A Jobbik nemcsak a kormányt, hanem a rendszerváltás óta eltelt 24 évet akarja leváltani az idei országgyűlési választáson – jelentette ki az ellenzéki párt miniszterelnök-jelöltje pártja szombati évértékelő, évadnyitó rendezvényén, Budapesten.

Vona Gábor a kétezer meghívott vendég előtt tartott közel másfél órás beszédében hangsúlyozta: pártja készen áll az ország kormányzására. A Jobbik győzni akar, de nem a hatalomért, hanem hogy "végre megoldhassák az ország problémáit" – tette hozzá.

Vona: az egész elmúlt 24 évet kell leváltani

Bejelentette: elkészült a párt választási programja "Kimondjuk. Megoldjuk" címmel, amelyben "reális magyar jövőt ígérnek" az embereknek, "kimondják a problémákat és az igazságot, majd felvázolják a megoldást". Szavai szerint a program – melynek részleteit később ismerteti – három legfontosabb eleme: megélhetést adni az embereknek, biztonságot és rendet teremteni és "végre megvalósítani a 24 éve halogatott elszámoltatást".

Az elmúlt 24 évről szólva elmondta: az MSZP és a Fidesz azt ígérték, hogy csak az ország javát akarják, "majd hatalomra kerülve el is vették azt". "Sajnálatosnak" nevezte, hogy már nincs mit ellopni, ezért közvagyon hiányában a magánvagyont veszik el az emberektől. Ráadásul az ország egyre jobban eladósodott, a mostani kormány pedig "még durvábban fizeti az államadósságot hatalmas áldozatokra kényszerítve a lakosságot", aminek a hatására azonban csak tovább nőtt az adósság.

Vona Gábor kiemelte: 1990 óta elveszítette az ország a teljes termelő-gazdaságát és jelenleg a GDP a nemzetgazdaságról semmit nem mond el, hiszen csak néhány multi teljesítményét méri. "Emellett eltántorgott félmillió magyar az országból", az Európai Unió pedig szerinte egy gyarmattartó birodalom, amely nem fejlődést, hanem eutanáziát hozott Magyarországnak.

Kiemelte: a kivándorolt embereket az MSZP és a Fidesz együtt üldözte el. Szerinte elfogadhatatlan, hogy ez a félmillió ember nem szavazhat levélben, hanem nagykövetségekre kell mennie voksolni. Szerinte ezzel több százezer Jobbik-szavazótól vonja meg a kormány a szavazás lehetőségét, ez pedig alapvetően kérdőjelezi meg a választások legitimitását. Bejelentette: a kampány során külföldre is ellátogatnak a Jobbik politikusai – ő például Londonba utazik –, hogy az ott élő magyarokkal találkozzanak.

A devizahitel-válsággal kapcsolatban szintén az MSZP és a Fidesz közös felelősségéről beszélt. Szerinte az MSZP "lapul" a kérdésben,vagyis ha a baloldal nyeri a választást, akkor sorsukra hagyják a devizahiteleseket. A kormány pedig nem tesz semmit, csak időt húz – tette hozzá.

Hosszú taps fogadta a közönség részéről Vona Gábor azon kijelentését, miszerint a Kúria döntése olyan volt a devizahiteleseknek, mintha bomba robbant volna, "aztán eltelt pár hét és tényleg robbant egy bomba".

A termőfölddel kapcsolatban megerősítette, hogy ha külföldiek kezére juthatnak a magyar földek, akkor "ribillió lesz". Szerinte az összes párt elárulta a magyar földet és csak a Jobbik maradt, így ha ők nem tesznek meg mindent a földért, akkor az eddigi tetteik fölöslegessé válnak.

A Jobbik elnöke bejelentette: jövő héten népszavazást kezdeményeznek a magyar föld megvédéséről és az uniós csatlakozási szerződés módosításáról.

A baloldali ellenzék közös indulását a választáson az "alkalmatlanok szövetségének" nevezte Vona Gábor. Szerinte az MSZP "mentalitásában, szívében és eszében kommunista maradt". "Azért szegfű a jelképük, mert a szeghez kalapács, a fűhöz pedig sarló kell" – tette hozzá. Hozzájuk csatlakozott Kuncze Gábor és Fodor Gábor, akik a "magyar történelem legsötétebb, leginkább magyarellenes pártjának volt vezetői" – folytatta –, a PM pedig annak ellenére tagja a szövetségnek, hogy politikusai 2010-ben a Gyurcsány-korszak ellen szövetkeztek.

Szerinte a Fidesz az illúziókeltés pártja, amely úgy beszél, mint a Jobbik, de úgy cselekszik, mint az MSZP, és amely rendre a hazugságot adja el igazságnak.

Úgy fogalmazott: akik a Fideszre és az MSZP-re szavaznak, azok "mazochisták", a kétkedőknek pedig azt üzente, hogy "nem a Jobbik a radikális, hanem a helyzet".

Emellett Vona Gábor felszólította Orbán Viktort és Mesterházy Attilát, hogy rendhagyó módon egy hármas miniszterelnök-jelölti vitát tartsanak a választási kampányban.

A paksi erőművel kapcsolatban kijelentette: a Jobbik következetesen a bővítés pártján áll és álláspontjuk szerint a lehetséges megoldások közül az orosz pályázat a legbiztonságosabb. Sajnálatosnak nevezte ugyanakkor, hogy ez a szakmai kérdés kampánykérdéssé vált. Szerinte taktikai hiba volt Orbán Viktor részéről, hogy nem egyeztet Országgyűléssel, és a kampány kezdetére időzítette a bejelentést.

A magyar-cigány együttélésről azt mondta, "elegük van a rasszistázásból". Szerinte egyetlen javaslatuk sincs, amely különbséget tenne emberek között faji, vagy származási alapokon, éppen ellenkezőleg: azt szeretnék, ha mindenkire ugyanazok a szabályok vonatkoznának.

Úgy fogalmazott: "gusztustalan" kampány következik, amit az is mutat, hogy a többi párt már fel sem teszi magát a plakátokra, hanem a másikat ábrázolja riogatás céljából. Szerinte az új választási rendszerrel "a pálya nem egyenes" és a kormánypártok legalizálták a szavazatvásárlást és a szavazószállítást.

Kiemelte, aki nem megy el szavazni, az Orbán Viktort és Gyurcsány Ferencet tartja hatalomban. Hangsúlyozta: az ő személyes célja a "magyarság szellemi egyesítése".

Vona Gábort beszéde végén felállva köszöntötték a résztvevők, akik között több tucat gárdaegyenruhás férfi és nő is jelen volt. A rendezvény eleji kulturális programok között Vona Gábor és Murányi Levente alelnök átadta a Pongrátz Gergely-érdemkeresztet Csath Magdolna közgazdásznak, egyetemi oktatónak.

Az eseményt az Ismerős Arcok koncertje zárta.

42 hozzászólásarrow_drop_down_circle

joopapa
Épp ezzel a demagóg hülyeséggel kéne felhagyni minden pártnak, amit a jobbik most tökélyre vitt, ha engem választasz minden jobb lesz duma. Az mondjátok meg előbb jobbikos barátaim, hogy miből és ti mitől lesztek jobbik?! Hisz tudjuk szegedi csanád visszaosztotta az niotol kapott pénzt a haveroknak! Az elmúlt 24 évnek ti is részesei vagytok ki így ki úgy, vona például egy polgári kőrbe járt a csutival, és ne mondja hogy nem látszódtak rajta az elme baj jelei már akkor. A jobbik nem rasszista párt, csak utálja a cigányokat a zsidókat a melegeket, ja és mindenkit aki nem magyar és nem vallja az ő nézeteiket!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
joopapa
Épp ezzel a demagóg hülyeséggel kéne felhagyni minden pártnak, amit a jobbik most tökélyre vitt, ha engem választasz minden jobb lesz duma. Az mondjátok meg előbb jobbikos barátaim, hogy miből és ti mitől lesztek jobbik?! Hisz tudjuk szegedi csanád visszaosztotta az niotol kapott pénzt a haveroknak! Az elmúlt 24 évnek ti is részesei vagytok ki így ki úgy, vona például egy polgári kőrbe járt a csutival, és ne mondja hogy nem látszódtak rajta az elme baj jelei már akkor. A jobbik nem rasszista párt, csak utálja a cigányokat a zsidókat a melegeket, ja és mindenkit aki nem magyar és nem vallja az ő nézeteiket!
nemzeti_nyugdíjas
Azért azt meg kell jegyezni. Vona nem hülye, csak megtűri maga körül a hülyéket. Az a baja.
pbalage
@nemzeti_nyugdíjas: a Vonának több baja is van sajnos, de ebben az esetben egyet tudok vele érteni.
JAJMÁR
Ühüm, és akik a Jobbikra szavaznak, azok mizisták?
joopapa
@pbalage: Bocs de nem értek egyet veled, nincs igaza vonának. Mert ő is haszonélvezője volt ennek a rendszernek, és érdemben nem igen emelték fel semmi ellen a hangjukat! És a nagy parlamenti felszólalások ami a jobbik képviselőktől megmaradt az emberekben az antiszemita kirohanás! És vona is csak a szavak szintjén akar szakítani a az emut 24 évvel, mert szerintem ők még orbánnal lesznek egy koalícióban, mondom csak szerintem!
Meine Ehre heisst Treue
"Kiemelte, aki nem megy el szavazni, az Orbán Viktort és Gyurcsány Ferencet tartja hatalomban. Hangsúlyozta: az ő személyes célja a "magyarság szellemi egyesítése"."

Aki pedig elmegy, ugyanúgy fog szívni mint eddig, hiszen ebben az országban békés, parlamentáris eszközökkel már nem lehet rendet tenni.
Meine Ehre heisst Treue
@joopapa: "Az mondjátok meg előbb jobbikos barátaim, hogy miből és ti mitől lesztek jobbik?!"

Kérdezd meg Vonát.
coyote3
Lehet csak én gondolom rosszul, de ebben a 24-ben a Jobbik is benne van...
Meine Ehre heisst Treue
@Horizont: Miért sajnos?
Szerintem, akkor sem kerül kormányra a Jobbik, ha növelni tudja a szavazótáborát.
Csizmás Kond
FEHÉRNEMŰCSERE!!!
...de csak egymás között.
magyarbakancs
Isten mentse meg az országot ezektől a zsidózó,cigányozó,buzizó társaságtól.
Tekla
Nagyszerű ember , nagyszerű csapat . Precízen kidolgozott feladat vállalás. Azt látom ,hogy nem a Jobbik gyűlölködik ,hanem Őt gyűlölik! Idézem Vona Gábort : " nem nekünk van szégyenkezni valónk. ..., nem mi tettük tönkre Magyarországot, nem mi nyomorítjuk meg az embereket. "
Egy párt tagság megtud állni , szervezeten és fegyelmezetten egymástól karnyújtásnyira ez olyan szörnyű? Előszeretettel hord feketét ,ez olyan félelem keltő ? Ugyan úgy külsőségek ,mint a piros-narancs -szivárvány szín, meg a csürhe módon való ácsorgás! Szegény úttörők ,nem kellettetek senkiben félelmet meg volt csomózva a nyakukon az a piros kötél szerű és alakzatot vettek fel, minden ünnepen !
Amikor aztán a külsőség nem volt elég a zsidesz tv-nek ,hogy az ellenzéket víz alá nyomja . Na akkor a hitgyülisek előszedték a nacionalista ,antiszemita kártyát. aztán embertársaim ,anélkül ,hogy megnéznék mi is a valóság ,mi a rágalom hadjárat oka , mondják tovább a hülyeségeket.
Tekla
@joopapa: Nem tetszett figyelemmel kísérni a parlamenti munkákat , a benyújtott javaslatokat , csak habzik a szája. a jobbik nagyon sok mindent tett le az asztalra ,lesörpörtette a csuti. A mások által kiforgatott kigúnyolt részletek maradtak ,csak meg , meg a zsidesz tv agymosásai . Igen is a Magyar emberek éljenek jól és ne a külföldi multik fölözzék le adómentesen a munkáink gyümölcsét.
Ellentétben önnel ,azt sem tartom jó ötletnek ,hogy Izraelből döntsék el ,hogy mit csináljunk ,hogy a parlament a kettősügynökök bújó helye legyen . A Magyarság modern rabszolgaságba taszítása ,ennek a népcsoportnak az érdeke, a másiké meg a kirablás! A szüleink ,meg nem kapnak emberi élethez méltó ellátást ,a gyerekeink éheznek az iskola padban ,mi meg etettük ezt a parazita népséget. Naponta terrorban élünk ,jogilag tekkileg , rendőrség nem véd hanem pénzt gyűjt stb. Igen igaza van ennek a csoportnak ,hogy ne tűrjük tovább.Ha ezt akarja , megteheti , szavazni a Fideszre ,vagy a koncon marakodó szoci szerűségekre , akár a Legyen Magyarországból Palesztina (LMP) pártra. De mi had higgyünk abban ,hogy okos értelmes termelő munkával egymás segítésével eljöhet a szebb jövő!
Tekla
@magyarbakancs: Ezt honnan szedte? Mért gond ha nevén neveztük azt ami , Cigány gyerek gyártás a munkanélküli jövedelem szerzés ,nem bennünket szegényít? Mert a rendes tisztességes cigány emberrel nincs baja a pártnak! Én személyesen ismerek Jobbikos cigányokat ,soha semmi bajuk nem volt ebben a nagyon összetartó közösségben ,vajon miért? Nem gond a bűnözésük ,amíg nem a maga lányát erőszakolják meg ,vagy nem a maga anyjának a lábát vágják le stílfűrésszel , nem a nagymamáját verik agyon és költöznek be a házba? A zsidók meg bennünket gojokat akarnak kihasználni és kitúrni a földünkről , nézzen utána neten mi volt Nyírtasson , a tv nem fogja leadni. A Bp közlekedés vezetője , a kúria vezetője ,minden vezető pozíció az adózásban , a bíróságokon ,a bankokban , multi kereskedelemben az Izraeliek kezében van , Még segíteni sem segíthetünk egymáson adómentesen , ez nem Magyar mentalitás , ez a gyarmatosítók politikája , hé" ébredj Magyar ,kapzsi karmok szaggatják országod"
joopapa
@Tekla: Na most erre meg mi a szent szart lehet válaszolni, csak ezt. Mondj nemet a rasszizmusra és a rasszistákra!! Ja és a jobbik a fidesz fiók pártja ha a viktor úgy ébred a jobbik szépen betagozódik a fityeszbe ahogy anno a kisgazdák! Ja és a válasza dettó hülyeség és nem kell engem hülyének nézni és nem habzik a szám, csak nem vagyok náci szimpatizáns és nem csak a kuruc infóról tájékozódóm!
joopapa
@Meine Ehre heisst Treue: Kérdezze az akinek hat anyja van meg negyven centi fa..a. De tudod mit nyerjen a jobbik, eddig is nagy szarban voltunk most még nagyobba leszünk!!! És az lesz a szebb jövő!
Meine Ehre heisst Treue
@joopapa: Ha nem érdekel a válasz, akkor minek kérdezed?
Január
Azt azért el kell ismerni, hogy, aki betagozódik a Fideszbe annak annyi, meg is szűnt létezni. Lásd. Kisgazda Párt, - azóta sem tudtak magukhoz térni.
A KDNP csak azért van még a nevükben, mert így tudják az idősebb vallásos keresztény, korosztály szavazatait megszerezni, és az eggyel több kormánypárti hozzászólási lehetőséget biztosítani a parlamentben.
Meine Ehre heisst Treue
@Január: A kdnp egy politikai pattanás az ország seggén. Egy okkal több az értelmetlen pazarlásra.
abacs62
Le váltjuk az "emmút" 4-évet, de nem veled, hanem nélküled,,
jancsik68
@Horizont: Konkrétan az un Jobbik még nem volt hatalmon,de a jobbikra hasonlitó,az ugyan olyan gazemberséget valló banda már igen.,akiknek köszönhető pl a II.világháboru,a haláltáborok,a Don kanyari magyar pusztulás,a horthy féle gazemberségek stb,stb.Vona sem különb a többi alja embernél,csak rá kell nézni.!!
Január
@jancsik68: Most miért prejudikálsz?
Csizmás Kond
@jancsik68: Tényleg kinek köszönhető a 2.vh ?
jancsik68
@Január: Nem prejudikálok,következtetek a történelemből.
gabrella
A jobboldal a gazdagokat részesíti előnyben mindenben.
joopapa
@Meine Ehre heisst Treue: Ha nem tudsz értelmesen kommunikálni már bocs de mi a fa..ért írkálsz nekem, kímélj meg a hülyeségeidtől a jövőben!!! Nekem nincs erre időm se energiám!!!
Meine Ehre heisst Treue
@joopapa: Értelmesen kérdeztem valamit. Ez miért jelent gondot?
Tekla
@jancsik68: Ez vicc , ezt semmi nem igazolja és ellent mond a bírósági végzésnek , amely a vizsgálat után megállapította , hogy nem rasszista nem antiszemita a párt.
Tehát amit irtok ez rágalmazás , amit a hitgyülisek kezdtek el mantrázni.
ez a betagozódás dumát meg az ellenzék találhat ki . Pont az a lényege a Jobbik programjának ,hogy ami jó azt meg szavazzák ami nem azt nem . És teljesen mindegy ki kezdeményezte , ki találta ki , egyetlen rendező elv : jó -e ez a Magyar népnek? Szavazhat együtt bárkivel ,mert nem a pártfüggés a fontos ,hanem a becsület.
A szar embert meg nem ránézésre különböztetjük meg ,hanem a tettei után ! Nem is élt amikori időkről írsz!
joopapa
@Meine Ehre heisst Treue: Az a gond hogy megint válaszolnom kell!!! És a kérdés költői volt, neked jelent gondot. Én nem fogom megkérdezni vonát semmiről!!!Mert én sejtem a választ.
Desischado
Eleget mutattak magukból, nekem nem kellenek! Coki a szavazatomtól!!!
szjupermen
@Tekla: A nemzetiszocialisták is előszeretettel hordtak feketét Németországban. Az meg, hogy zsideszt említesz, egyértelműsíti a primitívséged. Az ilyen embereket valóban gyűlölni kell, mert társadalom ellenesek. Hiányzik belőlük az élni és élni hagyni motívum.
szjupermen
@Tekla: "Ez vicc , ezt semmi nem igazolja és ellent mond a bírósági végzésnek , amely a vizsgálat után megállapította , hogy nem rasszista nem antiszemita a párt."

Na itt a bizonyíték, mekkorát tévedett a bíróság:

" A zsidók meg bennünket gojokat akarnak kihasználni és kitúrni a földünkről , "

" A Bp közlekedés vezetője , a kúria vezetője ,minden vezető pozíció az adózásban , a bíróságokon ,a bankokban , multi kereskedelemben az Izraeliek kezében van ,"
szjupermen
@Tekla: "Még segíteni sem segíthetünk egymáson adómentesen , ez nem Magyar mentalitás , ez a gyarmatosítók politikája "

Szar lehet vakon élni az életed. Bizony, hogy magyar mentalitás. (ja és a mondatkörnyezetedben nem nagy M )
Bizonyíték a mentalitásra, hogy nyugaton, ahova kiszaladt pár százezer hazánk fia, nincs zsidó kényszerítés, mégis úgy tesznek alá egymásnak, mint más nép egy sem. Tisztelet a ritka kivételnek.
Meine Ehre heisst Treue
@joopapa: Tudom, hogy költői kérdésnek szántad, ezért lett volna helyes kussolnod...
magyarbakancs
@Tekla: Személy szerint megtudod nevezni ,hogy hívják tisztességes cigányt és a gyermek gyártót,?
Ha nem akkor meg nem kell általánosítani.
Mert a jobbik sem személyre lebontva kritizál hanem általánosít.
Könnyebb így buzizni,zsidózni,cigózni.
magyarbakancs
@Tekla: Az a baj ezzel az eszme futtatással,hogy nektek ,jobbikosoknak mindenkivel bajotok van.
És mindig a másikban keresitek a hibát.
A foglalkozásom során 33 év alatt egyetlen egy magyar emberel nem találkoztam ki be ismerte volna hibáját.
Mindig a másikra mutogat az ö problémája miatt.
Tudod mért van gondban a haza mert a szart sem erő politikai,gazdasági értelmiség mindegy,hogy milyen színezetű szét lopta és önkén dalolva kisemmizte az országot.
nemjoezigy
@magyarbakancs: tegnap, 09:48: "Tudod mért van gondban a haza mert a szart sem erő politikai,gazdasági értelmiség mindegy,hogy milyen színezetű szét lopta és önkén dalolva kisemmizte az országot. " Na ezért kellene a legtöbb pártot beengedni a parlamentbe, hogy képviseljék a népet. De erre nincs lehetőség, mert az eddig hatalmon levők a szabályzásaikkal ezt ellehetetlenítették. Ráférne már a dolgozókra, hogy velük lojális országvezetők legyenek. Legyen az bárki, aki eddig nem tett hozzá az ország romboláshoz. (Jobbik, lmp, 4k, szocdem,...)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.