sgl

Hodosán Róza: A besúgóban minden olyan, ami nem történhetett meg

Alinda arra is rákérdezett, hogy veszélyes-e egy ilyen típusú játékfilm olyan szempontból, hogy átalakíthatja a történelmi emlékezetet. Hodosán nagyon dehonesztálónak tartja a sorozatot az ellenzéki mozgalomban résztvevők szempontjából, és ismét felhozta, hogy a valóságban az ellenzékben dolgozó embereknek teljesítménye volt,...

Freedom House: már Albánia és Montenegró is megelőzi Magyarországot

Orbán engedélyezte a versenyképes választásokat, de a Fidesszel a teljes államapparátust – a civil- és a médiaszektor jelentős részével együtt – az ellenzékkel szembeni harc szolgálatba állította.

Orbán Viktor Európa élén: egyre jobban sarcolja a szegényeket

Brüsszelből legalábbis ezt lehet leszűrni. A magyar kormány Európa szégyenpadjára ülhetne, ha az a kérdés, melyik állam mennyire terheli a szegények fizetését...Az Eurostat a 2021-es nettó bérek mellett frissítette a tavalyi évi adóterhelésre és adóékre vonatkozó statisztikáját is. Előbbi csak azt hivatott megmutatni, hogy a...

Még mindig felírják terhes nőknek azt az epilepsziagyógyszert, ami miatt 20 ezer baba jött világra fogyatékkal

A bajt tetézi, hogy a gyógyszer sokszor leírás nélküli csomagolásban kerül a betegekhez.

Ellenzéki diagnózis: a békepárti retorika és a „lakótelepek népe” fordította a Fidesz javára a hangulatot

Hétfőn egyelőre csak az látszott, hogy az ellenzék politikusait és kampányának szervezőit is alaposan meglepte a választások eredménye, és több jelenség előtt is tanácstalanul állnak.

Századvég: Megalapozatlanok az EBESZ vádjai, senki sem nyomja el az ellenzéki médiumokat

A kormányközeli alapítvány sérelmezi, hogy a választási megfigyelő misszió az RTL, a HVG, a 24.hu és a Népszava munkatársaival találkozott...

Az oroszok jelezhették, hogy Paks II.-nek vége

Nem éri meg a szankciók miatt azt kockáztatni, hogy egy ilyen nagy beruházás megakadjon vagy végleg befagyjon, ezért Oroszország nem erőlteti tovább az új magyar atomerőmű építésének elkezdését - jelezte állítólag hivatalosan a Roszatom egyik vezetője.

A paksi bővítésért felelős Süli János több mint hárommilliárd forintért akarta megbízni a Rotschildot

A „miniszteri statútumában meghatározott feladatainak ellátásához kapcsolódó és ahhoz szükséges pénzügyi tanácsadási szolgáltatások nyújtása” tárgyban...

Példátlan összeomlással számolnak az ipari vezetők Oroszországban

A Gajdar Gazdaságpolitikai Intézet (IEP) az orosz ipari vezetők körében végzett felmérése szerint az ágazat kilátásaira vonatkozó márciusi index példátlan összeomlást mutat. A legnagyobbat az IEP ilyen jellegű felméréseinek 1995. évi kezdete óta. Ez az első mutató, ami már az Ukrajna ellen indított orosz háború kezdete után...

Kocsis: „Elképesztő dolog történt ma a parlamentben”

„Ellátogattam a baloldal sajtótájékoztatójára, hogy megnézzem, mit mondanak el, hogyan sértik meg a törvényt.

„Most rossz fát pisiltél le” – levélváltásunk Pesty Lászlóval a székely petícióról, amihez Moszkvában talált szövetségeseket

a korrektség kedvéért közreadtuk a cikksorozathoz készült és videóra vett interjúkat teljes terjedelmükben.

Varga Mihály: Amíg az ország fejlettsége nem ér el egy bizonyos szintet, addig csak rosszat okozna az euró bevezetése

A pénzügyminiszter Kecelig ment, hogy Bányai Gábor mellett kampányoljon.

Az MKB volt az a magyar bank, amely 10 millió euró hitelt adott Marine Le Pen kampányára

Közzétették a francia elnökjelöltek vagyonnyilatkozatait, így kiderült, hogy az MKB-tól kapott Marine Le Pen 10,6 millió euró hitelt...

Czeglédy Csaba: Minden kampányban nem vihetnek el engem sem

A szombathelyi ellenzéki jelölt tudja, nem ideális, hogy büntetőügyekkel kapcsolatban emlegetik a nevét, de úgy véli, a városban nem a személyes ismeretség alapján ítélik meg.

Bangóné Borbély Ildikó: Nem mindenki játszik kormányváltásra az ellenzékben

Aki korpa közé keveredik, megeszik a disznók – mondta a politikus a lebuktatásáról.

Leleplezte a magyar dollármilliomosokat egy külföldi kutatás: 31 ezren vannak az elit klubban

Több mint 610 ezer ember nettó vagyona haladta meg a 30 millió dollárt tavaly a Knight Frank friss elemzése szerint.

„Nem olyan csillogó minden, mint kívülről látszik" – Liu Shaoang keményen beleszállt a Magyar Olimpiai Bizottságba

A kétszeres olimpiai bajnok rövidpályás gyorskorcsolyázó, Liu Shaoang fájdalmas hangvételű interjúban firtatta a Magyar Olimpiai Bizottság számára elfogadhatatlan magatartását... –Nincsenek nagy elvárásaim, de azért azt nem jó érezni, hogy mi vagyunk a MOB-ért, s nem ők értünk. Pekingben is nekünk kellett dolgoznunk azért, hogy...

5 súlyos stratégiai hiba, ami szétverte a rettegett orosz haderő mítoszát

Az orosz haderő egy puskalövés nélkül elfoglalta a Krímet, aztán kimentek Szíriába és legyőzték a szír demokratikus erőket és az Iszlám Államot.

A nap képe: valami tényleg nem stimmel Putyinnal?

Egyes nyugati feltételezések szerint az orosz elnöknek „egészségügyi problémái” lehetnek. Azaz már nem képes teljes mértékben felmérni tetteinek következményeit.

Az ATV műsorvezetője első sorból figyelte Szijjártó Péter eligazítását a Megafon rendezvényén

Kárász Róbert egyelőre nem árulta el, hogy beválogatták-e már a Fidesz-propaganda beszélő fejei közé...Kerestük Kárászt telefonon és emailen is, de nem reagált, ahogy az ATV sem. Pedig szerettük volna megtudni, hogy Kárász is jelentkezett-e a Megafon képzésére, vagy hogy tényleg lesz-e A Kárász oszt Facebook-oldal, mert nem úgy...

Focista fizetések: 2,8 millió az átlag Magyarországon

Ha más területen csak akadozva is, de a játékosok bérét illetően sikerült hatalmasat előrelépnie Magyarországnak az elmúlt években. A friss adatok szerint immár Európa top 20 bajnoksága között a magyar...A 45 millió euró átszámolva 15,7 milliárdos költséget jelent az NBI szintjén, csapatonként 1,3 milliárdot.

Mutatjuk az erdélyi cigánypalotákat: üresen tátonganak,

Eklektikus cifra palotákCigánypaloták, cifra paloták - Bánffyhunyad óriási, három-, négyemeletes, kastélyméretű házai nem a visszafogottságukról híresek.

Kiadták az Elios-ügy aktáit

A bíróság már tavaly kötelezte az uniós csalás elleni hivatalt...Az Európai Bíróság tavaly szeptemberben mondta ki, hogy az OLAF nem tagadhatja meg az iratok kiadását, hiába hivatkozott szakmai titoktartás alá tartozó információkra. Az elmúlt hónapokban mégsem adták ki a dokumentációt, ezért időközben Tóth Bertalan...

Nem utazhatnak be többé az Amerikai Egyesült Államokba azok a magyarok vízum nélkül, akik az ország határain kívül születtek

Még akkor is, ha történetesen évek vagy évtizedek óta Magyarországon élnek...Az Egyesült Államok hatóságainak a döntése nyomán nem mentesülnek már a vízumkötelezettség alól azok a magyar állampolgárok, akik Magyarország jelenlegi határain kívül születtek...

Kásler einstandolt egy több százmilliós kiállítást az utolsó pillanatban, a projekten dolgozó szakemberek sorra állnak fel

Önkényesen megnyirbálta az Árpád-kori kiállítás anyagát.Önkényesen megnyirbálta az Árpád-kori kiállítás anyagát.

Martin József Péter: nem igaz, hogy feles többséggel semmit nem lehet csinálni

Folyamatosan romlott az elmúlt tíz évben Magyarország korrupciós helyzete.

Pintér Sándor nevét kihasználva csaltak el 100 millió forintot

Pintér Sándor belügyminiszter nevét mindenféle ismerettség nélkül használta ki egy rámenős csaló, aki magát titkos ügynöknek kiadva tízmilliókat kért áldozataitól, akik ettől remélték büntető ügyük megoldódását.

Láng Zsolt után Varga Mihály és Gulyás Gergely is megbukott

Varga Mihály és Gulyás Gergely tanultak Láng Zsolttól. Félve a hatalmas bukástól, el sem mernek indulni egyéni választókörzetükben. ...

Elképesztő omikron-hullámra figyelmeztetnek: naponta 6 ezer halottal számolnak a britek

Majdnem biztosak abban a brit járványügyi tudósok, hogy Nagy-Britannia naponta több százezer omikronos fertőzöttel fog szembesülni – írja a Reuters.

Radó Péter: tíz éves a törvény, ami lejtőre lökte a közoktatást

Pont tíz éve, 2011. december 20-án hajnalban fogadta el az Országgyűlés a közoktatás minden szereplőjének, az iskolák, a pedagógusok, a gyerekek, a szakmai szolgáltatók és a piaci szereplők állami gondozásba vételéről szóló törvényt.