Az alábbi videóban három frissen rebootolt, ugyanarra a hálózatra csatlakozó okostelefon, egy iPhone 6, egy Galaxy S5 és egy HTC One M8 hármassal végeztek életszagú tesztet, ami ezáltal nyilván nem elég egzakt, de végső soron ez az, amivel az átlagjúzer találkozik. Megnyitottak appokat, időnként kattintgattak is bennük, majd az egészet újra megtették, hogy lássák, melyik rendszer képes gyorsabban újratölteni a korábban már megnyitott alkalmazást, és hol kell várni a reloadra. Ez a multitasking-faktor, élesben, valós élethelyzetben - noha az Android és az iOS ezt egészen másként oldja meg. Az iPhone 6 mindössze 1:55 perc alatt végzett, a HTC közel volt, 14 másodperccel maradt csak le, de a Samsung Galaxy S5 több mint egy percet szüttyögött még a harmadik helyért, 2:58-as idővel. Az iPhone 6 kihívói papíron erősebbek, és a feladatot egy felületes "tech specs" elolvasása után azt gondolhatnánk, hogy jobban kellett volna elvégezniük. Négymagos, 2. 3 - 2. 5 gigahertzes Krait 400-as CPU-val és 2 gigabájt RAM-mal jött mindkét modell, miközben az iPhone 6 egy kétmagos, 1. 28 gigahertzes A8-assal és egy giga RAM-mal versenyzett. Láthatjuk, ez mennyit ért. Egyrészt nem a magok száma és a gigahertz dönt, másrészt okos hardver-szoftveroptimalizálással, sőt párhuzamos fejlesztéssel, a kevesebb több lehet. Ráadásul feleannyi memóriával és desktop-szintű multitasking nélkül is előfordul, hogy az alkalmazásokra kevesebbszer kell várni az egymás közötti váltás között, mint más rendszereknél.
Valós környezetben az iPhone 6 sarokba küldi a Galaxy S5-öt
Forrás:
Appleblog
RSS tartalom,
A cikket automatikus RSS rendszer küldte be, amely egy híroldal összes cikkét posztolja a Propeller.hu oldalára. A más híroldalak által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Rémisztő haláleset történt a 4-es metrónál vasárnap reggel: berántotta a férfi ruháit a mozgólépcső a Rákóczi ...
- Halálos hajóbaleset: egyértelmű, hogy ki a felelős
- Megrázó képeket tett közzé a rendőrség a dunai tragédiáról
- Szergej Lavrov kimondta, amit egyetlen ukrán sem akar hallani, de a Nyugat sem
Itthon
- 2024. May 19., 17:13
Halálos hajóbaleset: A 110 utas közül senki sem hagyhatja el a szállodahajót, melynek kapitánya egy szlovákiai magyar férfi, aki 35 éves tapasztalattal rendelkezik a Dunán
Itthon
- 2024. May 19., 21:21
Halálos hajóbaleset: egyértelmű, hogy ki a felelős
Nagyvilág
- 2024. May 19., 20:40
Súlyos veszélybe kerülhetünk: itt az új fertőzés, amivel szinte lehetetlen megküzdeni
További ajánlatok
Szórakozás
- 2024. May 18., 20:09
Átadták a felújított gyalui várkastélyt Erdélyben
Itthon
- 2024. May 18., 13:48
Nagyot robbant tavaly a magyar filmipar, ünnepel a kormánybiztos
Új hozzászólás