Legalábbis tárgyalásokat kezdeményeztek a videós előfizető oldal felvásárlására vonatkozóak. Egyelőre csak annyi történt, hogy a vezetők találkoztak, és az Apple belenézett a kimutatásokba, hogy lássa, megéri-e egyáltalán gondolkozni a dolgon. Ezt megtette már korábban a Google, a Yahoo és a Microsoft is. A lépésnek sok szempontból lenne értelme, sok szempontból nem. Az Apple egy csapásra kapna egy videóelőfizető szolgáltatót 875 ezer ügyféllel, és mivel (szerintem) az Apple következő nagy dobása egy tv lenne a hozzá kapcsolható valamennyi lehetséges szolgáltatással, a Hulu beleillik a képbe. Főleg ha azt vesszük, hogy a Hulu bevételét leginkább a reklámok teszik ki, az iAds pedig önmagában még nem egy nagy birodalom. Most viszont abbahagynák a passziánszot az értékesítő kollégák Cupertinóban. Az Apple készpénzállománya pedig, ami már a 70 milliárd dollárt is elhagyta, szinte sikít a befektetésért. A Hulu csak 2 milliárd dollárba kerül, ami ebben az összefüggésben nem tűnik soknak, mégis, az Apple még nem költött ennyit cég felvásárlására. Viszont van egy fő érv, ami a felvásárlás ellen szól: a Hulu alapvető célja, hogy mindenkihez eljusson, az Apple pedig a saját rendszerében gondolkozik csak. Persze ha kifizette a pénzt, azt tehet, amit akar, csak az előfizetők és a Hulu alkalmazottjainak elijesztésével többet veszíthet, mint amennyit nyer.

Forrás: Appleblog
RSS tartalom, A cikket automatikus RSS rendszer küldte be, amely egy híroldal összes cikkét posztolja a Propeller.hu oldalára. A más híroldalak által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.