Szinte példátlan módon alig regisztráltak nézőt egy új magyar filmen. Annak ellenére, hogy A magyar retró című "film" viszonylag sikeres utóélettel rendelkezik, a hazai közönséget nem nagyon érdekelte a folytatás, legalábbis a moziban nem. A csütörtökön bemutatott Magyar retró 2-t 8 moziban kezdték el játszani, azonban az előadásokra vasárnapig mindössze 92 néző váltott jegyet, ezzel 84 580 forint bevételt generálva a mozik számára. Mindez egyébként azt jelenti, hogy mozinként átlagosan 11-en nézték meg a filmet, vagyis a négy napra levetítve egy mozi átlagosan még 3 fizető vendéget sem regisztrálhatott. Az igazsághoz egyébként hozzá tartozik, hogy nem túl nézőbarát időpontokban ment a mozikban a film, és DVD-n is megjelent a mozis premierrel egy időben.) (Egyébként a rendezővel, Papp Gábor Zsigmonddal, akinek a Budapest retró 1-2-t és a remek Balatron retrót is köszönhetjük, itt lehet interjút olvasni.) Egy másik rétegközönségre szabott film is gyengén nyitott itthon. Az élőszereplős-animációs hibrid scifi, A futurológiai kongresszus pedig Stanislaw Lem műve alapján készült, azonban úgy tűnik, hogy nem nagyon ihlette meg a science fiction magyar rajongóit. A filmre csütörtöktől vasárnapig 4 moziban 208-an váltottak idehaza jegyet, ami 272 210 forint bevételt jelentett.

Forrás: SG.hu
RSS tartalom, A cikket automatikus RSS rendszer küldte be, amely egy híroldal összes cikkét posztolja a Propeller.hu oldalára. A más híroldalak által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.