Steve Jobs életrajzában olvashatjuk, hogy három dolgot szeretett volna még forradalmasítani: a televíziót, a textbookot és a fotózást. A televízióról folyamatosan érkeznek a pletykák, a textbook múlt héten már napirenden is volt (megjött az iBooks 2 és az iBooks Author), a fotózásról viszont még nem volt szó. Illetve volt, láthatjuk, hogy már az iPhone 4 kamerája fotósok új generációját hozta létre, akik a komoly gépük mellett iPhone-nal is nekivágnak, és büszkén publikálják az így készült képeket. De nem erre gondolt Jobs, amikor a "reinvent" szót használta. A legdurvább változások még hátravannak. Jobs utolsó hónapjaiban még egyengette az útját az álmainak, találkozott például Ren Ng-vel, a Lytro nevű fotós cég vezetőjével. Amikor Ng felhívta Jobsot, ő az aznap délutánt jelölte meg találkozásra, így odasietett a mérnök Palo Altóba. Megmutatta a Lytro-technológiát, Jobs pedig megkérte, menjen haza, és írjon össze három dolgot, amit szerinte a Lytro tudna közösen csinálni az Apple-lel. A Lytro más módon közelít a szenzorhoz, a leírás szerint "bármely irányba haladó fényt felfog, a tér bármely pontjából". Az egyik meglepő tulajdonsága a "shoot now, focus later", vagyis a kép elkészülte után választhatjuk ki, mi legyen éles a képen. Egy videó a könnyebb érthetőségért: Ez viszont még szinte biztosan nem lesz része az iPhone 5-nek, kisebb falatot kell választani. Logikus, hogy az új telefon dizájnja más lesz, mint az elődjeinek, nyilván adja magát a vékonyodás is. Ha körülnézünk a piacon, a Sony új CMOS szenzorja adja magát lehetőségként. Az érzékelő az iPhone-nal készített fotók legnagyobb problémájára kínálna megoldást: a kevés fényben készített képek is több információt hordoznának, kevesebb zajjal, ráadásul élesebb videók is készülhetnének a segítségével. Megvalósulhatna a HDR videózás az iPhone-ban is, ennek jelentőségét a következő videó mutatja be: Arra tehát lehet számítani, hogy az Apple folyamatosan javítja majd az iPhone-okban található kamerát, azt azonban, hogy a fentiek közül mi valósul meg végül, nehéz lenne megjósolni. De biztos vagyok benne, hogy az iPhone 5 debütálásáig még sokan megpróbálkoznak vele.
Milyen fényképeket lőhetünk az iPhone 5-tel?
Forrás:
Appleblog
RSS tartalom,
A cikket automatikus RSS rendszer küldte be, amely egy híroldal összes cikkét posztolja a Propeller.hu oldalára. A más híroldalak által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Kósa Lajos Magyar Péter testőreiről: Viziviczky birodalmában, a Hajógyári Szigeten voltak ilyen arcok
- Most kaptuk: újabb baleset történt Verőcénél
- „Elfogadtam az állapotom, és megbékéltem vele” – így látja a mellrákkal folytatott küzdelmét egy fotográfus
- Rossz ránézni Ben Affleckre, szinte idegből rágja a cigit méregdrága luxusautójában
Itthon
- 2024. May 20., 18:10
Akkora király, hogy Orbán Viktor átültette miatta a fél nézőteret
Nagyvilág
- 2024. May 20., 20:16
Durván őszinte pornós is vallott Donald Trump ellen – Így áll most a per
Itthon
- 2024. May 20., 19:55
Ezt a szektort is elözönlik a külföldi vendégmunkások – De hova lettek a magyarok?
További ajánlatok
Szórakozás
- 2024. May 19., 16:46
"Egymás mellett van Buddha és a sarki k*rva hirdetése" – Müller Péter elmondta, mi vezessen minket a választásban
Itthon
- 2024. May 19., 08:30
Akár 29 fok is lehet pünkösd vasárnap
Szórakozás
- 2024. May 18., 20:09
Átadták a felújított gyalui várkastélyt Erdélyben
Új hozzászólás