Évekig fejlesztette az Apple az iPhone-t a normális embereknek

Amikor megjelent a telefon, csak a specifikációbuzik nem értették, hogy az miért forradalmi. Van az informatikán belül egy szűk, nagyon tehetséges, de bizonyos szempontból kontraproduktív réteg: azoké, akik tökéletesen értenek minden technológiához, imádnak leírásokban gyönyörködni és egyből kiismerik magukat még a legelcseszettebb grafikus felületeken is. Az informatikai újságírók közt is sok ilyen van, ezért engedhették meg maguknak hosszú évekig a mobilgyártók, hogy az átlagember számára használhatatlan, átláthatatlan felületeket tervezzenek. A profi újságírók jól érezték magukat a béna környezetben, dicsérő cikkeket írtak, a gyártók meg elhitték a tök téves következtetést: ha a vásárló nem tudja használni a mobil, az júzererror, az a vevő gondja. Az Apple felismerte, hogy ez az elv több mint bűn, ez hiba, ezért lett az iPhone sokáig a tökéletes telefon: kevesebbet tudott, mint a konkurenciája, de azt a keveset mindenkinek elérhetővé tette. És 60-ból 60 még mindig több, mint 100-ból 10. Mivel most megy a szabadalmi pereskedés a Samsung ellen, előkerülnek izgalmas sztorik a mobil fejlesztésével kapcsolatban: az Apple megpróbálja bizonyítani, hogy ami ma természetesnek és megkerülhetetlenül magától értetődőnek tűnik, az 8-9 éve még forradalmi gondolat volt az iparágban, azért meg kellett küzdeni. Az egyik vezető szoftverfejlesztő, Greg Christie például elmondta, hogy több száz tervet vizsgáltak meg csak azért, hogy egy könnyen megérthető legyen a végeredmény. A cél az egyszerűsítés volt, hogy a “hétköznapi emberek” is megértsék az iPhone kezelését. “Az egyik legnagyobb kihívás ilyenkor, hogy olyan embereknek kell eladnunk a termékünket, akik máshogy élnek, mint mi. Amikor nekiálltunk a tervezésnek, az Apple észben tartotta, hogy a hétköznapi vásárlókért dolgozunk, akiknek van jobb dolguk is annál, hogy megértsék egy számítógép működését. Azon dolgoztunk, hogy pont olyan könnyen tudják használni az iPhone-t, mint mi, akiknek az informatika a hivatásunk”. Ez a mentalitás tökéletesen szembemegy azzal a korábban iparág-szerte elfogadott nézettel, hogy aki nem ért a számítástechnikához, az egyszerűen hülye. Ezt persze főleg azok terjesztették, akik csak az informatikához értettek, és ebből a pozícióból kiválóan le lehetett nézni a Beállítások menüpontban eltévedő agysebészt, filozófust vagy épp matematikust is. És akkoriban a számítástechnikai cégek sem erőltették meg magukat, hogy kiszolgálják a vásárlói rétegük 95 százalékát adó hétköznapi embereket, annyira elterjedt volt ez az atomhülye narratíva. Aztán ezen változtatott az iPhone-nal az Apple. Christie mesélt arról is, hogy mennyit szenvedtek még a Slide to Unlock bevezetésével is. Az eredeti terv az egyszerűsítés jegyében ugyanis az volt, hogy a kijelző mindig legyen bekapcsolva. Ez azonban megvalósíthatatlan volt, a mobil túlságosan hamar lemerült tőle, ráadásul gyakran előfordult volna véletlenszerű tárcsázás is, ezért elegáns megoldást kerestek a problémára. Rengeteg terv után jutottak el a Slide to Unlock-ig, ami egyszerre lett intuitív és elegáns. Utóbbi azért fontos, mert ezt a képernyőt látják meg a felhasználók először a mobilból, akkor is, amikor kézbe veszik és akkor is, amikor egy üzletben elkezdik próbálgatni.