A KGI Securities elemzője, Ming-Chi Kuo általában egész pontos jóslatokat szokott adni, érdemes tehát odafigyelni rá. Hogy mást ne mondjak, márciusban hajszálpontosan megjósolta, hogy milyen frissítés várható iPhone-fronton, és visszaolvasva az akkori cikkünket úgy tűnik, hogy nemcsak az iPhone 5c kinézetét, színeit, burkolatát tippelte meg pontosan, de, és ez elég durva, még a súlyát is. Egyedül az árat nézte be nagyon (350 dollárra tippelt, 550 lett a vége), de azt például már tavasszal tudta, hogy ujjlenyomat-olvasó, meg dupla vaku, meg hasonló jóságok lesznek az 5s-ben. Szóval hallgassuk meg. Főleg, ha ilyen izgalmas jóslatai vannak. Kuo szerint ugyanis 2014-ben egy sor fontos termékre lehet számítani. Vegyük őket végig. Apró retina MacBook - 12 colos kialakítás- teljesen új dizájn- könnyebb, vékonyabb, mint az Air- a második vagy harmadik negyedévben kerül piacra- retina kijelzőt kap- hasonló forradalmi szerepet szánnak neki, mint annak idején az Airnek- Intel processzor lesz benne- olcsóbb lesz a jelenlegi Apple-laptopoknál Olcsóbb iMac - 2014-ben közepén érkezik- a mostani modell iránti alacsony kereslet indokolja- az Apple reményei szerint 10-20 százalékkal növeli majd meg a forgalmat Hatodik generációs iPad - marad a 9,7 colos kijelző- a felbontás 30-40 százalékkal nő a retinához képest- a harmadik generációs mini kijelzője ugyanúgy 2024x1536 pixeles lesz, mint a rövidesen érkező második generációé. Ezek a hírek egybevágnak azzal, hogy Tim Cook jelentős termékmegjelenést ígért 2014-re, bár az is lehet, hogy tök mást mutat be az Apple.

Forrás: Appleblog
RSS tartalom, A cikket automatikus RSS rendszer küldte be, amely egy híroldal összes cikkét posztolja a Propeller.hu oldalára. A más híroldalak által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.