Különös dolog történt tegnap, és az ügyben még csak most kezdünk el tisztán látni - vagy még most sem. A GT Advanced bejelentette a csődeljárást, ami azért különös, mert az Apple fontos beszállítójaként, sőt stratégiai partnereként tartották számon. Idén februárban még úgy volt, hogy az Apple 578 millió dollár kölcsönt ad a cégnek, amivel azok felhúzhatják a legnagyobb zafírkristály-termelő üzemet. A pletykák szerint az iPhone 6-nak gyártották volna az előlapokat. Aztán jött az iPhone 6, zafírkristály előlap sehol. Csak az iWatch-okon, a közepes és az Edition kivitelen, valamint a Touch ID-n és a kamerán láthatjuk az anyagot. Most azt beszélik, hogy a pletykák igazak voltak, az iPhone 6-ot zafír előlappal akarták kiadni, de az utolsó pillanatban meggondolták magukat, és az olcsóbb megoldást választották, egy évre sufniba rakva a korábbi fejlesztéseket. Ettől a GT Advanced magába roskadt, létezése céltalanná vált, tervei dugába dőltek ésatöbbi. Az egy dolog, hogy nem segített az Apple a cégnek talpon maradni, de közvetlenül talán egyenesen ők idézték elő a csődöt. Állítólag visszatartottak 139 millió dollárnyi kifizetést a GT Advanced-nak, eddig ismeretlen okokra hivatkozva. Ez akármit is jelenthet, talán a partner nem teljesített a szerződésének megfelelően. Bármi lehet. Tény, hogy a GT Advanced-nak 85 millió dollárja volt a bankban a hétfői bejelentéskor, júniusban viszont még 333 milliójuk volt, nyilván már az Apple pénze. A nagy csökkenés arra utalhat, hogy a korán elkezdték visszafizetni az Apple-nek a kölcsönt, esetleg meg is szüntették a korábbi szerződésüket. A baj viszont már korábban is látszott: Thomas Gutierrez, a GT Advanced vezérigazgatója az iPhone 6 premier előtti napon megszabadult egy nagy részvénycsomagtól. Akkor a 9000 darab papír még 160 ezer dollárt ért. Február óta összesen 700 ezer részvénytől szabadult meg, összesen 10 millió dollárt zsebre téve a süllyedő hajóból. Várhatóan a céget végül csak az Apple teszi zsebre, megszerezve a technológiát és a gyártóeszközöket, amivel aztán eldöntheti, hogy a következő iPhone-ra gyárt-e előlapot. Nem feltétlenül nagy nyeremény ez, egy csomó pénzük áll a projektben, ami láthatóan megbukott valamiért. A történet nyertese úgy tűnik, Gutierrez, aki hasznot húzott abból, hogy egyedül ő tudta: nemsokára kipukkan a ballon. A Chapter 11 csődeljárás persze nem jelenti, hogy vége a cégnek, csak azt, hogy bajban van, és ki kell húzni a szarból. Mindezt a piac is gyorsan lereagálta: a korábban az Apple-szerződés miatt magasra rúgó GT Advanced részvények ára 90 százalékot esett a bejelentés után. A KGI szerint a két cég megállapodása elsősorban az iPhone 6 kijelzők miatt jött létre, a csőd nem befolyásolja a fenti, apróbb lapok gyártását, azokat beszerzik majd máshol.

Forrás: Appleblog
RSS tartalom, A cikket automatikus RSS rendszer küldte be, amely egy híroldal összes cikkét posztolja a Propeller.hu oldalára. A más híroldalak által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.