgármesterét és alpolgármesterét

A bukaresti törvényszék házi őrizetbe helyezte csütörtökön Ráduly Róbertet, Csíkszereda polgármesterét és helyettesét, Szőke Domokos alpolgármestert – közölte a Mediafax román hírügynökség.

Az ellopott 3000 milliárd! Nem is hinnéd hova került!

Március idusán kibújt a szög a zsákból Pesten. Szíjjártó külügyér uram (egyesek szerint ez a kifejezés minősítheti is őt amennyiben külü de gyér, nagyon gyér) kinyilvánította, hogy azok a csúnya bácsik és nénik, akik jól átverdesték a szegény becsületesen dolgozó népet, és 200-400 ezer embertől lopták el...

Vödörrel Semjén lova mögött - megtaláltuk a Keményen Dolgozó Kisembert!

Kaptunk egy e-mailt. Azt írja egy olvasónk, hogy a kormánypárt legkülönbözőbb tagjai rendszeresen emlegetik őt, ami már csak azért is furcsa, mert még sosem beszéltek vele egy szót sem. Nap mint nap olvassa a lapokban, hogy rá hivatkoznak, pedig vélhetően semmit nem tudnak róla, nem is keresték soha. Az e-mailt így írta alá: a...

Király Júlia: Orbán úgy tesz, mint aki nem érti, mi történt

Klasszikus demokráciában a rezsim belebukna a Quaestor-botrányba – véli a Magyar Nemzeti Bank egykori elnökhelyettese. Király Júlia szerint Tarsoly Csaba olyan birodalmat épített, ami bukásra ítéltetett.

Valaki nyakig benne van a Quaestor botrányban! És ez a valaki nem az'emútnyócév'

Sokan sokféleképpen írták meg a tényeket, véleményeket a Quaestor üggyel kapcsolatban. Az biztos, hogy egy pilota játékról volt szó, ami látszólag úgy tudott éveken keresztül prosperálni, és embereket behülyíteni, hogy közben sem a Fidesz, sem a hatóság nem (akarta)…

A svájci sajtó is felfigyelt - Sötét ló Orbán svájci bankára - Vasárnapi hírek

Szinte rejtőzködik Magyarország svájci nagykövete, akit „Orbán bankáraként” emlegetnek. Pedig lapunk két héttel ezelőtti, Nagy István nagykövetről szóló portréja felkeltette a harmadik legnagyobb svájci lap érdeklődését is.

Büdös zokni, keresztrejtvény – hihetetlenek a képviselőink a Parlamentbenben

Büdös zokni, keresztrejtvény – hihetetlenek a képviselőink a Parlamentben.

200 fős repülőgépet béreltek Orbán kazahsztáni útjához

Az Austrian Airlinestól bérbe vett Boeing 767-300ER típusú repülőgépet tengerentúli utakra is használják. Két napot várakozott Budapesten - értesült az Origo.

Orbán válaszolt is Tarsolynak, csak két mondatot írt neki

Orbán Viktor válaszolt Tarsoly Csaba Quaestor-vezér levelére, igaz, csak két mondatot.

Lassan bedől a Fidesz nevű piramisjáték

Most már csak drukkoljunk nekik: hadd feszítsék a végsőkig a húrt.

Áder nem bízik a TEK-ben

Úgy tudni, az államfő szerint a terrorelhárítás súg Orbánnak a találkozóiról.

Zuhan az orosz gáz ára! Mi mennyiért kapjuk?

Idén 35%-kal is eshet az Oroszországból az uniós tagállamokba szállított gáz ára, miután az olaj árfolyamát követi le - számol be a Vedomoszti lap egy gazdasági minisztériumi előrejelzésről.

Növényi Norbert kifakadt: Kitartást kívánok az új vezetőknek! Szükségük lesz rá...

Tegnap az ismert politikust, Németh Szilárdot választották a Magyar Birkózó Szövetség elnökének. Az új vezetőségre nehéz feladat vár Növényi Nobert olimpiai bajnok sportoló szerint: a véleménye az, hogy nehéz lesz tartani az elmúlt években diktált fejlődés ütemét. Sajnálatát fejezte ki viszont amiatt, hogy sokan háttérbe...

Az ügyészség szerint nem bűn másra költeni a parlagfű-pénzeket

Elutasította az ügyészség a jobbikos Magyar Zoltán feljelentését. A vádhatóság szerint se nem sikkasztás, se nem hivatali visszaélés, hogy a parlagfűirtásra szánt egyszázalékos felajánlásokat másra költötte el a kormány.

Kicsapta sajtócsicskásait Orbán

Azon túlmenően, hogy fél év múlva már baromi hálásak lesznek a most kicsit megszeppent lapszerkesztők, amiért Viktor elengedte a kezüket, ez az egész sajtókezelés megdöbbentő.

Megint trükközik a közmédia: önkormányzati újságíróból lett átlagpolgár a Híradóban

A pécsi önkormányzat online lapjának egyik munkatársa nyilatkozott kollégájának, az MTVA riporterének arról, hogy mennyire örül az új adóintézkedéseknek.

Ennél szánalmasabb közleményt még nem adott ki a Fidesz

A Fidesz közleménye szerint Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke az Orbán-kormány megbuktatásán munkálkodik.

Így alázta meg a Fidesz a saját alkotmánybíróit

Hétfőn a kormánypárti képviselőkön kívül egyedül Szabó Szabolcs független, az Együtt-PM színeiben mandátumot szerzett képviselő jelent meg, aki nem tagja a testületnek, de szót kapott.

Tízmilliárdokba fáj majd az új "rezsiszolgáltató"?

A rezsicsökkentés folytatásának, megtartásának eszközeként a kormány már egy ideje egy új állami szolgáltató létrehozásáról beszél.

Megerőszakolt lányon gúnyolódtak a Class FM-en

"Közös vacsora, tábortűz, tánc, erőszakolás, ez a program" – a nap surmóságát a Class FM-en.

Meghalt Somodi Ferenc

Tegnap Tatabányán a kórházban meglátogattam egykori ellenfelemet, Somodi Ferencet!

31 fős céggel kötnek „stratégiai megállapodást” Orbánék

Magyarországon 31 főt foglalkoztató céggel köt stratégiai együttműködési megállapodást a kormány, az erről szóló döntés a Magyar Közlöny legfrissebb számában jelent meg.

Már a kormánynak is feltűnt a nagy magyar útlevélbiznisz

Nem egyedi eset volt a Szekszárdon lebukott tisztviselőké, akik a gyanú szerint csúszópénzért intézték a honosítási kérelmeket.

Ezért titkolózott az Orbán-kormány: közpénz, ajándékba?

Jó okkal titkolta az Orbán-kormány az E.ON-üzlet részleteit. A gáztárolók árát ugyanis anélkül fixálták, hogy belenéztek volna a vagyonértékelésbe. Így súlyos százmilliárdokkal fizették túl a németeket.

"Alkotmányellenes lett a nyugdíj"

Semmi sem garantálja, hogy a mindenkori nyugdíjkorhatár elérésekor megkapják a rendszeres nyugdíjukat azok, akik jelenleg aktív keresőként mozognak a munkaerőpiacon.

Orbán is tudhatta, hogy az E.On átveri?

A kormány gazdasági felszabadító harcának eredményeként kommunikálta korábban azt a döntését, hogy a hazai földgáz üzletágat lényegében visszavásárolták az E.On-tól.

Így kémkedik számítógépén a magyar Nemzetbiztonsági Szakszolgálat

A FinFisher nevű programról most már teljesen biztos, hogy a magyarországi titkosszolgálatok is használják.