drrotf

Szalai Ádám kormányzati megbízást kapott
Foci és az államtitkárság két szorosan összefüggő dolog.Biztosan?
Románia bekérette a magyar nagykövetet a tusványosi Orbán-beszéd után
Hogy mi miben vagyunk érdekeltek azt nem kell magyarázni, Orbán beszéde világosan megmutatta, hogy mi nem viseljük el a kritikát szó nélkül, és ha mód és lehetőség van a másik fél nevetségessé tételére akkor azt Orbán azonnal kihasználja.Úgy gondolja, hogy Orbán , hogy egyedül neki van joga egy másik országban úgy viselkednie mintha otthon volna, és a románok is zt gondolják amit ő, hogy országukban ők mondják meg hogy mit lehet és mit nem csinálni.Csak ennyi, és nem több, ennyit kellene Orbánnak ismerni a viszonyokból.
Előzetes helyett vígan focizgatott a fideszesekkel a politikai vesztegetéssel megvádolt Boldog István
@Giovanni Alba: Amit írtam azt az Alaptörvény mondja és az hét szentség kellene hogy legyen! A baj az ,hogy gyakran ezt a média és az emberek nem veszik figyelembe, és előre ítélkeznek minden jogalap nélkül.Amit az ügyészség állít nem mindig bizonyosodik be és ennek azok látják kárát akiket meghurcoltak . Bírói ítélet nélkül vonják le a jogi és erkölcsi következtetéseket emberekről , akikről később kiderül ,hogy nem bűnösök, illetve az, hogy egy-egy bűncselekmény elkövetése nem róható a terhükre.A meghurcolásért az ügy lezárása után senki nem kér legalább bocsánatot, és nem kap az illető anyagi kárpótlást sem az indokolatlanul okozott sérelemért.Jogállamban , és mi állítólag azok vagyunk, nem a nép ítélkezik az emberek felett, hanem egyedül a bíróságnak van joga törvénysértés esetén felelősségre vonni embereket, és így azt állítani egy emberről ,hogy bűncselekményt követett el.Boldogról is csak annyit lehet jogszerűen mondani, hogy ellene büntető eljárás folyik , mert a vádhatóság szerint ezt és ezt a bűncselekményt követte el.Ennyit és nem többet lehet erről az emberről elmondani, de azt nem hogy bűnöző , vagy hogy bűncselekményt követett el.Jó lenne ha mindenki betartaná legalább az Alaptörvényben foglalt szabályokat, bár az államtól elvárható lenne hogy minden jogszabályt tartson be, mutasson példát az állampolgárainak a törvények tiszteletében és betartásában.
Partiarcok: Orbán Viktor óriásit bulizott a tusványosi éjszakában – fotókkal
Különösen a szőke nő , az gy igazi parti arc, Ha választhatnék , én is őt választanám , partira!
Márki-Zay egyik mozgalma ellen lezárta a NAV a vizsgálatot – Megdöbbentő az eredmény
Ki a megdöbbentő a NAV jelentésében?Az hogy nem talált szabálytalanságot, és hogy Márky Zay minden pénzzel elszámolt?Mert mások nem szoktak elszámolni, vagy mert nem állapított meg hiányosságot az elszámolásban az eljáró hivatalnokok, vagy mert Márky Zay igazat mondott, hogy fillérre elszámol a kapott pénzel ?Szerintem nem ez az igazán megdöbbentő, hanem inkább az hogy a vizsgálat előtt az ellenfélt erősen támogatók és médiájuk előre , vizsgálat nélkül negatívan ítélték el a párt elnököt, mondták róla hogy nem a jogszabályok szerint kezelte a pénzt , és előre tolvajt kiáltottak akkor amikor semmi jogalapjuk nem volt ehhez és most egy elnézés kérést sem hallunk ezektől a károgóktól!
Előzetes helyett vígan focizgatott a fideszesekkel a politikai vesztegetéssel megvádolt Boldog István
Nálunk egyes országgyűlési képviselők büntető ügyében érvényesül az ártatlanság elve!Csak bíróság mondhatja ki valakiről hogy bűncselekményt követett el, és az ő ügyében még nincs jogerős ítélet!Remélem ,hogy a média majd más ügyekben is követi ezt a jogi gyakorlatot, és letartóztatott emberek ügyében nem kiált bűnöst jogerős ítélet előtt!Erre nagyon figyelnünk kell, mert Magyarországon ilyen ügyekben sem lehet kettős mérce!
Nincs vége a HírTV-s hírhamisító botránynak – A Magyar Újságírók Országos Szövetsége felszólította a NMHH-t
Tudod dolog a hírolvasók között hogy ma az országban mely médiumok a legnagyobb hír hamisítók. Érthetetlen, hogy ezeknek a szervezeteknek a megbírságolása miért olyan csekély mértékű, hogy még büntetés esetén is megérné a másik fél befeketítése.Olyan mértékű bírságot kellene kiszabni az ilyenekre, hogy komolyan elgondolkodjanak azon ,hogy érdemes -e ma másik fél lejártás.Legvégső esetben az ideiglenes bezárást is alkalmazni kellene, mert a rendszeres hamis hírközlése jelentősen mérgezi a társadalmat.Azt is be kellene vezetni, hogy ne csak a médium viselje a következményeket a hamis híreknek, hanem annak a szerzője is.
A lengyel mintához hasonlóan Magyarországon is szükségesnek tartják a 14. havi nyugdíj bevezetését
Azt gondolom ,hogy a 13.havi és a 14.havi nyugdíj helyett, aminek nincs pénzügyi alapja, mert az emberek sem a 13.-dik sem a 14.-dik hónapra nem fizettek járulékot.Sokkal, jobb lenne, ha rendes nyugdíjak kiszámitását javítanák úgy ahogy korábban volt, hogy azok legalább elérjék az átlagkereset 67-70 %-át, mert most csak közel 50%-át érik el ez előbb említett jövedelemnek.Ezek után a nyugdíjak után befizettük a járulékokat, csak a nyugdíjasait szerető Orbán Viktor rendszere úgy döntött hogy csak a korábbi átlagkeresetünk maximum 50%-át érje a nyugdíjunk és ne a korábbi 67-70%-ot.A 13.-dik és a 14.-dik havi nyugdíjakat csak bizonyos feltételek megléte esetén fizeti a kormány, tehát egyáltalán nem biztos ennek a járandóságnak a fizetése, míg a megemelt összegű havi nyugdíj az járna a nyugdíjasnak, az azonnal létfenntartásra elkölthető és nem egy sokkal későbbi időpontban!Nem értem, hogy miért nem ebben gondolkodnak a nyugdíjasok és főként azok érdekvédő szervezeteik!
Orbán Viktor a fideszes elitképző erdélyi központjába látogatott, a fiatalok odáig voltak érte
Orbán kihasználta a régi viccet mely szerint "Egy újszülöttnek minden vicc új!"Ez azt jelenti, hogy aki még nem hallotta Orbán beszédeit az azt hiszi ,hogy igazat mond, pedig csak ámítja a hallgatókat!Később jönnek majd rá, hogy átvágja őket mint sz.rt a palánkon, de akkor már késő lesz!
Kellemetlen hazugságot emeltek ki Orbán mai beszédéből
Akkor ez az Orbán nem egy Rodolfó, aki a mutatványa előtt mindig felhívta a közönség figyelmét arra, hogy "Vigyázat csalok!"A mi majdnem elgurulós mini diktátorunk tisztességtelenül , szemrebbenés nélkül veri át az embereket,mert úgy gondolja, hogy amit ő mond azt mindenki 100%-nak veszi, és elhiszi.Nem gondol arra, hogy vannak itt olyanok is akik még a francia tudósoktól tanultak és azt mondják hogy kételkedem , tehát vagyok, és utána néznek annak hogy mivel is kábítja az embereket a mi kis utcai árnyék harcosunk.
Orbán Viktor elmondta, miért más a magyar alkotmány, mint a többi Európában
@drrotf: Kiegészítem a hozzászólást azzal, hogy a tanárok , a pedagógusok sztrájk joga olyan mintha nem is sztrájkolhatnának, mert a sztrájk ideje alatt biztosítani kell a diákok felügyeletét.Nem hiába írták a tüntetéseken a táblájukra a tüntetők a kormánynak hogy a "Sztrájk alapjog!".
Orbán Viktor elmondta, miért más a magyar alkotmány, mint a többi Európában
@Maccska: Például évekkel ez előtt olyan Alkotmány Bíróságunk volt amelyhez sokkal több ügyben lehetett fordulni mint most.Ma már inkább azt lehet hosszan sorolni, hogy milyen ügyekben nem lehet ehhez a bírósághoz fordulni.Ugyan ez a helyzet a népszavazási ügyekben is , pedig a népszavazás a nép akaratának legpregnánsabb megnyilvánulása.Ma a hatalom nem mer a néphez fordulni , hogy döntsön alapvető kérdésekben, mert tudja hogy a nép nem méltányolná azokat a személyes érdekeket amelyek egy egy kormányzati döntésnél számításba jöhet.Azokról az esetekről már nem is beszélek, ahol egy egy állami döntést nem lehet megtámadni, nem lehet annak jogszerűségét vitatni /például Főváros kontra állam a szolidaritási adó mértékének ügyében/.A fenti esetekben az állam a hatalmát az egyének jogainak sérelmére növelte amit ha az Alkotmányunk erősen korlátozta volna,vagy legalább az ilyen ügyekben is bírósági eljárás igénybevételét tette volna lehetővé akkor ez az egyoldalú hatalom növekedése az államnak nem következhetett volna be.
Szoboszlai Dominik megsérült a Liverpool edzésén
Ettől kellett félni, hogy az angol játék felfogásban Szoboszlai könnyebben megsérülhet mint a németben.Az angol harcmodorhoz alkalmazkodni kell.
Rendkívül szomorú képet festett a magyar gazdaság helyzetéről a GKI vezérigazgatója
Ha kételkedünk valamiben akkor tegyük meg tétjeinket és fogadjunk hogy kinek az előjelzése lesz közelebb a valósághoz.Uraim és hölgyeim !Tegyék meg tétjeiket!
Pert nyertek az 5 milliós büntetéssel fenyegetett, nem ügyelő háziorvosok
Az a hatalom amely megsérti az emberek jogait és rendre jogellenesen intézkedik, amit bíróság állapít meg az ne magyarázza meg ,hogy a mi alaptörvényünk, Alkotmányunk miben különbözik más országok alkotmányától.Az mennyen vissza a jogi egyetemre , tegyen újra államvizsgát és szerezzen megfelelő gyakorlatot a jogi munkában.
Orbán Viktor elmondta, miért más a magyar alkotmány, mint a többi Európában
Ha az alkotmányok történtét nézzük akkor azt állapíthatjuk meg hogy azok azért születtek ,hogy az állampolgárok, az egyének érdekeit védjék az állam hatalommal szemben és ezen kívül szabályozzák az állami szervek jogállását , működési rendjét és a felelősségét.Azt gondolom, hogy ha ezt a magyar alaptörvény nem tudja, az egyént nem védi meg az állammal szemben és az egyének alapvető jogai nincsenek megfelelő módon biztosítva, szabályozva akkor az az alaptörvény , illetve alkotmány nem ér semmit. Az állam polgárainak joga alaptörvényben, alkotmányban kell hogy biztosítottak legyenek mert az állam hajlamos a törvényben meghatározott jog és hatáskörét kiterjeszteni az állam polgárainak jogaink a terhére.A egyén jogainak semmibe vevése az a kommunista alkotmányok tulajdonsága volt, és most ehhez tért vissza a nagy jogsemmibevevő,i utcai harcosunk, Orbán Viktor. Erre szerintem nem lehetünk büszkék , mert gyengült a jogvédelmünk az állam túlkapásaival szemben.
Orbán Viktor elárulta, mikor kapjuk meg az EU-s pénzeket: „Ha odamegyünk egy zsákkal, és hazahozzuk”
Egy szóval amit nem mert kimondani OV, ha megint vétózunk!Zsaroljuk az EU-t , hog nm szavazzuk meg a költségvetést ha nem töm9i teli a zsákunkat pénzzel.Szerintem meggondolja még ezt a mi utcai harcos , Orbánunk.!Lehet hogy ez már nem is utcai harcosok módszere, mert azok kiállnak a küzdelemre szemtől szembe, hanem az útonállóké akik lesből , cseles módszerekkel veszik el azt ami úgy gondolják hogy jár nekik.
Drágulhat a víz a jövőben, megszólaltak a szakmai szevezetek
@vacsi: A cikkben hiába kerestem hogy az 5 köbméteres határ mikre vonatkozik, családra , házra, fogyasztási helyre , személyre, stb , ez nem jelent meg .Így erről vita nem alakulhat ki.Családra biztos nem , mert nem mindegy hogy egy család hány tagú, személyre sem lehet 5 köbméter a fogyasztás , mert az soknak tűnik, úgy hogy a köztudatba bedobott szám arra jó hogy vita alakuljon ki erről is.Olyan magyarosan előkészített volt ez a bejelentés, de arra egészen biztosan jó volt,hogy az emberek ismét érezzék a nyomást ami a jövedelmüket és az életmódjukat jelentősen érintheti.Az hogy a szolgáltatott víz árát meg kell fizetni nem most merült fel először.Már a gengszterváltás előtt épített vízműveknél akkor kaptak pénzt a beruházók, ha olyan vízművet építettek ami nem csak a víz árát, hanem az amortizáció költségét is tartalmazta, és miután egyetlen egy vízmű és a szolgáltatás nem volt egyforma alakult ki az országban számtalan mértékű víz szolgáltatási ár, amelyet ez a hozzá nem értő kormány egységesíteni akart, de a mai napig nem sikerült neki.Nem is sikerülhetett mert a létesítés költségei különbözők voltak és a szolgáltatás is más és más körülmények között történt ami jelentősen befolyásolta a vízszolgáltatás díját. Most kíváncsi leszek hogy ezt az adottságot az állam hogyan oldja meg, de egy biztos, hogy a vízszolgáltatás díja emelkedni fog, mert a mostani áron csak veszteségesen lehet ellátni ezt az igen fontos közszolgáltatást!Az is biztos, hogy nem a szolgáltatást igénybe vevőkkel kellene megfizetni az elfolyó vízveszteséget,ami igen jelentős mennyiség, mert a ők nem felelhetnek a rossz minőségű szolgáltatásért!Azt a következtetést is le kellene vonni hogy a szolgáltatások árát mindig meg kell fizetni valakinek, vagy az igénybe vevőnek vagy a szolgáltatónak azaz az államnak, mert ha nem térül meg a szolgáltatás költsége abból igen rossz minőségű szolgáltatás keletkezik, végül tönkre megy amit azután újból kell építeni.Ennek költsége pedig többszöröse az állandó...
Orbán: "Kína teljes nagyhatalmi öltözetben áll előttünk"
Az nem árt ,hogy kitekint a világba, és értékeli a többi ország helyzetét.Erről azt kell tudni , hogy ez egy értékelés, az ő értékelése, és senki nem próféta hogy biztosan lássa a jelent és a jövőt.Sokszor tévedett már életében és most sem biztos az amit a világ országainak a megítéléséről mond.Azt azért megkérdezhetném tőle, hogy ha olyan jók az eredményeink mit elmesélte hogy lettünk az európai élmezőnyből az utolsó előttiek és mért nem beszélt arról , hogy hogyan akarunk ebből a nagyon rossz gazdasági helyzetből kikecmeregnünk! Semmi perspektívát nem adott a rossz gazdasági helyzetünkből való kilábalásra, valószínű azért mert nincs neki ilyen terve!És az a baj, nem, hogy csak a világ gondjaival foglalkozik és nem a magyarországi helyzettel.Orbán Viktor elsősorban a magyarok miniszterelnöke és az ő helyzetük megítélésével és jobbításával kellene foglalkoznia és nem a globális világhelyzettel, bár néha azt is jól kellene felismernie, de ez sem sikerül neki mindig!
Kiröhögik Orbán fotóit: "maffiózó, lókupec" érkezett Tusványosra?
Mit mondanának az emberek ha azt mondanánk hogy" Úgy védje meg magát Orbán Viktor ahogy a nyugdíjak reálértékét védi!"Zsugorodjon?
Kocsis Máté Szijjártó után nekimegy a honvédelmi miniszternek is? Háború tört ki Orbán bizalmi emberei között
Kocsis próbálta megőrizni az Országgyűlés tekintélyét amit a törvény biztosít számára, hogy működnie kellene ,de a valóságot a Szíjgyártó és Iczky-Viczky Dobroviczy mondta meg ,hogy ez az intézmény már régóta csak egy báb a FIDESZ kezében.Nem érdemi döntéseket hoznak ebben a testületben , mert valójában csak egy technikai kérdésnek tekintik az itt született döntéseket.Ezt azért jobb ha belátjuk, és nem áltatjuk magunkat azzal hogy az Országgyűlés az ország háza.
Felbukkant Bende Balázs, a köztévé egykori fideszes szócsöve Tusványoson, interjúja közben egy fesztiválozónak eldurrant az agya – videó
Olyan ágról szakadt kinézése van ennek palinak!A sok nélkülözés rí le róla, a nyaka nagyobb mint a feje.Ezek az emberek beszélnek azokról az emberekről akiknek a nyaka csak 43 nagyságú , mert nem tudták úgy megtágítani mint Bende sógor!
Szájer Józsefet tárt karokkal várják vissza a fideszesek – Csak az a kérdés, hogy berobban, vagy az ereszcsatornán szivárog-e majd vissza
Ezt éneklik a "fijúk", hogy "Józsi hol vagy? Józsi gyere, gyere! Vagy"Háromszor is beüzentem :Józsi gyere ki!Józsi nem jött ki!Megállj Józsi , megbánja ezt valaki!"
Kósa Lajos: az oroszok soha nem mondták, hogy egész Ukrajnát el akarják foglalni
Azt gondolod Lajosom, hogy ha az oroszok nem mondják hogy mit akarnak , akkor nem akarnak semmit?Látjuk, hogy mit csináltak,pedig nem mondtak semmit!Egyrészt amit akarnak azt csinálnak, másrészt amit engednek nekik.
Bayer Zsolt bepörgött Tusványoson: „Minden normális homoszexuálist én melegnek nevezek, de aki a gyerekeinkért jön, azt le fogom b***izni”
Azt gondolom, hogy Pesty László , egy igazmondó nem mismásoló, hazug ember mert ő nyíltan elmondja hogy az országunk vezetése miért is tagja még az EU-nak. Így van lehetősége az EU-t belülről bomlasztani úgy hogy az eus tagországok azt higgyék hogy jobbítani akarja a FIDESZ az EU működését, közbe meg működésképtelenné igyekszik tenni azt.A baj csak az hogy erre ideje korán rájöttek és megtalálták az ellenszerét ennek a magatartásnak.
Puzsér: Ti egyetértetek a miniszterelnök úr azon kijelentésével, hogy „Grofó a király”?
Egy véleménnyel miért kellene egyetérteni, hiszen a vélemény szabad?Azt vagy tudomásul veszi az ember, vagy nem és annak megfelelően viselkedik.
Semjén Zsolt virtuális nemzetegyesítést ígér – „Minden magyar állampolgár kapcsolódhat, bárhol éljen a világban”
Ha nem tévesztik össze a virtuális teret a valósággal ,addig nincs baj, de ha egyszer eltévesztik a helyzet megítélését és a virtuális világot hiszik a valóságnak , akkor kitör a háború!Nincs biztosíték arra, hogy a helyzeteket -a virtuális a valósággal - nem cserélik fel álmodozó politikusaink!