A világpolitikai folyamatok Kínának kedveznek, az Amerikai Egyesült Államok folyamatosan visszaszorul , és napról napra haladunk az összeütközés felé – jelentette ki Orbán Viktor szombaton Tusnádfürdőn.

Orbán: "Kína teljes nagyhatalmi öltözetben áll előttünk"

Orbán Viktor kormányfő előadást tart a 32. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban az erdélyi Tusnádfürdőn 2023. július 22-én. Mellette Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke (j). MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

A miniszterelnök a 32. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban (Tusványos) tartott előadásában arról beszélt: a jelenlegi folyamatok Ázsiának és Kínának kedveznek, legyen szó gazdaságról, technológiai fejlődésről vagy éppen katonai erőről.

"Kína teljes nagyhatalmi öltözetben áll előttünk" – fogalmazott. Van civilizációs hitvallása – ő a világegyetem központja –, van távlatos terve – újra naggyá tenni Kínát –, van középtávú programja – visszaállítani azt a dominanciát Ázsiában, amely megvolt, mielőtt megjött volna a Nyugat.

Az egymillió dolláros kérdés, hogy elkerülhető-e az összeütközés Kína és az Egyesült Államok között – jelentette ki a miniszterelnök, hozzátéve "az igazság az, hogy ez a nagyfiúk dolga. Ebben nekünk nem osztottak lapot".

"Mi csak annyit mondhatunk, hogy most valami olyasmit kellene tenni, amire még nem volt példa, a nagyoknak el kellene fogadni, hogy két nap van az égen. (...) A szembenálló feleknek, egyenlő feleknek el kéne egymást elismerniük, függetlenül attól, hogy mik az éppen aktuális erőviszonyok" – fogalmazott.

Forrás: MTI

21 hozzászólásarrow_drop_down_circle

human
Moszkva nem jött be. Peking seggét kezdi nyalni a Viktor.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Béla333
A hülyemagyar maffiahívők könnyes áhitattal hallgatják a hazaáruló, tolvaj maffiavezért!
drrotf
Az nem árt ,hogy kitekint a világba, és értékeli a többi ország helyzetét.Erről azt kell tudni , hogy ez egy értékelés, az ő értékelése, és senki nem próféta hogy biztosan lássa a jelent és a jövőt.Sokszor tévedett már életében és most sem biztos az amit a világ országainak a megítéléséről mond.Azt azért megkérdezhetném tőle, hogy ha olyan jók az eredményeink mit elmesélte hogy lettünk az európai élmezőnyből az utolsó előttiek és mért nem beszélt arról , hogy hogyan akarunk ebből a nagyon rossz gazdasági helyzetből kikecmeregnünk! Semmi perspektívát nem adott a rossz gazdasági helyzetünkből való kilábalásra, valószínű azért mert nincs neki ilyen terve!És az a baj, nem, hogy csak a világ gondjaival foglalkozik és nem a magyarországi helyzettel.Orbán Viktor elsősorban a magyarok miniszterelnöke és az ő helyzetük megítélésével és jobbításával kellene foglalkoznia és nem a globális világhelyzettel, bár néha azt is jól kellene felismernie, de ez sem sikerül neki mindig!
human
Moszkva nem jött be. Peking seggét kezdi nyalni a Viktor.
jáger laszló
A posványosi O1G beszéd 2 része bontható
1 zavaros világpolitikai értékelésre és 1 másik magyar gazdasági öntömjénezésre,,
Ítélje + mindenki ízlése és véleménye szerint
csak ennyi
barátilag
J.L.
kereső
Az orosz birodalom, most már sehol sincs? Újjabb schegget kell nyalni- a kinai kommunista pártét?Hányszor fordulsz még a tengelyed körül orbán? Mit mondanál, ha az usa elnöke most trump lenne?
Ja, te senkiházi- te nem Európában élsz? Neked nem az lenne a legfontosabb- az unió tagjaként, hogy Európát kell naggyá tenni- ellensúlynak a "két csillagnak"? Milyen európai vagy te? Milyen magyar vagy te, aki nem követi a szt.istváni örökséget?
lampa laz
Azt legalább megúsztuk ettől a baromtól, h az óriáspandákat nevezze meg az őseinknek.
Péter2
Kína csak addig fejlődő ország még az usa hagyja , mivel Kínának az usa a legnagyobb piaca " usa sok mindent ott gyártat " , és onnét megy a fejlett technika technológia , mihelyt valamelyik korlátozódik , vagy leáll vége a fejlődésnek , amúgy az usa nem hagyja a feje fölé nőni Kínát , Oroszország meg katonailag , így evvel az usának már nem kell foglalkozni ! Kínában egy kó kereset kb 75 ezer forintnak megfelelő jüan 12-16 órában !
kereső
@Maccska: Európa önálló földrész földrajzilag is, társadalmilag és kultúrálisan pedig mindenképpen. Talán újra kellene járnod az általános iskola ötödik osztályát. Ezen kivül akartál még valamit primitv suttyó? Mert ez nem cáfolja azt amit irtam.
kereső
Orbán, láttad már te ezt? No akkor nézd meg- és tedd mellé a népességi adatokat!- utána beszélj teljes nagyhatalmi öltözetről- Európával szemben IS!!!
data.worldbank.org/indicator/NY.GDP.MKTP.CD?locations=EU-US-CN
Qqberci
Neked meg már csak egy kényszerzubbony kellene, seggfej!...
Revans
@durbincs:magára férne már 1 féregirtás büdös végbélféreg:))
csak úgy....
@Maccska: neked annyi eszed van mint egy pekingi riksakulinak !
jobb vóna ha meg sem próbálnál godolkodni,hiszen te ahhoz totál hülye,- elötted csak az 0rbáni hazudozás és a mellébeszélés lebeg, akibe te buzzancs létedre vakon belezúgtál és követed ha beledöglesz is...
tibim,te egy szellemi és lelki nyomoronc! - te egy, itt a propelleren döjfösködö senki, akinek itt már több neve van,mint ságvárinak valaha!
Ditrich
Nem kéne annyira nyalni nekik hülye Vitya!
Csak addig vigyorognak meg öntik a pénzt számolatlanul belétek míg meg kapnak mindent amit akarnak!!! Utána kamatostól vissza vesznek mindent és nagyon nagyon szemetek lesznek!
Pont mint a fidesz!
csak úgy....
@Maccska: neked, a te pórias értelmedhez még ez is túl sok ,- mint már többször említettem tibim, te hülyén fogsz elhalálozni!
kereső
@Maccska: Ugyancsak a szegedi egyetemen tanított Csikász Lajos, aki a Fejezetek a földrajz történetéből című 1995-ös könyvében szintén ehhez hasonló megfejtést ad, csak ő föníciai helyett asszírnak tartja e szavakat. Ezt írja Csikász:

„A milétosziak voltak azok, akik bevezették a világrész fogalmát és az Európa és Ázsia elnevezést. Maga az Európa és Ázsia név kapcsolatba hozható görög mondákkal is (pl. Európa elrablása), de valószínűbb az asszír aszu=kelet és ereb=nyugat szavakból származtatni őket”.

Ezeket a fogalmakat a föníciaiaktól átvették a görögök is; az Égei-tengertől nyugatra és északra eső területeket Európának, a keletre fekvőket pedig Ázsiának nevezték. Egészen pontosan a homéroszi időkben a görög félsziget középső részét vagy Thesszáliát nevezték Európának, szemben a Peloponnészosz-félszigettel és az égei-tengeri szigetekkel. A görög-perzsa háborúk után az elnevezést kiterjesztették az egész szárazföldre. És végül ezt a névhasználatot azután a görögöktől a rómaiakon keresztül átvette az egész kultúrvilág.
kereső
@Maccska: Európa Földünk egyik kontinense, amelynek határai nyugaton az Atlanti-óceán, északon a Jeges-tenger, keleten az Urál hegység, az Urál-folyó és a Kaszpi-tenger, délkeleten a Kaukázus vidéke és a Fekete-tenger, délen pedig a Földközi-tenger.
Revans
@durbincs: Maga már saját magát is listázza,mint 50 IQ-s midráncs fartúró!
:)))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))
Maga az IQ hiányát naponta közszemlére teszi!
:))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))
percsi
@Maccska: Miért örülsz neki? A magyar akkumulátor nagyhatalom elveszít egy jó vevőt, és téged boldoggá tesz? Ja, nem, az ország népe csak veszít ezen az oltári nagy üzleten!
Anglia gazdag ország, nem az utolsó fillérjüket költik aksi gyára, és a nyereség is az országban marad. Minden oldalról víz veszi körül, bővizű folyókból áll, nem kell számítaniuk vízhiányra. Nem lakóépületek mellé, termőföldekre építik, és a káros anyagok kibocsájtását is a legmodernebb technikával fogják kiküszöbölni. Egy aksigyárat terveznek, és van zúgolódás.

Magyarországon se víz, se energia, se pénz, 1 aksi gyár több százezer embernek életét fogja tönkre tenni, naponta akár „60 ezer köbméter vizet” is fogyaszthat. Mennyi, 4 aksi gyárat akarnak építeni? Több millió emberrel basz.ak ki!

Egy ok, amiért ügybuzgó: zsebbe kerül bizonyos %.
Csak a pénz lebeg a szeme előtt! Feláldozza az országot érte!
Kínaiaknak adja a kevés vizünket, földünket, az ország pénzét, a nép egészségét.
Emelni fogják a vízdíjat, mert pazaroljuk! Tehát nincs vizünk, nincs pénzünk! Havi 5 m3! Nevetséges, egy 4 tagú család 1 hét alatt elhasznál annyit!
A középkorban élünk! A magyar emberek örülhetnek, ha naponta 10 liter vizet felhasználhatnak főzésre-mosogatásra-mosásra-fürdésre-folyadékbevitelre.

Vitya miért nem építtet aksi gyárat a háza vagy majorsága tövébe?

„A jelenleg ismert információk alapján okkal feltételezhetjük, hogy amikor arról van szó, hogy Magyarország akkumulátorgyártó nagyhatalom, az a valóságban azt jelenti, hogy a magyar állam vizet, energiát, infrastruktúrát, anyagi támogatást, adókedvezményeket és olcsó munkaerőt biztosít ázsiai multinacionális óriásvállalatoknak, amelyek ázsiai alapanyagokból akkumulátorokat állítanak elő, hogy azokat német multinacionális óriásvállalatok autóiba szerelve értékesítsék nyugat-európai vásárlók számára” – foglalta össze az irányt a G7.hu.
ómió
Az "efftársi fátylat" úgyse tudod elhúzni!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.