Az Apple nyilvánosságra hozta vállalatvezetőinek juttatásait, amiből kiderül, hogy a felsővezetés bizony elég sok pénzt visz minden hónapban haza. De legalábbis az utolsóban. A legjobban természetesen az új CEO, Tim Cook járt, aki három éve 1,6 millió, két éve 59 millió, míg tavaly 378 millió dollárt, körülbelül SZÁZMILLIÁRD forintot vihetett haza. Ez elsősorban a részvényopciónak volt köszönhető, mert a hivatalos fizetés mindössze 900 ezer dollár, 225 millió forint volt. Érdekesség, hogy elődjének, Steve Jobsnak a bevétele minden tétellel együtt is csak egy dollár volt évente. De nemcsak 2011-ben, hanem 2010-ben, sőt, 2009-ben is, nála gazdaságosabb CEO valószínűleg még nem volt a világtörténelemben. Az igazgatóhelyettes Peter Oppenheimer keresete viszont a tavaly előtti 29 millióról tavalyra 1,4 millióra esett vissza, míg Scott Forstall éves fizetését 600-ról 700 ezer dollárra emelték. Egyébként jellemzően ez az az összeg, amit évente meg lehet keresni az Apple vezetésében, ami persze néhány karácsonyi részvényajándéknak hála bármikor a kétszeresére-harmincszorosára tud növekedni. Nem csórók a fiúk, na.

Forrás: Appleblog
RSS tartalom, A cikket automatikus RSS rendszer küldte be, amely egy híroldal összes cikkét posztolja a Propeller.hu oldalára. A más híroldalak által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.