Kezdtem már úgy cikket, hogy Steve Jobs öntörvényű volt? Már vagy ötvenszer? Nem baj. Steve Jobs öntörvényű volt. Helyenként bámulatos kitartással sajtolta ki az elképzelését minden ellenállással szemben, helyenként pedig bárki más akaratát lenullázva vagy megtörve jutott el oda, ahová el akart. A különbség nála az volt, hogy egyáltalán nem kendőzte el ezt az erős akaratot, sem azt, hogy ez esetenként már-már a legalitást súrolja. Nem vett figyelembe olyan tényeket, amik hátráltatták, legyen az akár az állami törvényhozás által húzott vonal, vagy a szabad verseny. Persze nem arról van szó, hogy embert ölt volna az új iPad egy milliméteres vékonyodásáért, csak egyszerűen nem volt hajlandó úgy tenni, mintha az erőfölénnyel való visszaélés nem lenne az eszköztárában. Ugyanúgy, ahogy másnak is, csak éppen öltönyben, eufémizmusok és tagadás mögött nehéz észrevenni vagy bizonyítani. Jobs ehhez képest egy pólós csávóként a csupasz lábát felteszi az asztalra, és azt mondja: ja, kicsinállak, ha kell. Nyíltan használta az erejét, a céges jogászai nyilvánvaló verejtékezése mellett. És ebből lehet most baja az Apple-nek. Decemberben indul a per, ahol az Apple tröszttövényt sértő magatartását vizsgálják, és az ügyészek beígértek néhány videófelvételt és emailt, amiben Steve Jobs saját maga mutatja meg, milyen keményen védte a cége érdekeit, akár csúnyán visszaélve az erejével. Például 2003-ban, amikor az iTunes-szal rivális Music Match elindult, Jobs állítólag ilyen emailt írt: [...] Bővebben!

Forrás: Appleblog
RSS tartalom, A cikket automatikus RSS rendszer küldte be, amely egy híroldal összes cikkét posztolja a Propeller.hu oldalára. A más híroldalak által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.