Annál is jobban nyomják az ellenzék lelkét a helytelen gazdálkodásért, illetve tiltott pártfinanszírozásért kirótt ÁSZ-bírságok, mint eddig gondolhattuk. A vérszegény politikai ellenzék helyét egyre inkább átvevő haladó sajtóból ezúttal a 24.hu vállalkozott arra a nemes feladatra, hogy a kormánypártról is bebizonyítja: indokolatlanul olcsón bérelte a plakáthelyeket. A kísérlettel azonban úgy morálisan mint szakmailag sikerült alaposan … A PÁRTOK CSAK A TAVALYI LISTAÁRON HIRDETHETNEK A valóság viszont az, hogy a túlzott körültekintéssel igazán nem vádolható Jobbikkal ellentétben, a Fidesz nem tűnik hülyének, és a nyilvánosságra hozott adatok alapján mind a kormánypárt, mind az Odex és a JCDecaux a törvények szerint járt el. A településkép védelméről szóló törvény előírja, hogy költségvetési forrásokból gazdálkodó szervezet, tehát például politikai párt esetében a hirdetést kínáló cégnek listaáron kell számláznia a felületet. A listaár pedig az előző üzleti évben alkalmazott...
A Fidesz megszegte volna a reklámtörvényt, ha csak annyi számítana belőle, amennyit a haladó sajtó is elolvasott
Forrás:
pestisracok.hu
Feltöltő: durbincs
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Kiderült, miért fogy el a mobiljel a tüntetéseken
- Hajukat téphetik a sofőrök a műszaki vizsga után, de van megoldás
- Közzétettek egy videót az adácsi vonatbalesetről – sem a vonat, sem a kamion nem fékezett az ütközés előtt
- Dobrev Klára: Ha Gyurcsányt két nap múlva elütné a hajókötél, akkor karácsonyoznának
Itthon
- 2024. May 10., 08:22
Ezért nem volt net Magyar Péter tüntetésén – kitálaltak a mobilszolgáltatók
Itthon
- 2024. May 10., 08:51
Durva bírságot szabott ki a Nemzeti Választási Bizottság – Ez a párt fizet a legtöbbet
Itthon
- 2024. May 10., 08:17
Szalay-Bobrovniczky Kristóf döntött: "Helyettünk senki nem fog minket megvédeni"
További ajánlatok
Szórakozás
- 2024. May 9., 08:58
Végleg vége? – L.L.Junior és Dárdai Balnka szakított az Ázsia expressz után
Nagyvilág
- 2024. May 9., 14:10
Kivonja Covid-19 vakcináját a piacról az AstraZeneca
Szórakozás
- 2024. May 8., 14:13
Újra iskolapadba ült Gregor Bernadett, az új szakmának semmi köze a színészethez – ezt fogja tanulni
2 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Új hozzászólás