A tökéletes Apple-rendszer

Nemrég beköltöztünk Dórával az új lakásunkba és úgy döntöttem, nagyszabású kísérletbe kezdek: ha már én dönthettem el, hol legyenek a konnektorok, hogyan fussanak a kábelek láthatatlanul a falban, hol és mekkora legyen a konyha és milyen legyen a nappaliszekrény, megpróbálom létrehozni álmaim Apple-rendszerét is. Mivel a költözés minden spórolt pénzünket elvitte, nyilván nem tudtam magamnak megvásárolni az eszközöket, de kölcsönkértem őket három hétre az Apple-től, hogy megtudjam, hogyan is működik ez az ökoszisztéma. Mit lehet kihozni belőle. Nem is tudom, melyik eszköz volt a rendszer alapja, úgyhogy csak felsorolom, mik vettek részt a kísérletben: Time Capsule 3TB MacBook Air 13 Apple TV iPhone 4 iPad 2 Utóbbi kettő saját, ezek hazai pályán segítették a nagyszabású kísérletet. A központ talán a MacBook Air volt, amivel pontosan olyan élmény volt dolgozni, amilyennek képzeltem: ez a valódi átlagfelhasználóknak szánt gép, nem a hasonló méretű MacBook Pro. Pár hete teszteltem a 13-as csúcsmodellt, ami a tesztprogramok szerint meggyőző erővel bírt, a gyakorlatban viszont semmivel sem tűnt gyorsabbnak, mint két és fél éves elődje, a saját laptopom. Az Air viszont egészen más. Hiába gyengébb a processzor, az ssd-nek hála leírhatatlan a sebességérzet, böngészés, képnézés, videózás, de még videóvágás közben is sokkal fürgébb a 13-as Air, mint a 13-as Pro, legfeljebb a 3D-s grafikusoknak, meg néhány elképesztően hardverigényes munkát végző profi felhasználónak tudom ezek után ajánlani a Prót. A többiek sokkal jobba járnak majd az Air fürgeségével, vékonyságával, pehelysúlyával, és nagyobb felbontású, élvezhetőbb kijelzőjével. Egy probléma van csak a képpel: a szűkös tárolókapacitás, és pont emiatt kértem a Time Capsule-t. Nemcsak a Time Machine-hez használtam vezetéknélküli backup-lemeznek a merevlemezt és wifi-routert egyesítő eszközt, de átmásoltam rá az iPhoto és iTunes-könyvtáramat is. Mivel a Time Capsule elég jó wifi-router, a lakás legtöbb pontján megvolt a netszolgáltatóm által ígért 50 megabit, bár a távolság rossz hatással van a jelre, ez kiderült a próba során: a Time Capsule-től legtávolabbi ponton, a konyhában már csak ennek a harmada állt rendelkezésre. Mindenhol máshol viszont megvolt az 50 megabit, pedig nagyok a terek. Ennek megfelelően remek hálózati meghajtó volt, amire tucatnyi gigabájtot lehet rámásolni egy óra alatt, és ami remekül küldi a jelet a különféle Apple-programoknak. Az iPhotót és az iTunest használva mindenesetre az volt az érzésem, mintha a gépen lennének a képek, így hirtelen 3,25 terabájtra nőtt a MacBook Air amúgy 0,25 terabájtos kapacitása. Ami pont eléggé meggyőző. Végül jött az Apple TV, ami sokkal jobb, mint amilyennek képzeltem. Az még nem nagy ügy, hogy elérem a MacBook könyvtárait és a tévén keresztül tudom a zenéimet, fotóimat böngészni. A filmkölcsönzés már sokkal izgalmasabb. Nem olcsó az iTunes Store, de Magyarországon senki sem kínál olcsóbb legális online filmletöltést, viszont a kezelés annyira egyszerű, hogy alternatívát alig talál az ember. Ráadásul a minőség is meggyőző, igaz, még jobb lenne a helyzet, ha 720p helyett 1080p-ben is fent lennének az anyagok, de ebben az iparágban senki sem kínál lényegesen nagyobb adatsűrűséget, mint az Apple. A legszórakoztatóbb viszont a készülék viszonya volt az iOS-eszközökkel, amik tökéletesen kompatibilisek egymással. Hallgattam egy dalt az iPhone-on? Egy gombnyomással átlőttem a tévére. Böngészni akartam a tévét nézve a Youtube-on? Betöltöttem a mobilon a távirányítószoftvert, amitől gyerekjáték lett a kezelés. Néztem egy netes videót az iPaden? Átküldtem a képét a tévére. És még lehetne folytatni. Eddig is tudtam, hogyan működik elméletben a rendszer, zseniális volt viszont látni mindezt a gyakorlatban: hogy nincs különbség. És akkor most következzen a videó, amin nem túl meggyőző hangminőségben, de bemutatom képileg is azt, amiről eddig dumáltam: