Jól látjátok, az utóbbi időkben alacsonyabb fordulatszámon mutatjuk be a homályos fotókon alapuló pletykákat, de néha azért engedünk a sötét oldal csábításának, például most: egy kínai oldal lehozott egy rakás képet, amiken állítólag az új iPad mini burkolata látható. Meglepő, hogy az almalogó kék lett a házon a mostani fekete vagy ezüst helyett (persze ha a burkolatot csak hobbiból csinálta egy kínai gyári munkás, akkor nem annyira meglepő). A képeket elnézve az is látható, hogy a héj vastagabb, mint az aktuális minié, ami alapján sokan úgy gondolják, hogy ez már a retinás modell háza. A hagyományos iPad legalábbis akkor kezdett hízni, amikor nagyobb felbontású kijelzőt kapott, aminek a táplálásához kövérebb akkumulátor kellett. A várakozások szerint a retina mini egy 324ppi-s kijelzőt kap, aminek ugyanúgy 2048x1536 pixeles lesz a felbontása, mint a retina iPadnek, csak ugye sokkal kisebb területen - tehát retinásabb lesz annál. A számítások szerint egyébként egy ilyen fejlesztés harminc százalékkal növelni a mini előállítási költségét, és mivel Apple-mércével mérve amúgy sincs nagy haszon az eszközön, várhatóan drágább lesz a készülék, mint az aktuális sorozat.
Hohó: iPad mini retina?
Forrás:
Appleblog
RSS tartalom,
A cikket automatikus RSS rendszer küldte be, amely egy híroldal összes cikkét posztolja a Propeller.hu oldalára. A más híroldalak által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
Itthon
- 2024. May 19., 17:13
Halálos hajóbaleset: A 110 utas közül senki sem hagyhatja el a szállodahajót, melynek kapitánya egy szlovákiai magyar férfi, aki 35 éves tapasztalattal rendelkezik a Dunán
Itthon
- 2024. May 19., 21:21
Halálos hajóbaleset: egyértelmű, hogy ki a felelős
Nagyvilág
- 2024. May 19., 20:40
Súlyos veszélybe kerülhetünk: itt az új fertőzés, amivel szinte lehetetlen megküzdeni
További ajánlatok
Szórakozás
- 2024. May 18., 20:09
Átadták a felújított gyalui várkastélyt Erdélyben
Itthon
- 2024. May 18., 13:48
Nagyot robbant tavaly a magyar filmipar, ünnepel a kormánybiztos
Új hozzászólás