Önkényesen megnyirbálta az Árpád-kori kiállítás anyagát. Önkényesen megnyirbálta az Árpád-kori kiállítás anyagát. Az utolsó pillanatban váltotta le Kásler Miklós a Királyok és szentek – Az Árpádok kora című kiállítás vezetőit, hogy a kiállítás irányítását teljes egészében a Magyarságkutató Intézetnek adja — írta meg kedden a {Válasz.hu}. A kiállítás több százmillió forintba került, és minden eddiginél részletesebben mutatja be az Árpád-kort; kutatók, régészek és történészek évek óta dolgoztak rajta... A tárlatnak idén márciusban kellett volna megnyílnia, és tavaly decemberben már több mint 90 százalékban készen is volt, amikor a projekten dolgozó szakemberek karácsony előtt két nappal tájékoztatást kaptak, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma indoklás nélkül visszavonta a megbízást a tárlat kurátoraitól,

Forrás: nyugatifeny.hu
Feltöltő: sgl
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Nessy
Kásler ehhez is ért! Más dolga most úgy sincs! A pandémia majd megoldja magát ! Az egészségügyben, oktatásban minden tökéletes!
Eladott Ország
Volt már hasonló. Sikeresen kutatták a "tiszta fajú árja" sajátosságait. Meg is lett az eredménye:
1.Szőke, mint Hitler
2.Karcsú, mint Gőring
3.Daliás, mint Goebbels.
Nos, ne csűrjük, ne csavarjuk! Kásler doktor félelmetes csőlátása, valóságot és tudományosságot egyaránt tagadó vakbuzgó megszállottsága önmagában felér tucatnyi fideszes kutatóintézettel. Használják ki a benne rejlő potenciált! Az más kérdés, hogy akinek még maradt működő agysejtje ebben az ütemben előbb-utóbb eljut a dermedt csodálkozás ama szintjére, midőn a szolgalelkű, ájtatosan semmihez nem értő Balog Zoltánt is visszasírja a vízfejű mammutminisztérium élére. Addig is éppen ideje volt, hogy mindenféle jöttment történészek, régészek, nyelvészek, néprajzkutatók, antropológusok és egyéb haszontalan tudományágak képviselői helyett egy szimbolikus alufóliasisakkal közlekedő fidesz-barát onkológus mondja meg, hogy mi a tehetség, mi a tudományosság, és melyek a célok, amelyeket összeszorított foggal és fenékkel követni kell. Kásler: Mátyás király csontjainak összerakása segíthet átvészelni a járványt
scontent-otp1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.6435-9/143400000_1807705726060095_7554696300061422656_n.jpg?_nc_cat=104&ccb=1-5&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=e2ODMUtbbl0AX_j0D50&_nc_ht=scontent-otp1-1.xx&oh=00_AT8uK3xKEFek8hFLnvjDN5GtJ_R4iclocnjMQ7FEBpFQ-A&oe=62021FFB

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.