A Korea Times információi szerint az Apple és a Samsung megegyezett a 2011-es processzorok számát illetően, állítólag a 2010-es mennyiség négyszeresét kérték a dél-koreai gyártól. Ezzel pedig az a figyelemreméltó helyzet állt elő, hogy az Apple foglalja le magának a Samsung processzorgyártásának felét. Az Apple által tervezett A4-es chipet, ami jelenleg az iPhone, iPad, iPod touch és Apple TV készülékekben található, a Samsung gyártja. A dél-koreai gyár készít még kijelzőket és memóriát is az Apple-kütyükbe, és hát vegyük észre, hogy a cupertinói cég egyik legfontosabb beszállítója készíti az iPhone egyik legnagyobb konkurensének tekintett androidos Galaxy-sorozatot is. A Samsung ráadásul néhány napja azt nyilatkozta, hogy idén 60 millió okostelefont akarnak eladni, vagyis olyan ütemű fogyásra számítanak, mint amilyen az iPhone-nál volt tapasztalható a karácsonyi negyedévben. Ez másodpercenként 2 telefon értékesítését jelenti, és ezt a mennyiséget akarja az Apple megnégyszerezni 2011-ben. Nem tudom, hogy a Samsung gyártósorai készen állnak-e erre, állítólag már építenek egy új gyárat, de nekem van egy olyan érzésem, hogy az iPhone 5 esetében is a készlethiány lesz a legfontosabb jelző.
Processzorainak felét az Apple-nek adja a Samsung
Forrás:
Appleblog
RSS tartalom,
A cikket automatikus RSS rendszer küldte be, amely egy híroldal összes cikkét posztolja a Propeller.hu oldalára. A más híroldalak által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
Itthon
- 2024. May 22., 20:55
Rober Fico csak a kezdet? – Orbán Viktor lividálása is felmerül
Itthon
- 2024. May 23., 04:40
Több tízmilló szavazólapot nyomtattak a választásokra – Mire készülnek?
Nagyvilág
- 2024. May 22., 21:40
Nőknek is jöhet a kötelező sorkatonaság – Az új EP elsők között tárgyalja majd az ügyet
További ajánlatok
Itthon
- 2024. May 22., 13:15
Ez az új felszerelés júliustól kötelező lesz az autókba
Itthon
- 2024. May 22., 08:59
Nem várt dolog történt a forinttal szerda reggel, mutatjuk a részleteket
Itthon
- 2024. May 22., 06:20
Szerdán is megtépáz bennünket az időjárás – Mutatjuk, hol sújt le a jégeső
Új hozzászólás