Pénzmosás vádjával letartóztatták a bitcoin virtuális fizetőeszköz váltására szakosodott, BTCKing néven is ismert Robert Faiellát és Charlie Shremet, a BitInstant.com weboldal üzemeltetőjét, a Bitcoin Alapítvány alelnökét - közölte hétfőn az amerikai igazságügyi minisztérium. A vád szerint a két férfi több mint 1 millió dollár értékben próbált meg bitcoint eladni a Silk Road (Selyemút) elnevezésű, a vásárlók számára névtelenséget biztosítón webpiacon, amelyen egyebek mellett kábítószert árusítottak. Az 52 éves Faiellát a floridai Cape Corel közelében, a 24 éves Shremet a New York-i JFK repülőtéren fogták el. Az ügyészség szerint Shrem lehetővé tette Faiella számára, hogy BitInstanton keresztül nagy mennyiségű bitcoint adjon el a Silk Road anonim felhasználói számára. A hatóságok azt állítják, hogy Shrem tudott az ügyletek céljáról, ezért megsértette a banktitokra vonatkozó törvényt, amely előírja a pénzintézetek számára, hogy tegyenek feljelentést, ha pénzmosásra utaló gyanús tevékenységről szereznek tudomást. A Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) 2013. október 3-án csapott le a Silk Roadra és annak alapítóját, a 29 éves Ross William Ulbrichtot bérgyilkosságok szervezésének és kábítószer-csempészés vádjával letartóztatta. A Silk Road segítségével, amely a TOR (The Onion Project - a.m. A Hagymaprojekt) elnevezésű, hálózattitkosítási módszert alkalmazta a vevő és az eladó közötti kapcsolat, valamint a szerverek elrejtésére a hatóságok szerint fegyverhez is lehetett jutni. A Silk Road felszámolása nyomán újabb letartóztatásokra lehetett számítani, ám sajtóértesülések szerint november 6-tól újból üzemel egy Silk Road 2. 0 elnevezést használó hálózat. A BitInstant az egyik legnagyobb bitcoinváltó volt a világhálón, amelynek hozzáférhetőségét hétfőn felfüggesztettek. A fontosabb befektetői közé tartoznak a Winklevoss ikrek, Tyler és Cameron, akik korábban beperelték Mark Zuckerberget, mert szerintük az tőlük lopta a Facebook ötletét.

Forrás: SG.hu
RSS tartalom, A cikket automatikus RSS rendszer küldte be, amely egy híroldal összes cikkét posztolja a Propeller.hu oldalára. A más híroldalak által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.